Rázkódás

Rázkódom.
Minden irányba, úgyhogy néha talán ugrálok is. De inkább rázkódom. A padló és a plafon között.
Belső szerveim lassan gúzsba kötik egymást. Nem kellemes, de nem is rossz.
Érdekes.
Talán gúzsba is kötötték egymást, különben már biztos hánynék.
A fejem föl-le jár. Bólogatok a falaknak, de semmibe vesznek. Próbálom megfeszíteni a nyak izmom, meg is feszül, de mivel velem együtt rázkódik, semmit nem ér az erőfeszítés.
Meddig kell még rázkódnom? Unom. Ez dübögés is az agyamra megy.
El vagyok lazulva. A múlt heti focimeccs fáradalmainak utolsó maradványai is eltűntek az izmaimból. Ám egyre jobban fáj a karom ahogy kapaszkodom.
Na végre lassul a rázkódás.
Lassul. Lassul. Leáll.
Huhh. Nem volt semmi.

Ha haza jön a feleségem, megkérdem, hogyan kell be pakolni a ruhákat úgy, hogy ne kelljen ilyen felejthetetlen öt percet eltöltenem a centrifuga tetején.