Roni és Reni 5/4

Norton újfent rohant. Az imént éppen összekapott a munkahelyén a helyettesével. Aláírt valamit, amit ő nem tett meg, mert nem látta jónak, azután aláíratták a helyettesével. Ő a vezető, ő felel mindenért, azért is, ha valakit baleset ér az építőhelyen, ilyesmin nem lehet takarékoskodni, ezt ő nem engedheti meg, ha ezen már nem akarnak változtatni, hát felmond, de ekkora felelősséget nem vállal. Nem és kész.
Éppen a téren rohant keresztül, amikor megcsörrent a telefonja. Lassított, majd amikor látta, hogy Reni az, megállt egy pillanatra.
– Norton, ráérsz?
– Nem, most nem, ne haragudj.
– Csupán egy mondat erejéig…
– Jó, mondjad…
– Tudod, megbeszéltük, hogy bemutatlak a nagyiéknak. Ma délután hatkor el tudsz jönni, oda nagyiékhoz, ahogy megbeszéltük, én már ott leszek… – ekkor hirtelen valami csattanást hallott, és hiába hallózott, Norton nem válaszolt.
Nagy nehezen feltápászkodott, miután elszáguldott a gördeszkás suhanc csapat, és a telefonja után kutatott. Kirepült a kezéből, ki tudja hol landolt, micsoda csibészek!… Végre rátalált a telefonjára, felkapta és bele-hallózott.
– Mi történt? – hallotta – történt valami? – akkor jössz? – ott leszek a nagyiéknál, ott találkozunk… – hallasz, itt dr. Sproh Veronika… – ott leszek, várlak…
– Halló, visszhangzik a telefonom, alighanem összetört, nem hallak jól, még inkább duplán hallak, de ott leszek, ahogy megbeszéltük… le kell tennem! – kis híján a földhöz vágta a telefont, már csak ez hiányzott… igen, már csupán ez hiányzott… micsoda őrült nap! Mi volt az az előbb?, dr. Sproh Veronika?… jól hallott?… mit hallott?… kivel beszélt egyáltalán?… Reni nem szokott így bemutatkozni… de hiszen Renivel beszélt… micsoda őrült nap!

Amikor kijött az igazgatói irodából, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Úgy érezte, hogy végül helyre került a méltósága. Gondolta, benéz a cukrászdába, hátha ott van még Reni is, meg őrülten megszomjazott, nagyon jólesne egy finom limonádé.
Alig talált szabad helyet a cukrászdában. Végül egy pár távozni készült, és ott foglalt helyet. Szilvi jött kiszolgálni őt. Megkérdezte, Reni itt van-e még? Az igenleges válasznak nagyon megörült. A limonádét már Reni hozta ki.
– Egészségedre!
– Köszönöm – szólt és azonnal felhajtotta a nagy pohár limonádét.
– Ahogy látom, alaposan megszomjaztál.
– Őrült nehéz napom volt ma, tényleg megszomjaztam, sőt, azt hiszem, nem csak nem ittam ma, de talán nem is ettem egy falatot sem.
– Mi volt, mesélj! Várj, előbb hozok még egy limonádét… – a hűtőben talált még három darab süteményt, tányérra rakta, majd elkészítette a limonádét és Norton elé tette – nehogy éhen halj amíg mesélsz.
– Drága vagy. Köszönöm.

Falta a süteményt, közben mesélt, két falat között.
– Tudod, előbb a helyettesemmel vesztem össze, mert aláírta a szerződést, amit én nem tettem… jó, ő arról nem tudott, rávették szerencsétlent… meg persze nem is nézett utána, csak úgy aláírta… nem tudta, hogy nem felel meg az Európai Uniós munkavédelmi, munkabiztonsági szabályzatnak. Kiborított… mondtam neki, hogy most azonnal felmondok, ő fog mindenért felelni… azt kiabálta utánam, ha én, akkor ő is… én meg rohantam be az irodára, hogy felelősségre vonjam az igazgatót, ő vette rá Gábort, hogy aláírjon helyettem. Szóval, rohantam a téren keresztül, amikor te hívtál, akkor megálltam, és jött egy csapat suhanc gördeszkán, száguldoztak, lökdöstek, az egyik konkrétan meglökte a karomat, hogy kirepült kezemből a telefon… azután alig találtam rá, jó messzire repült… ők meg röhögtek rajtam. Te végeztél már, még be kell ugranom valahová, kell vennem új készüléket, ez már használhatatlan – mondta, és mutatta az összevissza repedezett, töredezett telefont.
– Ó, te szegény, és végül mire mentél az igazgatóval?
– Gondolhatod. Próbált meggyőzni, hogy nem kell minden szabályt olyan szigorúan venni, nem lesz semmi baj. Miután meglobogtattam mindkettőnk felmondását, akkor már kezdett izgulni. De a keményebb dió mégis az építtető cég igazgatója volt, mit neki az uniós szabályzat, mit neki néhány munkás, halott, vagy sebesült, neki a nyereség a fontos… Tudom, így működik a világ sajnos, de én szeretem biztonságban tudni az embereimet, nem szoktam feladni… igen küzdelmes az élet, nem is hiszed mennyire.
– De, neked elhiszem, csak én azt az oldalát nem ismerem, és nagyon örülök, hogy ilyen harcos típus vagy és ilyen becsületes, jó ember.

