Nem volt szükségszerű a találkozás vele. Tudtam, hogy hol van, ki is kerülhettem volna. Eredetileg így is terveztem, de aztán mégiscsak vonzott a kíváncsiság. Éppen csak rápillantok és megyek tovább, hiszen ahogy a mondás tartja, jóból is megárt a sok. Ebben a korban talán már nincs is rá szükség, vagy legalábbis sokkal kevesebbre. Megértem, meg akár el is tudom fogadni, de mit csináljak, ha szeretem. Örömöt okoz. A bánatot és nehézséget az élet úgy is kéretlenül osztja. Rossz hírek, itt fáj, ott fáj, a szomszédban még mindig dúl a háború, etc.
Mindegy. Éppen csak megnézem.
Aztán azt vettem észre, hogy túl sokáig bámulom. Remek látványt nyújt. Fiatalos, egészséges és szép. Épp olyan, amilyennek szeretem. Csontos, de nem az a robusztus, épp csak annyira, hogy tartása legyen. Ennyi kell. Tetszik, de erős jellem vagyok, ezért ellenállok. Itt fogom hagyni, szó nélkül megyek tovább. Találkozom ezzel, azzal, új hatások érnek és akkor könnyebb lesz lemondani róla. Ezt teszem, de mégis, szinte érzem az illatát és az ízét, amint kirántva még melegen csak úgy egymagában megeszem. Jó, majd sor kerül a köretre is, hiszen nem vagyok válogatós, de a frissen sült rántott karajnak nem tudok ellenállni. Mégis veszek négy vékony szeletet.
4 hozzászólás
Kedves Rita,
megéreztem, hogy lesz ebben a románcban valami csavar. Nem tévedtem.
Olykor nem könnyű ellenállni, a finomnak főleg.
Örömmel olvastalak. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nagyon szépen köszönöm. Ezek szerint nem csalt a megérzésed.
Szeretettel: Rita
Sejtettem, hogy nem valami bájos személyről van itt szó, inkább egy bájos sertéshús az, ami elcsábított. Tetszett.
Szeretettel
deb
Kedves Deb!
Jól sejtetted, hogy az én koromban már nem egy férfiú csábít, hanem a finom falatok.
Szeretettel: Rita