Váratlan akadály
Másnap mindenki nyúzottan ébredt, még elevenen ott élt az emlékezetükben az éjszakai kaland.
– Szörnyű volt ez az éjszaka – jelentette ki Dani, miközben egy hatalmasat ásított.
– Ja, főleg, hogy mindenkit felkeltettél az éjjel. – vetette oda szárazon Andi.
– Még hogy én? – háborodott fel, miközben fintorgott egyet, és a lány útitársukra pillantott, aki rögtön fülig pirult, mert sejtette, hogy róla beszélnek.
– Igen, te, és ne hárítsd a felelősséget.
– Jól van, ne vitatkozzunk – szakította félbe a másikat -, inkább kérdezzük meg, mi lesz reggelire. A tegnapi nagyon jó volt.
– Örülök, hogy ízlett, én nem vagyok oda annyira a majomhúsért.
– Majomhús? – nézett rá elkerekedett szemekkel, miközben hangosan öklendezni kezdett.
– Na, ne legyél már úgy oda, azt mondtad, hogy ízlett…
– Igen, de…
– Egy őserdőben mégis mit várnál, csirkecombot?
– Jól van, igazad van – adta be végül a derekát, mivel már épp tálalni kezdték a vadászok a frissen sült ételt. – Ez meg micsoda? – vizsgálgatta a tányérjául szolgáló falapon levő gyanús valamit.
– Ne kérdezősködj, hanem egyél! Szükséged lesz az energiádra, mert még hosszú út áll előttünk.
– De, én akkor is…
– Majd, ha végeztél, elmondom. – szólt, és némi tartózkodással nekilátott a saját adagjának. Dani ebből bátorságot merített, és ő is elkezdett falatozni.
– Nem is rossz – jegyezte meg miután megkóstolta, mire Andi válaszul csak rejtélyesen mosolygott.
– Na, most már elárulhatod, mi volt ez – tette le a tálcát az öléből az étkezés végeztével.
– Biztos tudni akarod? – nézett rá rosszat sejtetően.
– Nem, azt hiszem mégsem – mondta rövid gondolkodás után.
– Szerintem se.
Hamarosan ismét útnak indultak a szűk ösvényen, ahol csak szorosan egymás mögött tudtak haladni. Jobb oldalon, mélyen a sűrűben ismeretlen épületromok sejlettek fel, melyek talán már az ősidőktől fogva ott hevertek, kitéve a természet pusztító munkájának.
Alig egy-két kilométert tehettek meg a dzsungelben, mikor egy hatalmas folyamhoz értek, mely vad iramban, rohanva szelte ketté útjukat. A közelben sehol nem látszott híd nyoma.
– Vágjunk át rajta – javasolta Dani.
– A piranhák tűhegyes fogaikat áldozatuk bőrébe mélyesztik, borotvaéles fogaikkal képesek szétvágni a húst és a csontot… – mondta Pedro, mintha csak egy lexikonból olvasta volna.
– Jól van, értem.
– Általában rajban támadnak…, s, ha ez sem elég, a folyam végén van egy vízesés, s a sodrás meg sem áll addig, amíg oda nem lök.
– Tudom, rossz ötlet volt – horgasztotta le a fejét.
– Nagyon rossz – mondta elgondolkozva a karaván vezetője. Végül kis idő múlva így szólt: – visszamegyünk.
– Na, azt már nem – tiltakozott Andi.
– Nem teljesen gondoltam – mosolygott a bennszülött -, csak visszább volt egy kisebb leágazódás jobbra, azt hiszem, az egy hídhoz vezet.
– Azt hiszed?! Hát akkor rosszul hitted – dühöngött Dani, mikor ott álltak a folyó partján, mely fölött csak néhány korhadt farönk himbálózott.
– Nyugalom – próbálta csitítani barátnője.
– Mindezek ellenére maradjak nyugodt, azt mondod? – förmedt most a lányra.
– Nem Pedro tehet róla.
– Még véded is őt, mi?
– Igen, védem, mert szerintem nincs igazad.
– Azért fizetem őket, hogy az út elején elakadjunk egy folyó miatt? – kiáltotta felháborodottan.
– Kezdjük ott, hogy ketten álljuk a költségeket…
Ekkor az egyik színes bőrű férfi rohant oda vezetőjükhöz – aki mindeddig némán figyelte a fiatalok vitáját -, és súgott valamit a fülébe. Amaz bólintott, megköszörülte a torkát, és Andihoz fordult:
– Bocsánat, egy pillanatra! Az embereim néhány méterrel lejjebb egy hídra bukkantak, ami biztonságosnak tűnik a számunkra. Ha abbahagyták a vitát, akkor esetleg jöjjenek velünk.