Reni és Norton együtt érkezett Nagymamáékhoz. Roni már ott volt, így hát ő sietett ajtót nyitni. Elkerekedett a szeme, amikor meglátta Nortont a húgával.
– Nahát, csak nem éppen a kapuban futottatok össze?
– Nem nővérkém, az egész délutánt együtt töltöttük – vágta rá Reni. Csak Norton maradt szótlan és mozdulatlan, csak bámult, tátott szájjal, hol az egyik, hol a másik lányra.
– Az egész délutánt? De hiszen én hívtam meg Nortont ide, hogy bemutassam nagyiéknak.
– Ti ismeritek egymást? – szegezte a kérdést Reni Nortonnak.
– Ti hülyére vettetek engem, – szólt a fiú egészen kikelve magából – van esetleg egy harmadik is? Semmi kedvem ehhez a játékhoz, nehéz napom volt ma, nem kérek a kisded játékaitokból.
– Igaza van Nortonnak. Ha már sikerült mindkettőnknek kifogni ugyanazt a fiút, akkor az a helyes, ha egyikünk sem találkozik vele többé – hangzott az ítélet Roni szájából.
– Nővérkém, nem te fogod megmondani azt, hogy mi a helyes. Mi szeretjük egymást Nortonnal, te mióta ismered őt?
– Nem is tudom, olyan másfél hónapja… És te?
– Én kerestem társat az interneten, – szólalt meg Norton – valóban, olyan másfél hónappal ezelőtt volt, amikor felhívott dr. Sproh Veronika, hogy találkozzunk… Együtt vacsoráztunk… aztán pár nappal később történt a mi balesetünk Reni, akkor nem értettem, miért nem emlékszel a nevemre, most már értem… Azóta nem láttam a nővéredet, nem is hívtuk egymást, úgy tűnt, hogy egyikünknek sem jelentett semmit az a találkozás.
– Márpedig az a helyes, ha most elmész és nem találkozhatsz többé egyikünkkel sem.
– Te csak a saját sorsodról döntsél, engem hagyj ki kérlek a döntéseidből. Én szeretnék veled találkozni a jövőben is – fordult hirtelen Norton felé – de a saját sorsodról magadnak kell döntened.
– Reni várj, ne menj el, kérlek. Milliók közül is téged választanálak, nem hogy kettőtök közül. Szeretlek! Hallod?
– Igen, hallom, és jólesik hallanom… Látod, semmi szükség a társkereső rovatokra, csak a megfelelő emberrel kell összeütközni az utcán, akár a végtagtörést kockáztatva, és meglesz a jutalom – mondta Reni kacagva és Nortonba karolt, hogy bevezesse a lakásba.
– Hááát, ez egy szépen megrendezett jelenet volt, – kiáltott fel Roni – te ugye éppen színész vagy? Mesteri alakítás volt, de nagyi ezt nem veszi be, ezer százalék!
– Bízzuk rá, jó? – Ez volt a második alkalom, amikor Reni kiállt magáért, s már tudta, hogy soha többé nem hagyja nővérét zsarnokoskodni maga felett.
– Szervusztok gyerekek! Kerüljetek beljebb. Reni drágám, mutasd be hamar a fiúdat, hadd lássalak benneteket.
Reni tudta, hogy nagyi ott hallgatózhatott valahol, mindent látott és mindent hallott. Végtelenül boldog volt, hogy mellé állt.