Megszálltuk Szlovákiát?
S hogy miért mondom ezt? – mindjárt érthető lesz, ha elolvassák/meghallgatják írásomat. Kolleganőm családi körülményei miatt hirtelen elment tőlünk, ezért új munkaerő került hozzánk. Éva került mellém az irodába, főnököm ajánlotta fölvételét; kedves, nyugodt természetű asszony jó irodai gyakorlattal. Már ismertük egymást, sorstársak voltunk, ő is egyedül nevelte lányát és fiát. Hamar barátságba kerültünk, gyakran találkoztunk munkaidőn túl is nála, vagy minálunk.
Rokonai látogatására érkezett egy „hazánktól idegenbe szakadt” férfi Belgiumból, éppen Éva lakása mellé, a szomszéd házba. Kedves és csinos kolleganőm tetszett neki, hamar szerét ejtette, hogy megismerkedjék vele. Utána folyton a nyomában járt. Egy Ford Mikro-busszal közlekedett, úgy hajtott vele, mint a szélvész. Néhányszor meghívott bennünket szórakozni. Voltunk Vácon, Deákváron egy éjszakai bárban, meg máshol is.
1968. augusztus 20-a emlékezetes maradt számomra, de biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem felejti el ezt a napot.
Több mint negyven éve történt, hogy szórakozni indultunk ünnep előtti szombat délután. Nem gondoltunk arra, hogy hamarosan történelmi eseménynek résztvevői leszünk.
Vili meghívott bennünket vacsorázni, Salgótarjánba, az új toronyház éttermébe. Elfogadtuk a meghívást, jól éreztük magunkat, beszélgettünk, még táncoltunk is a földszinti nagyteremben. Lehetett már este 11 óra, amikor hazafelé készülődtünk. Szécsényt elhagyva, két határőr állította le az autót, – mindnyájunkat igazoltatták.
– Kérem, forduljanak vissza, ezen az úton nem mehetnek tovább. Évával a hátsó ülésen összenéztünk. Talán Vili papírjaival lehet valami baj, – mivel külföldi állampolgár? Nem értettük.
– Miért nem mehetünk haza? – kérdeztük egyszerre.
– Az utat lezárták! – közölték röviden.
– Gyerekeim otthon várnak; haza kell mennem, megijednek, ha nem érek haza – sóhajtottam.
– Sajnos, nem mondhatok többet – válaszolta a katona. Hiába könyörögtünk. Azt sem ajánlotta, hogy az Ipoly-menti gyalogúton próbálkozzunk hazajutni.
Végképp’ nem értettük, – annyira különösnek találtuk az egészet. Vili, a Belga (magunk között így hívtuk) említette, hogy rokonai élnek Szécsényben, szállást kérhet tőlük éjszakára. Mit tehettünk volna egyebet, visszafordultunk. Arra gondoltunk, onnan hazatelefonálunk, ne izguljanak miattunk.
Visszafordult a kocsival és mikor bekopogunk, már éjfél is elmúlt, álmukból vertük föl a családot, nem biztos, hogy örültek a váratlan látogatásnak! Azért szállást kaptunk. Szerettük volna az otthoniakat tájékoztatni, hol vagyunk, de a telefonjuk süket volt. Miért? Ki tudja? Most már igazán nem értettük a helyzetet, szállásadóink sem tudtak bővebb felvilágosítással szolgálni, azt mondták, este még jó volt a készülék.
Reggel korán keltünk Évával. Gondoltuk, ha nem lehet autóval közlekedni, Vili ráér, de mi kimegyünk a vasútállomásra, és vonattal megyünk haza. Már elmúlt nyolc óra, az irodában kellene lennünk. Az állomáson nagy körülményesen sikerült telefonvonalat kapni. Még ez is – gondoltuk. Könyörgésünkre azonban kivételesen kapcsolták a balassagyarmati Városházát.
Főnökünkkel beszéltem.
– Katika! Hol vannak? Megijesztettek, amiért nem találtuk reggel az irodában!
– Mi is megijedtünk, amikor éjféltájban Salgótarjánból hazafelé jövet Szécsény után lezárták az útvonalat, nem tudtunk hazamenni.
10 hozzászólás
Kedves Kata!
Már kíváncsivá tettél! :):):)
Vajon miért zárták le az utat?
Várom a folytatást!
Üdv: fátyolfelhő
Kedves Fátyolfelhő!
Nem mindennapi esemény miatt zárták le. Akkor hihetetlen (de ma is az lenne) esemény miatt történt. Még ma fölteszem a folytatását.
Köszönöm, hogy nálam jártál és elolvastad.
Szeretettel: Kata
Igen ez éredekes, Uniós sztori?
Kedves Miki!
Nem mindennapi esemény, az biztos, fölteszem a folytatást, majd eljön az ideje, hogy megtudd, mi is történt abban az évben, azon a napon…
Köszönöm az érdeklődésedet.
Üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Kicsit rossz emléket idéztél fel bennem. 68 augusztusában még hat éves voltam, és pont 20.-án született meg az öcsém is. Gyermek fejjel nem értettem meg, hogy miért nem örül az apám, és miért ideges. Később elmondta, hogy félt a behívótól, és hogy mozgósítják a tartalékosokat. Neki elég volt az, amit 56-ban látott. Ami ünnep volt számunkra, az gyász a Csehszlovák emberek számára.
Izgalommal várom a folytatást.
Szeretettel: István
Kedves István!
Lám, Apukád már elmondta, mi is történt akkor, azon az éjszakán. Bizony, mi alaposan belekeveredtünk az eseményekbe. Elég ijesztő volt számunkra.
Köszönöm a látogatást, és az értékelésedet.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Jó írás, várom a folytatást!
Szeretettel: Eszti
Köszönöm, Esztike az érdeklődésedet. Már csak egy rövid fejezet van hátra.
Szeretettel: Kata
Megyek megnézem a folytatást is…sokszor az igaz történet élvezetesebb mint a kitalált. (Úgy értem olvasni, mert megélni sokszor szörnyű…)
Valóban úgy van, hogy az igaz történetek is érdekesek lehetnek, de szörnyűek is. Ezért én általában az életből vett eseményeket szoktam írásba foglalni. Sok van a tarsolyomban.
Köszönöm az érdeklődést.
Kata