Élmények Északon 3.

HARMADIK FEJEZET

Az egyik alkalommal, amikor Niilo hétvégén otthon volt, a délutáni sziesztában megkérdezte nagybátyját.
– Rasmus, te miért vagy még egyedül? Olyan jó ember vagy biztosan találnál párt magadnak.
– Hogy jutott most ez az eszedbe? – kérdezett vissza.
– Sokat vagyok távol és nyugodtabb lennék, ha tudhatnék valakit melletted, aki szeret téged – válaszolta.
– Tudod fiam, szeretni sokféleképpen lehet. Az igazi nagy szerelem az életben többnyire csak egyszer látogat el az emberhez. Becstelenség lenne csak úgy együtt lenni valakivel, akit nem tudsz szíved mélyéből szeretni.
– Persze, nem is erre gondoltam. Téged megérintett már ez a különös érzés?
– Igen, és ezért vagyok egyedül – válaszolta keserű mosollyal az arcán.
– Félre ne érts, ha netán jönne valaki, aki úgy megtudja érinteni a szívemet, mint egykor Elli, akkor nem állnék ellent. Ám azt hiszem ez lehetetlen.
– Elmeséled nekem?
– Hú, ez egy hosszú történet – válaszolta nagy sóhajtás közepette.
– Nem baj, van időm – mondta Niilo mosolyogva.

– Hol is kezdjem? – gondolkodott el.
– Elli egy okos, vidám, ugyanakkor komoly, érett és nagyon helyes, csinos lány volt a gimiben, aki után bizony futottak a fiúk. Ebben a korban már udvaroltattak maguknak a lányok, de ő mindenkit lepattintott.
Mi srácok, amikor beszélgettünk egymás között, azt mondták, hogy ő kemény dió és megközelíthetetlen. Többen túl büszkének tartották. Ez nem volt igaz, csak nem szerette a tolakodókat, kissé távolságtartóan viselkedett a fiúkkal. Ugyanakkor, szívesen beszélgetett mindenkivel, mert barátságos, nyitott egyéniségű lány volt, de udvarolni nem engedett senkinek.
Így, én meg sem próbáltam közeledni hozzá, csak messzebbről csodáltam őt. Féltem a visszautasításától és akkor már nem lett volna több esélyem. Inkább kivártam, hátha lesz olyan alkalom, amikor közelebbről megismerkedhetek majd vele. Igyekeztem mindig a látókörébe kerülni. Tudod, aki egyszer hosszasan a szemébe nézett, az már soha nem felejthette el. Olyan átható, tiszta tekintetet nem mindennap lehet látni. Meg sem kellett szólalnia, csak ránéztél és ahogy rád nézett, abban minden benne volt. Örökre rabul ejtette a szívemet és lelkemet.
– Egy ilyen lányra várok én is – szólalt meg Niilo mosolyogva.
– Amikor eltalál majd Ámor nyila, ilyennek fogod őt látni. Lehet, hogy csak te látod majd így, de a te lelkednek tükre lesz. Neked pedig a mindened.
– Még most is szereted Ellit?
– Igen – válaszolta könnyes szemekkel.
– Mesélj tovább, mi történt?
– Végzős diákok voltunk, akkoriban bált rendeztek nekünk. Egy számnál többet senkivel sem táncolt. Gondoltam itt a megfelelő pillanat, vagy most, vagy soha, felkértem hát. Boldog mosoly suhant át az arcán, miközben a szemeinek fényében megcsillant egy pillanatra a szomorúság. Akkor nem értettem a jelentőségét. Bátorságot öntött a szívembe, hogy a dal végénél nem köszönte meg, hanem velem maradt és folytattuk a táncot. Ezután szünet következett megkértem, hogy beszélgethetnénk – e. Mire ő igent mondott. A szívem, majd kiugrott a helyéből, úgy éreztem, hogy mindenem remeg. Végül az egész estét együtt töltöttük, hogy minél jobban megismerjük egymást.
Ezután randizgattunk és kiderült, hogy ugyanarra az egyetemre vettek fel bennünket. Későbbiekben azt is elmesélte, hogy azért nem akart senkivel sem járni, mert rám várt én tetszettem neki.
– Megtudtad, hogy mi volt a szomorúság a szemében aznap este?
– Igen. Ez volt az utolsó este, amikor még biztosan láthattuk egymást. Azt gondolta, hogy csak egy tánc és más semmi. Mivel nem közeledtem felé, úgy gondolta, hogy nem kölcsönösek az érzések. Ja…, ha én ezt hamarabb tudtam volna – sóhajtott nagyot Rasmus.
