A Nap sugarai útjuk legelején jártak, s nagy ívű kanyarban igyekeztek a horizont felé. Épp csak sötétkékbe fordult az ég fekete űrszíne, ám a madarak már halkan hallatták az ébredést, az élet ébredését odakint. Odakint. Ám odabenn más volt a helyzet. Az életnek halvány foszlánya sem látszódott a gyenge sötétségben…
Odabenn az utolsó is, az utolsó is megállíthatatlanul tartott végső állomása felé. A zuhanástól hosszúkásra nyúlt alakja siklott a rideg padló felé. Már csak centiméterek voltak hátra és az utolsó is földet ért. Formája hirtelen gömbölyűvé kerekedett, s egy pillanatra kis szabálytalan üveggolyóként bújt meg a szálak között, aztán több tucat aprócska, a plafon felé domborodó félgömbbé pattant szét. Lassacskán mindegyikük süllyedni kezdett és egyre csak eltünedezett a felszínről a szőnyeg felfelé ívelő sűrű szálainak tengerében. Körkörösen futottak szerte szét, minden irányba, amerre csak tudtak a vajszínű szőnyegen, akárcsak erek a testben. A kis cseppek gyorsan áztatták magukat a puha anyagba. Egyre nagyobb és nagyobb, bordó színű foltszigetekké váltak, majd összenőttek. Amíg egy egésszé váltak, a szőnyeg vajszínű tengere apadni kezdett a vörös szigetek közt, aztán láthatatlanul leszorult, lecsordult a parkettára, ahol semmivé párolgott. Az utolsó csepp vörös vér itta bele teljesen a gyilkosság tényét a szoba közepén magányosan heverő, színét vesztett szőnyegbe.
Magányában csak az áldozat reá rogyott élettelen testével osztozhatott. A halott test elegáns, úri ruhában nyúlt el saját nappalija kellős közepén. Méregdrága, élére vasalt és frissen tisztított minőségi gyapjúból készült öltöny volt rajta. Az öltözék előzsebében a vékony –, vérrel áztatott – nyakkendőhöz remekül passzoló, pontosan a helyére hajtogatott világoskék kendő ékeskedett. A selyemkendő vékony csíkban kandikált ki a zseb szegélye mögül. Az öltönyös test mellkasára elegánsan simuló rever* ébenfekete színe alig-alig látszott ki a rajta száradó vérfoltoktól. A zakó alatt magas, dupla galléros, klasszikus fehér ing rejtőzött. Az alsó gallér szintén égszínű csíkkal pihent a nyakon. A két oldalt lévő három-három égkék gombon túl már csak a mandzsetták fénye emelt az elegancián. A keskeny sávokban úszó narancssárga utcai lámpa fényében hevertek a magas testhez tartozó vékony csukló ingujján, mely a teraszra nyíló tolóajtó irányába sandított. Átellenben, az ízlésesen berendezett szoba túloldalán – már a bézs színét vesztett – szőnyeggel harmonizáló modern fémvázas étkezőasztal álldogált székeivel a sötét falak mellett, amiket néha-néha megvilágított az aprított fát ütemesen ropogtató tűz. A széles szájú kandalló izzó gyomrából felcsapó lángok melegében két fotel pirította még feketébbre kárpitját. Köztük egy háromlábú kis asztal körvonalai rajzolódtak ki, telis-tele szépen egymásra rendezgetett gazdasági és hírújságokkal. Túloldalt a magas, egyterű nappali hibátlanul tisztára súrolt konyhával ért véget, az előszobából odavezető boltív közvetlen közelében. A hajnaltájt még feketének ható világos csokoládébarna színűre mázolt boltív alatt a konyha ablakán át beszökő fénysávban egy hosszúkás alakú tárgy villant meg. A falon álmosan függő kép üvegéről egyenesen egy rémült és minden porcikájában reszkető, remegő alak szemébe égett a látvány. A látvány, melyet a hideg, rideg kés és a meleg vér ellentéte