A nap sugaraitól elvakultan pislog Rodferg az országút közepén. Szemei a távolba révednek, s elméjén átsuhannak a gyermeteg gondolatok, hogy nagy harcosok közt küzd a szörnyek hada ellen. Páncéljáról a szörnyetegek szemébe csillan a napfény, s ő kaszabolja őket diadalmasan. Kardját képzeletben egy újabb szörny lefejezésére emeli, amikor egy távoli hang kizökkenti.
– Mit nézel?
– Mit nézel?
Másodjára a hang sokkal erőteljesebben hat, s az álom szertefoszlik. Rodferg sarkon fordul, hogy beazonosítsa a hangot, melyet a háta mögül hallott. Rögtön felismeri barátját, akivel együtt szokta lőni a vadakat, járni az erdőket. Egy halk sóhaj tör elő ajkai közül, ahogy újra eszébe jut az előbb elképzelt szituáció.
– Csak elmélkedtem… – feleli, s elindul visszafelé az országúton. – Hogy-hogy kijöttél? Karina kikosarazott?
Gerald, a barátja közben már felvette Rodferg hosszú lépéseinek ritmusát. Mindig is irigykedett a tanyasi munkától megedzett fiú izmaira, melyek, még ha nem is voltak egy érett férfi izmai, sokkal jobban mutattak, mint az ő vékony, fakó ábrázata, mert őt Rodferggel ellentétben, a nap sem süti annyit. Egész nap apja kocsmájában dolgozik, ahová Rod be szokott nézni esténként, hogy találkozzon barátjával.
– Nem is találkoztam vele… – feleli Gerald keserűen, s belerúg az egyik kavicsban. – A faluban lévő nagy felfordulásban mire megtaláltam, már az a barom tette neki a szépet.
Rodferg rögtön tudta kire gondol csenevész barátja. A falu bikájára, „az ellenállhatatlan” Trevisre. Szinte minden lány bálványozza, s Trevis ki is használja ezt, el-ellopva a Rodékkal egy korú lányok szívét. Természetesen csak a szép lányokét. Azok pedig folyton el is hiszik, hogy „a bika” (ahogy a srácok szokták nevezni a faluban) őket akarja feleségül venni, de csak csapja a szelet, hogy aztán egy újabb lányra szállhasson, mint légy a lótrágyára.
Pár perc múlva elérték a dombtetőt, melynek az aljában terült el a falu. Már innen látni lehetett azt, hogy mi is a felfordulás oka. Most érkeztek meg a kalmárok a faluba, hogy eladják a falu gazdáinak a vetőmagokat, valamint egyéb érdekes dolgot is árulnak. Bármit megvesznek, amiből csak egy kis hasznot remélnek, így elég sok furcsa, és érdekes tárgy van a birtokukban, ám a legtöbb falusit ezek nem érdeklik, mert úgy gondolják, csak bajt hoz a fejükre.
7 hozzászólás
Nekem tetsző stílus, kibontakoztatható lehetőségek, – egy kicsit keveset mutatsz ahhoz, hogy regénykezdetnek képzeljem, de novellának mindenképpen. Folytatni kéne.
Hát lehet nagy fába is vágnám a fejszémet, ha regénynek szeretném… Szerintem egy novellának folytatni fogom. Köszönöm, hogy itt jártál.
Szia! nagyon kevés ahhoz, h bármit is mondhatnék róla. Hibák vannak benne, és pontatlan megfogalmazások is. Pl. akkor most a főszereplő barátja, egy kajakos, izmos srác, vagy csenevész kis-csávó? -én
Szia!
Ha jobban belegondolok, tényleg nem egyértelmű… De a főszereplő barátja a csenevész kis-csávó, és a főszereplő az izmosabb kettejük közül. Én úgy gondolkodtam, ha Gerald veszi fel a ritmust, akkor az ő gondolatsorát folytatom… De amint kiegészítem, javítom is. 😉
Kedves Rebbel!
Engem, mint nőt, sért az olyan hasonlat, hogy a fiúk úgy szállnak a lányokra, mint a légy a lótrágyára. Olyannyira, hogy a többi hibádra már nem is vesztegetek szót.
üdv.
K.
Rebbel, lebeszélnélek a regény megírásáról. (Az, még egy jó tollú,gyakorlott írónak is kihívás.)
Próbálkozz rövid, érdekes történetekkel, és ha sikerül, azokkal lesznek sikerélményeid. A sikerélmény pedig dopppingol. Nem kell kapkodni! Bőven van még időd regényt írni. Emeld mindig magasabbra a mércét. Nem kell mindjárt a rúd tetejére tenni….
szusinak igaza van,, Dickens is "shorthand" -ekkel kezdte, s csak utána jöttek a híres, nagy regények