– De hiszen ez jó, akkor egymásra találtatok. Mégis, miért nincs veled?
– Persze, én is azt hittem, hogy ugyanolyan perzselő láng ég benne, mint bennem. Szeretett, az vitathatatlan. Közös jövőt terveztünk, a harmadik évfolyamot jártuk. Megkértem a kezét és igent mondott, majd annak rendje módja szerint megtartottuk az eljegyzést.
Az édesapja egy távoli városban kapott lehetőséget a karrierjének építésében. Neki ez nagy előre lépés volt, nem hagyhatta ki. A család természetesen követte, odaköltöztek. Elli ott fejezte be az egyetemet és ott töltötte a gyakorlatát is. A távolság miatt, nem tudtuk olyan szoro-san tartani a kapcsolatot. Részéről, így megkoptak érzései felém. A gyakorlata során szerelmes lett a főnökébe, aki elvette felségül. Hát ez az én történetem kedves fiam és azóta senki sem ért el a szívemig.
– Sajnálom, hogy ilyen szomorú vége lett. Átérzem és megértelek – válaszolta elgondolkodva.
– Apa és anya is így szerették egymást?
– Igen, az ő szerelmük tiszta, igaz és erős volt. Nagyon boldogan éltek.
– Mesélsz nekem erről?
– A korcsolyapályán ismerkedtek meg. Helminek egy fiú neki csúszott és felborította őt. Apukád pont odaért, majd felsegítette, ahogy a kezét megfogta, soha többé nem engedte el. Egymás szemébe néztek és megszűnt a külvilág körülöttük. Első látásra igazi nagy szerelem lett belőle. Anyukád térde kissé megsérült az esés következtében, így a bátyám hazakísérte. Aaron egy éven belül eljegyezte, utána hamar megtartották az esküvőt is.
– Kár, hogy már nem lehetnek velünk – szólalt meg könnyeit törölgetve Niilo.
– Igen…, ez nagy tragédia, nekem is elképesztően hiányoznak – válaszolta Rasmus, miközben a fájdalom sóhaja hagyta el ajkát.
– De jó lenne egy kicsit hosszabban beszélgetni velük.
– Tudod, hogy nem zavarhatjuk őket. Egyedül november elseje az a nap, ami nekik is ünnep odafent. Ilyenkor szabadon közlekedhetnek a még Földön élő hozzátartozójukhoz, függetlenül attól, hogy a temetés helyén, vagy épp otthon egy mécses gyújtásával emlékeznek meg róluk.
– Persze, tudom.
– Részükről már nehéz és sűrű ez a légkör, így csak angyali segítséggel tudják azt a pár pillanatot itt tartózkodni. Külön áldás számunkra, hogy mi ezt láthatjuk és kommunikálhatunk velük.
– Igen, hálás is vagyok érte. Miért jöttetek el Rovaniemiből?
– Szüleink, amikor eltávoztak már semmi sem kötött minket oda. Ivaloban sok időt töltöttünk fiatalon, mivel a nagyszüleink itt éltek. Megszerettük ezt a csodás helyet és úgy gondoltuk, hogy a hátralévő időnket itt éljük le.
– Rasmus, tudom, hogy nem fogsz örülni neki, de szeretnék kérni tőled valamit.
– Mond csak.
– Arra gondoltam, hogy végig mennénk kenuval, azon az útvonalon, ahol apáék. Az a kis sziget, ahol megálltak pihenni, mi is megállnánk és szórnék virágot a vízbe emlékükre.
– Tudod jól, hogy milyen veszélyes fiam.
– Igen, de nekem ez még hiányzik ahhoz, hogy a lelkem megnyugodjon. Még kicsi voltam a temetésükkor és úgy érzem, hogy el kell búcsúznom tőlük ekképpen is.
– Nagyon féltelek…, de megértelek.
– Elhatároztam, hogy ezt feltétlenül megteszem. Joellel már beszélgettünk erről, de szívesebben mennék veled. Te mégiscsak közvetlen családtag vagy és tapasztaltabb is.
– Rendben…, ha mindenáron ezt akarod. A kenumat meg kell erősíteni és felújítani addigra, mire az idő megengedi, hogy elinduljunk.
– Persze, amikor hazajövök csinálhatnánk együtt.
– Jó, de a felszereléseket is meg kell venni, méghozzá a legjobb minőségűeket. Rád bízom, összeírom neked és Rovaniemiben vásárold meg.
– Igen Rasmus, köszönöm szépen – és átölelte nagybátyját.
– Joellel minden rendben? Miért nem jött most haza veled?
