Roni és Reni 5/3

Reni igencsak belejött az esküvőszervezésbe, és szerette is csinálni, élvezte minden mozzanatát. Ráadásul, bevállalta Nagymamáék esküvőjét is, a szívén viselte a dolgot, szerette volna ha nagyon szép és emlékezetes lenne nagyiéknak, és az egész családnak egyaránt.
Ezúttal éppen egy fiatal párral üldögélt egy cukrászatban. A menyasszony tortáját kellett kiválasztaniuk. A pár ragaszkodott hozzá, hogy ő is ott legyen, hogy a segítségükre lehessen, mert ők nem bíztak eléggé magukban, sőt egymás ízlésében sem, kellett egy harmadik, aki kimondja rá az áment.
Már ki tudja hányadik torta-költeménynél tartottak, amikor Reni telefoncsörgése hasított a levegőbe.
– Reni, ha tudsz, gyere segíteni azonnal, kidőltem, Szilvi nem bírja állni a sarat egyedül.
Amanda volt, csak ennyit mondott, de Reni mindjárt tudta, hogy nagy baj lehet, mennie kell. Ott hagyta az ifjú párt, rájuk bízva a választást és már rohant is. Miért volt olyan izgatott Amanda hangja? Mi történhetett vele? Futott, rohant végig az utcán, hiszen a következő sarkon van Amanda cukrászdája. Hatalmas bőrtáskája himbálózott a vállán, ahogy kerülgette a járókelőket, mert még mindig a fülében csengett Amanda remegő hangja.
A járókelők megbámulták a loholó lányt, egyesek megjegyzést is tettek: mi lehet olyan sürgős, talán ég a ház? Ilyenek az emberek, gondolta Reni, és nem is törődött a morgolódókkal, csak futott, érezte, hogy nagy baj lehet Amandával.
Száguldás közben, meg is feledkezett a kis sikátorról, ahonnan, éppen akkor, rohant ki egy férfi a járdára, s már egyiküknek sem volt ideje irányt váltani, sem megállni, így hát teljes gőzzel egymásnak ütköztek. Reni szinte visszapattant, repült néhány méternyit, előbb a táskája pottyant a földre, majd ő maga is, ráhuppant a táskára, éppen fenékkel. Többen siettek felé, hogy felsegítsék, de köszönte szépen, talpra ugrott és sietett, hogy megnézze, vajon a férfi milyen állapotban van. Sok ember vette körül, akik felsegítették, majd leültették egy padra, mert nem tudott lábra állni, a jobb térdén csupa vér volt a nadrág.
– Hogy van, megsérült? – érdeklődött, amint a közelébe tudott férkőzni.
– Csak nem te voltál az áldozat? – érdeklődött sután a férfi – bocsáss meg, igazán nagyon figyelmetlen voltam. Hogy vagy?
– Én jól, semmi bajom, szemben veled. Hívta már valaki a mentőket? – Az igenleges válaszra Reni döntött, megvárja a mentőt, hiszen ő maga is hibásnak érezte magát, nem hagyhatja cserben az áldozatát. – Reni vagyok, látom erősen vérzel. Téged, hogy hívnak?
A férfi kérdéssel válaszolt: – Már nem emlékszel? Norton a nevem.
Reni jobban megnézte a férfit, honnan kellene emlékeznem rá, még soha nem találkoztam Norton nevű férfival. Azonban nem volt ideje ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert időközben a mentő is megérkezett és hordágyra tették Nortont, majd levágták a nadrágszárat, hogy hozzáférjenek a sebhez, kitisztogatták és bekötözték.
– Ön a másik sérült kisasszony? Mi a panasza?
– Az égvilágon semmi.
– Azt majd meglátjuk. Jöjjön megvizsgálom.
Renit is megvizsgálta a mentőorvos. Kikérdezte nem szédül-e, nincs-e hányingere, fáj-e a feje, ha bármikor észlel ilyen tüneteket, jelentkezzen azonnal, mert agyrázkódást is kaphatott.
– Nem kell kórházba mennie, nyugodtan hazamehet, de nagyon ügyeljen ezekre a tünetekre. Önt uram viszont, bevisszük a klinikára, meg kell röntgeneznünk, hogy lássuk nem tört, vagy repedt meg csont valahol.