festett, pedig a padlón mindkettő érintetlen harmóniában élvezte a másik újszerű érintését. A látvány, amit a szoba közepén elterült, lassan hűlő, megmerevedett vékony férfi test nyújtott a hajnalba forduló éj tudatlanságot nyújtó takarásában. A látvány, amely az üvegajtón vízesésszerűen lecsorgó vérfolyamról, s a modern bútorokon antik hatást keltő alvadó és száradt vérfoltokról vetített rövidfilmet. A látvány, ami rémálomba taszította a boltív alatt halálfélelmet izzadó alakot. Talán soha véget nem érő rémálomba. A hajnal hírnökei a fokozatosan élénkülő, keletről érkező tört fény hullámait tovább, s tovább erősítették csivitelésükkel. A világosság közeledése egyre messzebbre és messzebbre taszította a réméj eseményeit. Egyre valótlanabbnak tűntek a félhomályból kibontakozó szobában történtek, s valóságosabbnak hatottak a szobába áradó természeti és városi hangok. A boltív aljában gubbasztó, tettének tényétől zörgő csontokkal rettegő alak szemét reflektorként ütötte meg a betörő fényhullám. Teljesen elvakította a reszketés által felerősödött hatás. Szemhéja pupillájára feszült.
A szem kinyílt, test izzadtságos nedvét a száraz bőr saját szikes repedései közé szívta. A verítékes pléd a még rángó lábakat csak helyenként takarta el. Az ablakrács még nyirkos, vizes felülete párologtatván engedte szabadjára az éjjel magába zárt hideget. A hűs gőzfürdőben verebek ébredeztek az ablak, málló betonkeretének aljában. A nyugodtnak ható napkelte ellenére az ébredés hátborzongatóan rémült volt. De az álomnak már vége lett. A rémképek minden percét feledve indult lassacskán a nap. A sablonos, semmittevő percekkel, a semmirekellő órákkal tarkított nap, ami ugyanolyan, mint a haszontalan többi, mint a hetek óta szüntelenül tartó semmi. Így már jelentéktelenné vált, a rácsok szegélyénél folyton ugráló, kopogtató kis nyúzott, cserfes madárka és társai. Jelentéktelen volt, sőt bántották a létet a fehér, száraz és ehetetlen kenyérmorzsák a düledező párkányon, a szúrós, süppedten nyikorgó vaságy, a porladozó plafon, a töredezett, hiányos, betegségszínű csempe, a repedt neon fénye a szilánkos bura mögött, de ami a legelviselhetetlenebb volt, az ürességgé torzult, végtelen egyedüllét. A szívben tátongó űr, a társtalanság szúró fájdalma, s a visszatérő rémálmok, vagy az épp álmatlanul átvirrasztott éjjelek harminc napja feszítették a lelket és az idegeket. Csupán egy dolog tudta mindezt ideig-óráig csillapítani. Az pedig nem volt más, mint egy valaki, pontosabban egy valami: a megviselt, öreg, megtépázott plüssmackó a sarokban, ami egy egész hosszú hónapja szomorúan tartogatta saját szívét egyetlen, még le nem tépett jobb karjában…
rever* = A hajtóka vagy más néven rever a kabát vagy dzseki elején lévő, visszahajtott szövetvég és legtöbbször formális öltözeteken vagy zakókon található.
8 hozzászólás
Én biztatlak folytasd! Semmiképen se hagyd abba!
szeretettel-panka
Köszönöm dpanka! :)) Hát lehet ennek ellent mondani? 😀 🙂
Engem érdekelne a folytatás. Jól indul. Érdekes.
Üdv: Ági
Lesz folytatás, hamarosan jön az első fejezet 🙂 bár nem sokaknak be ahogy nézem 😀
Rendicsek 😉
Szia B.B.! 🙂
Csak erősítelek: folytasd! 🙂 Nem szólok bele, majd később. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Igenis főnök! 😉
A ismert jellel: <3 : BB! :))
:)))))))))))))))
<3
:))))))))))))))
Azéééé!!! 🙂