– Tudod ő az Építészkarra jár és elképesztően sokat kell neki rajzolnia.
Néha előfordul, hogy csak este a közös albérletben találkozunk, mert más az időrendi beosztása, de minden rendben van. A szabadidőnket mindig együtt töltjük. Felajánlottam neki most is, hogy maradok és a szerkesztését követően a tuskihúzásban segítek. Ám, azt mondta, hogy jöjjek nyugodtan megoldja. Ettől függetlenül, úgy gondoltam, hogy holnap ebéd után visszautazom, ha neked nem gond. Hátha kicsúszott az időből és mégis szüksége lesz a segítségemre.
– Helyes, támogassátok egymást Niilo és vigyázzatok magatokra.
– Mindenképpen, ne aggódj miattunk Rasmus.
A nyári időszak megjöttével elkészültek a kenu felújításával. Néha Joel is segítségükre volt. A felszereléseket Niilo hiánytalanul beszerezte és csak az alkalmas napot várták az emlékútra. Az időjárási előrejelzést nagyon komolyan kellett venniük.
– Niilo, ma alkalmas lenne az idő, mert szélcsend van és süt a Nap, sehol egy felhő. Egész napra ilyen derültet ígérnek – szólalt meg reggeli közben Rasmus.
– Rendben, én elmegyek a virágokért és mehetünk – válaszolta lelkesen – Niilo.
– Neked milyet hozzak?
– Te milyet veszel a részedre? – kérdezett vissza a nagybátyja.
– Egy csokor fehér rózsát, a tisztaság jelképeként, egy csokor pirosat, a szerelem színét és egy csokor feketét az elmúlásét – válaszolta.
– Szép gondolat, nekem hozz egy csokor Amarilliszt. Mindketten szerették, édesanyád menyasszonyi csokra is abból készült.
– Jó, igyekszem vissza.
Rasmus mindent előkészített addigra. A fák sűrű lombjai között áttört a Nap szikrázó fénye. A hegyek csúcsait vakító, hószőnyeg’ borította. Egyszerre a tél és nyár, lenyűgözően szépséges táj.
Niilo visszaérkezését követően, szinte azonnal elindultak. Könnyedén végig eveztek a kis szigetig, majd ők is megpihentek. Elcsendesedve, könnyekig meghatódva emlékeztek szeretteikre. Virágjaikat a folyóba szórták és a sodrás végig vitte a vízfelszínét színes káprázatba borítva az eltávozás útján.
Már épp készültek, hogy tovább induljanak, amikor megjelent előttük a két lélek. Hófehér lepelben, melynek széleit aranyszínű sáv szegélyezte. Mindegyikőjüket két angyal kísérte. Niilo a leírhatatlan örömtől már nyújtotta volna karját ölelésre.
– Ne…, fiam! Tudod, hogy nem szabad őket megérinteni – szólalt meg Rasmus és megfogta a karját.
– Igen…, tudom, csak az ösztön – válaszolta halkan.
– Drága testvérem! Hálatelt szívvel köszönöm neked, hogy a fiamat ilyen odaadással felnevelted. A szeretet köteléke ma is összefűz minket és gyönyörködünk bennetek. Köszönjük azt a sok imát, amit szeretetetekből fakadóan értünk mondtok. Ezek az erők elérnek minket minden alkalommal és öröm forrásává válnak a lelkeinkben. Az Úr áldása kísérjen további utatokon titeket – szólalt meg Aaron.
– Ne bánkódjatok miattunk, mert látjátok jó helyen vagyunk, fényben és szeretetben. Nekünk már csak ilyen rövid időt kellett a Földön töltenünk ahhoz, hogy ebbe a lelkiszférába eljuthassunk. Drága fiam! Édesapáddal duálok vagyunk és azt kívánom neked, hogy te is találd majd meg az ikerlelkedet. Maradj ily tiszta hitben és szeretetben, hagyd, hogy Jézus vezessen. Amikor az Atya elszólít majd titeket is a földi munkásságotokból, mi itt leszünk és várunk rátok. Niilo, akkor majd újra átölelhetjük egymást. Most mennünk kell, Az Úr vigyázza lépteiteket – folytatta Helmi.
Az angyalok közrefogták őket és egy szempillantás alatt távoztak. Rasmus és Niilo még pár percen át a mozdulatlanság csendjében révedeztek. Szótlanul indultak tovább, gondolataikba mélyedve. Ez az elementáris erő őket is feltöltötte és az élmény még sokáig fogva tartotta elméjüket.
Könnyedén siklottak végig és az utolsó kompot elérve, este boldog nyugalommal hajtották álomra fejüket.