Rablás Cipruszka városban 2. rész –

2. fejezet – Megismerhetjük Tóbiást és majmocskáját, Stiklit. Hogyan szerzi vissza Tóbiás az ünnepi zokniját? Miért megy a két kópé éjjel a városba? Mi történt Gerzson úr cukrászdájában? Milyen járgányt tulajdonított el Tóbiás a Főtérről? Mit tett Stikli, amire Radó rendőr felébredt?

Mihaszna Tóbiás és csintalan majma, Stikli

De mit csinált ezalatt Tóbiás és Stikli, a majmocska? Tóbiás egy kupac ruha közepén ült és azon kesergett, hogy hol lehet az ünnepi virágos mintás zoknija.
– A teremburáját! Stikli! Nem te csented el? – kérdezte Tóbiás a majomtól.
A majom megrázta a fejét, azonban Tóbiás észrevette, hogy az ágyából kikandikál valami színes. Amikor felemelte Stikli paplanját, hát persze, hogy az ő zoknija volt ott. Stikli odaugrott, és a fejére húzta a fuszeklit, majd eliszkolt vele.
– Állj meg! – kiabálta Tóbiás, de a majmocska felmászott a szekrény tetejére, és onnan nyújtogatta a nyelvét. – Add vissza lábravalómat, te kis csirkefogó!
Hiába volt minden, Tóbiás nem tudta elkapni Stiklit. "Majd lecsalogatlak én onnan!" – gondolta magában. Bement a kamrába, hogy hozzon egy érett banánt, de ott nemhogy banánt, de egy árva morzsát sem talált. Tóbiás megvakarta a fejét.
– Ebugattát és a teremburáját! Kifogyott minden a spájzból. Megint be kell mennünk a városba ennivalóért. Ha visszaadod a zoknit, akkor lesz finom eleségünk. Mivel Stikli éhes volt, lehajította a zoknit, ami Tóbiás fejére pottyant, majd egy jól irányzott ugrással a gazdája nyakába szökkent, jelezve, hogy indulhatnak.
– Holnap ünnepség lesz. Biztos akad Hugónál egy kis sajtocska, Fánikánál isteni fánkocska, Gerzson úrnál sütike. A boltba is bekukkantunk. Igen, igen, persze a zöldséges pult sem maradhat ki – simogatta meg Stikli fejét. – Amint besötétedik, indulunk.
A csillagok és a hold világította meg a városba vezető utat. A Főtéren, ahol a boltok sorakoztak, Tóbiás elővette a kulcscsomóját. Óvatosan megkereste a mindent nyitó kulcsocskáját.
– Csak csendben, csak halkan, csak pszt, csak csitt! – suttogta.
Egy-kettőre ki is nyitotta az ajtót. Amikor beléptek Pocak úr pékségébe, megcsapta az orrukat a finom péksütemények illata. Tóbiás azonnal beleharapott egy ropogós perecbe.
– Mennyei! – ropogtatta elégedetten.
Stikli is magába tömött egy-két brióst. Amikor eltelt a két csibész, a magukkal hozott zsákba beledobáltak kenyeret, perecet, zsemlét, no meg Stikli kedvencét, néhány darab brióst is.
– Elég, mert még több helyre kell mennünk!
Azzal átóvakodtak Fáni Néni Fánkozójába. Ott aztán nekiestek az ínycsiklandó fánkocskáknak. Volt ott csokis, lekváros, pudingos és ki tudja még milyen. Annyit ettek, hogy le kellett ülniük, mert majd kipukkadtak.
– Látod, milyen mohók voltunk – ütögette meg degeszre tömött hasát Tóbiás. Én már nem tudok többet enni, pedig még hátravan a sajtbolt, a zöldséges.
Bizony, Stiklinek is nehezére esett az ugrabugrálás. Amikor Boldi úr boltjához értek, besurrantak, és egy másik zsákba pakolták a zöldségeket, gyümölcsöket. Hugó úr sajtboltjában ámuldoztak, hogy mennyiféle sajt található nála. Begurítottak néhány gurigát a zsákjukba.
– No, mehetünk haza! – adta ki az utasítást Tóbiás. Stikli azonban makogni kezdett, hisz még nem voltak Gerzson úr sütizőjében.
– Ne reklamálj! Csitt! Maradj már csendben! Jó, oda is benézünk. Tudom, kíváncsi vagy a város tortájára. Én bizony egy falatot sem tudok már magamba tömni – sóhajtotta Tóbiás. – Olyan nehéz ez a két zsák, majd megszakadok a cipelésében. Te is segíthetnél! – nézett morcosan Stiklire, aki azonban megrázta a fejét és mutatta, hogy az ő hasikója is tele van, így menni is alig tud.
Amikor Gerzson úr cukrászdájába benyitottak, elállt a lélegzetük az üzlet közepén álló csodás emeletes torta láttán. A legtetején ott állt Virgoncka, a kecske, a városka kabalája. És a fenséges illatok! Már bánták, hogy annyira falánkok voltak. Itt aztán volt minden, ami szem-szájnak ingere. Csodálatosabbnál csodálatosabb süteményremekek készültek az ünnepségre.
– A macska rúgja meg! Milyen kár, hogy csak egy-két sütemény fér a zsákunkba! – nyögte bánatos arccal Tóbiás. – Na, gyere Stikli! Menjünk!
Ekkor Stikli összeszedte minden erejét, szökkent egyet és uramfia! Leharapta a torta tetején álló Virgocka fejét.
– A teremburáját! Azt a banános-csokoládés-fagylaltos mindenit! Mit csináltál, te gézengúz! Leharaptad a kecske fejét! – kiáltotta mérgesen Tóbiás. Kupán vágta a majmocskát. No, most aztán iszkiri, mert biztos meghallotta a biztos úr a kiáltásomat!
Radó rendőr felriadt, fülelni kezdett, azonban csend volt, csak egy-két kutya ugatott, így újra álomra hajtotta a fejét.
Tóbiás a vállára vette az egyik zsákot, a másikat vonszolta maga után. Siettében még a cukrászda ajtaját is nyitva hagyta. Pár lépés után meglátta a szépen feldíszített városnéző vonatot.
– Teringettét! Ez a járgány jó lesz nekünk! Igyekeznünk kell, mert mindjárt felkel a nap.
Azzal gyorsan feldobálta a zsákokat, felpattant, és elindította a vonatot. Stiklinek ez nagyon tetszett. Egyszer csak meghúzta a mozdony kürtjét.
– Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! Mit csináltál már megint, te csintalan kis jószág! Nyakunkra hozod Radó rendőrt. Aztán a dutyiban tölthetjük a maradék időnket.
Tóbiás csak mondta, mondta a magáét, egészen a házukig.
– Te, te pörköltbe való! Te mihaszna majmocska! Te bajkeverő!
Stikli megszeppent, összehúzta magát, és egész úton csendben maradt.

Folytatás köv.