Rend a lelke mindennek

Nyolc óra nulla egy perckor csörög a telefonom. Rejtett szám. Felveszem, és én is bemutatkozom:
– Téves lakás – mit nyertem?
Kellemes női hang szól bele:
– Szabó főhadnagy vagyok a BRFK-ról.
– Itt ilyen nincs – és leteszem.
Újra csöng, és újra rejtett szám, újra felveszem.
– Téves úrral szeretnék beszélni.
– Ön nyert, megadom magam.
– Szabó főhadnagy vagyok a BRFK-ról.

Régen nem egészen így működött a dolog.
Hajnali hat óra. Állok a Moszkva téren az emberpiacon. Kellene két kőműves. Meg is vannak. Az ország keleti határszélének a túloldali széléről valósiak. Ajánlgatják magukat. Óvatosnak kell lenni az ilyenekkel. Próbára teszem őket.
– Urak, kellene nekem egy villanyszerelő meg egy bádogos.
– Azok vagyunk – bizonygatják.
– Hát, ez nagy baj, mert előbb fel kellene építeni a házat. Szóval, inkább kőműves kellene.
– Azok vagyunk – bizonygatják.
Az üzleti tárgyalást két rendőr szakítja félbe.
Egyedül maradtam, a románok már árkon, bokron, meg illa berek.
Az okosabbik rendőr rám mordul.
– Szömélyit, igazolványt aggyon – mondja a szerv. Tudom is már, milyen szerv.
Farzsebemből előhalászom az igencsak megviselt, fenék formájú iratot. Közben még eszembe jut, hogy nemrégiben az utolsó lapra írtam a telefonszámomat, és odaadtam egy havernak. Érzésem szerint ez most valakinek nagyon fog hiányozni.
Átnyújtom a romokat.
A rendőr elveszi. Örökre. Kapok cserébe egy fecni papírt, rajta a nevemmel. Mostantól ez az igazolványom.
– Küddünk magának idézést, aztán begyün hozzánk – mondja, és otthagynak.
Megérkezik a papír. Rajta a verdikt. Háromezer forint büntetés, mert rongyos és hiányos az igazolvány. Ez rendben is van, hanem az indoklás már sántít.
„Fojó hó 9-én reggel 10-kor a Dékány borozóban történt az intézkedés.”
Reggel 8-ra szól az idézés. Tízkor már fogad is a naccsága.
Felolvassa az intézkedést.
– 9-én – kezdi.
– 8-án – mondom.
– Ne pofázzon bele… 10 órakor – folytatja.
– Reggel 6-kor – mondom én.
– Hallgasson már! A Dékány borozóban…
– A Moszkva téren – vágok közbe.
– Lecsukom, ha még egyszer beleszól. Itt írja alá – tol elém egy papírt.
Meggyőzött. Aláírom. Hiába, no, az észérvek döntöttek.

Más, de ugyanaz.
’83 tele. Aznap reggelre harminccentis hó esett.
Állok a buszmegállóban. Reménytelen eset. Dohányzom.
Hozzám lép egy kreol bőrű idegen. Cigarettát kapar elő a zsebéből.
– Kis tűz kérek – mondja.
Adok neki. Bólint, és elballag a házak felé.
Egy férfi érkezik gyalogosan a domb felől. A tüzes emberem eltapossa a cigarettáját, és komótosan elővesz egy pisztolyt. Öt tompa puffanás hallatszik. Az áldozat a fejéhez kap, de talpon marad. A kreolt egy kocsi várja, beszáll, és elmennek.
Az ilyenkor szokásos hajcihő. Rendőrség, mentők, és a kíváncsiak.
Az áldozat jól van. Egy golyó súrolta a fülét.
Másnap szűkszavú újsághír. Merényletet követtek el Budán a kolumbiai nagykövet ellen. Csak ennyi.
Én vagyok a nagybetűs tanú. Rendőrnő, de nem a múltkori. Mindent elmondok neki, már-már bevallom. Személyleírás. Kérek papírt, ceruzát. Jól rajzolok. Lerajzolom a pasit. Elteszik.
Néhány hét múlva, az Esti Hírlapban megpillantok egy körözést. Bravúros nyomozás után azonosították a merénylőt. Fantomrajz, a körözött egyénről. Még csak nem is hasonlít.
Én, hülye állampolgár betérek a rendőrnőhöz.
– Kérem, ez nem az – mondom.
– Maga ezzel ne foglalkozzon, ne okoskodjon itt, menjen haza!
Hazamentem.

Eltelt sok év, és újra bízom bennük.
Közlekedési baleset. Nem tanultam az előzőekből. Újra mint állampolgár. Címem, telefonszámom meghagyom. Tanú leszek.
Két hónapja csörög a telefonom. Rejtett szám. Felveszem, és monoton hangon beleszólok.
– Hagyj üzenetet, mert otthon hagytam a telefonomat.
Kellemes női hang.
– Szabó főhadnagy vagyok a BRFK-ról, kérem, fáradjon be ilyen és ilyen ügyben 16-án 8.30-ra tanúskodni.
– Jó – mondom –, ott leszek.
Megbuktam.
Csilingelő női kacaj a túlvégen.
– Ön az – kérdi.
– Ön az vagyok – mondom –, és persze megjelenek.
Fél 9, és toporgok a rendőrségi portán. Nem jön, az istennek sem jön.
Eltelik egy óra. Megérkezik a hölgy, mert ő valóban egy hölgy.
– Csókolom, ha megjegyezhetem, az első randinkról ennyit nem illik késni – említem meg pofátlanul.
– Ne haragudjon, de nem működik a számítógép-hálózat, ma nem tudom kihallgatni.
– Nem gond – mondom neki.
Rágyújtunk. Szóval tartom. Sok közös témánk nincs, csak az ügy.
– Hogy áll a pör? – dobom be a témát.
– Arról én magával nem beszélhetek – feleli.
– Hát, ha nem, akkor nem. Elvagyok én a tanúskodás nélkül is, még az kellene, hogy valami baja legyen az ügy miatt. Kézcsókolom.
Mire szóhoz jutna, otthagyom. Aztán visszamegyek.
És mosolyog. Egy mosolygós rendőr!
– Megkérném, hogy holnap fáradjon be 10 órára!
Befáradtam. Ment minden, mint a karikacsapás. Elmondtam, lerajzoltam, megesküdtem, aláírtam. Búcsúzóul megemlíti, hogy még kell majd mennem megint.

Vissza a jelenbe.

– Szabó főhadnagy vagyok a BRFK-ról.
– Tudom, felismertem a számát.
– Be tudna jönni 26-án délelőtt? – kérdi.
– Bilincspróba? – kíváncsiskodom. Nevetés hallatszik túlfelől. – Persze, időben ott leszek, csak megkérném, hívjon fel előtte, mert felejtős vagyok.
– Mikor gondolja?
– 27-én.