Reni rohant tovább, Amandához. Szilvitől mindent megtudott. Amanda rosszul érezte magát egész nap, hasi fájdalmai voltak, amikor Renit hívta, akkor már hívták a mentőt, mert vérezni kezdett, valószínűleg spontán vetélés fenyegeti. Bevitték a kórházba, a férje is ott van már mellette, így ő egyedül van itt egész nap és már nem lát a fáradtságtól.
– Jól van, átveszem, eredj dőlj le egy kicsit, pihenj!

Reni ezentúl hajnali négykor kelt. Kilencre, mire Szilvi megérkezett, már tele volt a cukrászda süteménnyel. Akkor megkezdte a szervezést, a rohangálást. Futkosás közben eszébe jutott, hogy felhívja Nortont, hogy van, tört-e csontja? Ahogy így visszaemlékezett rá, igen jóképű fickó.
– Kedves tőled, hogy érdeklődsz a hogylétem felől. Nem, nem tört csontom, de néhány napig így is pihentetnem kell, de pár nap múlva már sétálgathatok.
– Mielőbbi gyógyulást kívánok!
– Reni várj… nincs kedved egy sétára, pár nap múlva? Itt, ahol lakom van egy nagy park, van kedved velem tartani.
– Hát persze, bár szűk az időm, de hívj és megbeszéljük, jó?
– Nagyszerű, köszönöm. Te jól vagy?
– Remekül, csak éppen rohanásban, mint mindig.

Estefelé együtt sétálgattak a hangulatos parkban. Norton még kicsit sántított a jobb lábára, de már túl volt a nehezén. Hosszan sétáltak, beszélgettek, úgy tűnt nekik, mintha már ezer éve ismernék egymást, nem tudtak a végére érni a sok mondanivalónak.
Felmentek a dombtetőre, onnan gyönyörködtek a tájban. Reni úgy érezte, hogy valami éteri tündöklés bugyolálta be a földet, a naplementét sem látta még ilyen tüneményesnek soha. S miután lebukott a Nap a horizonton, akkor indultak vissza a parkba, és még sokáig sétáltak a hold-bájolta fák között.
Későn került ágyba aznap éjjel, de még mindig nyitott szemmel feküdt, és tudta, hogy Norton is így bámul bele az éjszakába, és járja végig azt az utat, ahol együtt jártak délután és este, s ugyanúgy átjárja lelkét a gyönyörűség, ahogyan az övét is, mert ez olyan rendkívüli volt, olyan mámoros este, amilyet még nem élt át soha, és most nem tudott betelni vele.

Norton újra dolgozni kezdett, de a találkozásaik nem gyérültek, mindig találtak egy közös időpontot, hogy néhány órát együtt tölthessenek.
Reni még mindig hajnalban járt sütni Amanda cukrászdájába, mert végül megmentették Amanda babáját, viszont nem dolgozhatott, sokat kellett feküdnie, pihennie, kerülni az izgalmakat, vigyázni magára, ha meg akarta menteni a babát.
Bár Amanda felajánlotta Reninek, hogy beveszi az üzletbe társtulajdonosnak, vesz fel mellé még egy főt segítségnek, és vezesse Reni a cukrászdát, de nem tehette, mert be volt táblázva hónapokkal előre, és amit elvállalt, azt végig akarta csinálni. Ráadásul, ott volt még nagymamáék esküvője is, ami szintén soron kívül pottyant az ölébe.

Apropó, nagyiék esküvője. Meghívja Nortont az esküvőre, elhívja előtte bemutatni nagyinak, biztosan nem talál kivetnivalót benne. Nagyszerű lenne. Ronit meg nem kell féltenie, tudta, elintézi, hogy neki is legyen párja.
Azután elmondta Nortonnak is. Persze, hogy vállalta, hiszen minden percnek örült, amit Renivel tölthetett. Bár néha fel-fel rémlett benne az első találkozásuk, amikor együtt vacsoráztak, akkor úgy gondolta, nem fogja erőltetni a további találkozásokat, valahogy olyan magának valónak tűnt a lány, aki csupán lenyűgöz a szépségével, de a szépség mögött könyörtelen önzés rejtőzik és csupán saját magával foglalkozik és mindenki mást eltapos, ha az érdeke úgy kívánja. Ilyennek ismerte meg, de azután, amikor összeütköztek az utcán, teljesen megváltozott, más személyiség lett, olyan szívből, igazán szeretni való. Nem értette, de már nem is érdekelte, hiszen Reni igazi tündér volt a régi-régi tündérmesékből.