Andi lesújtó pillantást vetett Danira, és megindult az emberek mögött az említett irányba.
– Ne haragudjon rá, a sértő szavai miatt – lépett Pedrohoz. – Nagyon feszült az expedíció kimenetelét illetően.
– A maga kedvéért megbocsájtok – válaszolta a férfi halkan.
– Köszönöm, nem tudom, mihez kezdenénk önök nélkül.
– Maga nagyon talpraesett kisasszony, biztos eltalálna az úti céljukhoz.
– Ezt kétlem, de azért nagyon kedves, hogy így gondolja.
Az átkelő rosszabb állapotban volt, mint gondolták: minden mozdulatukra vadul imbolygott, s az állatokat erőteljesen kellett ösztökélni a tovább menetelre, különben nem voltak hajlandóak egy lépést sem megtenni.
Dani levert hadvezérként kullogott hátul, kerülve mindenki tekintetét, így időben vette észre, mikor szamara véletlen rossz lécre lépett. Szerencsére gyorsan leugrott a hátáról, és szomorúan nézett a mélybe zuhanó állatra, aki úgy a szívéhez nőtt már.
– Még szerencse, hogy te nem estél vele – szólalt meg Andi aggodalommal teli hangon, aki épp visszafelé tartott az úton.
– Szerencse – ismételte közönyösen, mellyel csak az iménti rémületét próbálta palástolni. – Csak szegény szamarat sajnálom.
– Nem bírják a lábaid? – kérdezte a lány gúnyosan.
– Nem arról van szó… csak úgy megkedveltem őt.
– Már nincs mit tenni, inkább menjünk, a többiek már a túloldalon vannak.
A kísérők eközben már tüzet is raktak, és nekiláttak a vacsora elkészítésének. Dani inkább nem szólt semmit az ételt illetően, nem akart újabb összetűzésbe keveredni a többiekkel; ehelyett némán ette a gyanús külsejű eledelt, mely ízre nem is volt annyira rossz.
Evés után tanácsot ültek az út folytatását illetően: Pedro röviden vázolta a lehetőségeket, az esetleges veszélyekkel együtt.
– Szóval ez az út rövidebb? – kérdezte Andi miközben a földre rajzolt ábrákat tanulmányozta.
– Rövidebb, és veszélyesebb – bólintott a kérdezett.
– Viszont a másik két nappal hosszabb? – mutatott most a másik vonalra.
– Kettő és féllel – válaszolta a vezető rövid fejszámolás után.
– Értem – mondta elgondolkodva -, ezt meg kell beszélnünk – jegyezte meg, és félrehívta Danit.
– Szerinted, melyiket válasszuk? – kérdezte a fiút.
– A hosszabb, az két és fél nap többletet jelent?
– Legalább, szerintem az az alsó határ, ahogy elnéztem őket.
– Nem is tudjuk, mi lehet a veszély…
– Megkockáztassuk? – nézett rá bujkáló mosollyal a szája szegletében.
– Igyekeznünk kell visszaérni a vizsgák miatt – mondta tétován -, de azért kérdezzük ki őket a veszélyről.
– Jól van – egyezett bele, és visszament a többiekhez.
– Milyen veszély leselkedik ránk a rövidebb úton?
– Egy bennszülött falun kell átvágnunk…
– De, hát, az nem lehet annyira veszélyes! – kiáltott fel. – Vagy emberevők?
– Nem, csak épp háborúznak, ezért nem szívesen megyünk közéjük.
– Hm, értem. Viszont, mi azt az utat szeretnénk követni.
– Rendben – egyezett bele minden ellenvetés nélkül Pedro.
4 hozzászólás
Szia!
Elolvastam az eddigi részeket. Bevallom a fantazyért nem igazán rajongtam, de olvasva téged kezdem megszeretni. Köszönhető neked. Jól írsz, olvasmányos és az érdeklődésemet is végig felkeltetted. Nem bánom, hogy így egybe olvastam el az öt részt, de most viszont várom a folytatást! Ügyes vagy, és a leírtak alapján sok ismerettel rendelkezel, ami kell is egy ilyen alkotás megírásához! Gratulálok! Csak remélni tudom, hogy többen is olvassák!
szeretettel-panka
Köszönöm! Nagyon örülök, hogy tetszik a történetem!
Kedves Aurora!
Igazán izgalmas történet…
Várom a folytatást!
Szeretettel: Tünde
Köszönöm! Hamarosan küldöm a történet folytatását!