1952-ben költöztem Balassagyarmatra, s a cégtől a Városi Tanácshoz kerültem, hosszú ideig dolgoztam a Városházán, s Titkárság vezetőjeként mentem nyugdíjba.
Házasságom nem volt sikeres, magam neveltem föl három gyermekemet. Néhány szó a családomról:
Legidősebb fiam elektro-mérnök-informatikus. Egy unokával ajándékoztak meg, aki szintén híradástechnikával foglalkozik; jelenleg Németországban él családjával és két dédunokámat nevelik.
Lányom Budapesten él, az Idegsebészeti Klinikán, többdiplomás rtg. asszisztens, két gyermeke született: idősebb fiú is elektromérnök, már állásban van, testvére a lány-unokám, a negyedik egyetemi évét végzi, művészettörténetet tanul.
Harmadik gyermekem Down-szindrómával született fiú, tehetségesen rajzol, filctollakkal készített képei már többször voltak kiállítva. Azonban élete végéig gondozásra szorul. (Hoztam a képeiből, kérem, tekintsék meg azokat, s válogassanak is belőle.)
Nehéz, gondokkal teli életem végigkísérték Ady Endre, Az Úr érkezése c. költeményének sorai:
„Mikor elhagytak, amikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.”
A vers mély gondolata gyakran szerepel diákkorom óta vezetett naplóim, majd az utána következő években készült novelláim és regények sorai közt. Mert hittem varázserejű szavaiban, sokszor imádságként idéztem fel magamban, s éreztem, hogy a Teremtő nekem a nehéz, kilátástalan helyzetekben erőt ad és mindig segít kijutni a gondokból.
Amikor nyugdíjba mentem, kicsit föllélegeztem. Igyekeztem rendbe tenni magam körül mindent, elsősorban a lelkivilágomat. Korábban nemigen jutott időm arra, hiszen irodai elfoglaltságom és a gyermekeimről való gondoskodás teljesen lefoglalt.
Egy könyvből elsajátítottam az agykontrollt. és naponta, végeztem az előírt gyakorlatokat. Segített, ha gondokkal kellett megküzdenem.
Életem folyamán kevés alkalom nyílt arra, hogy kedvteléseimnek hódoljak. Amikor gyermekeim kirepültek a családi fészekből, és egyedül maradtam, első ténykedésem volt otthonomat az egyedüllétre átrendezni. Lakásomat tataroztattam, bútorokat cseréltem, könyveimnek polcokat rendeltem, csoportosítottam és átrendeztem írók szerint, katalógust készítettem, hogy könnyen hozzáférjek minden darabjához.
Amikor vége lett a tatarozásnak, sorban behordtam a dobozokat az erkélyről, hetekig tartott átnézni a tartalmukat, rendezgettem, helyre raktam mindent, kiselejteztem a fölösleges lim-lomot.
…s közben eszembe jutott 1944. szeptember 10., amikor Marosvásárhelyen ebéd után végső búcsúcsút vettünk otthonunktól, ahol feledhetetlen négy évet töltöttünk békés családi körben.
Felidéződött bennem, hogy a kis bőröndben fotóimmal és naplóimmal-, imakönyvvel-emlékeimmel, s váltás ruhával szomorúan ballagtam az állomás felé. Éreztem: vége a gondtalan diákéveknek.
Életem legszomorúbb napját éltem meg, amikor az utolsó menekülteket szállító vonatszerelvényre fölszálltam.
Fiatal létemre akkor lettem nagykorú.
Csodával határos, hogy miközben a család minden vagyona odaveszett, a naplók és féltett kincseim, a zavaros időket átvészelve – épségben megmaradtak.
Ennek köszönhetően tudtam megörökíteni fiatalságom szép emlékei mellett a háború borzalmait, mert a front alatt is, az ablaktalan, hideg szobában hasalva rögzítettem naplómba a drámai eseményeket.
Sok év után találtam rá a gondosan elrejtett naplókra, fényképekre, levelekre, egy csomó ifjúkori emlékre.
A lakás tatarozása után kezdtem csoportosítani a fényképeket, olvasni a naplókat, s elmerengtem fiatal életem emlékein…
Képzeljenek el négy aprókockás vaskos füzetet, ami több mint 700 oldalt rejt magában… az elsőt gyorsírással írtam, a többit tintával, apró betűkkel…
Azonnal felötlött bennem, hogy kincsre bukkantam!
Mindezt fél évszázad távlatában kissé halványan, de olyan jó állapotban találtam, hogy minden tintával írott betűje és sztenogramja jól olvasható. Minél tovább lapozgattam, éreztem: micsoda kincshez jutottam azokból az időkből, amikor hazánk határainál már fegyverek ropogtak és folyt a gyilkos háború…
Erdélyben a Háromszék megyei Páván, a történelmi Magyarország délkeleti csücskén írtam az első naplót, ahol az én drága nagymamám élt, ahol az iskolai szünetekben sokszor megfordultam.
Szeretném, ha meghallgatnák
Nagymamára emlékezem c. versemet, amit 2009-ben írtam.
Emlékezem, még kislánykoromban
szünidőkben nála nyaraltam.
Nagymamám már nagyon idősen
állt az udvarban szálfaegyenesen.
Kedves mosollyal várt engem,
nagy tál epret tartott kezében,
ősz haja lobogott a szélben,
hosszú ruhában tipegett elém.
Hozzá mindig örömmel utaztam,
füstöt eregető hosszú vonatban
kanyarogva a fenyőfák között,
az ablakban állva ábrándoztam.
Bámultam a csodás erdélyi tájat,
az égig felnyúló fenyőfákat,
élvezettel szívtam magamba
a sűrű erdő ózondús illatát.
Boldogságom nem tartott sokáig,
közeledett a front a határhoz.
Rokonoktól búcsúznunk kellett,
elhagyni kedves otthonunkat.
Édes jó nagyanyám karjába zárt
fülembe suttogta: utoljára lát.
Háború zord szele kegyetlenül
nagyon messzire tőle elsodort.
A jövendölése beteljesedett:
többé engem nem ölelhetett.
Nemsokára postás hozta a hírt:
Ő elment örökre; ott nyugszik
a havasok aljában, Páva község
temetőjében, fenyőfák tövében
őseink mellett alussza örök álmát,
s az égi mezőkről tekint le ránk.
Első naplómat kis jegyzetfüzetbe gyorsírással írtam, majd Marosvásárhelyen a középiskolai éveim örömét-bánatát örökítettem meg a következő naplókban. Később sem hagytam föl a naplóírással, hosszú évekig, még a front zűr-zavaros napjaiban is lejegyeztem minden fontosnak tartott eseményt.
Nógrád megyei szülőfaluban, ahol édesapám 20 évig tanított, ott húzódtunk meg front idején, s kitört ablakok mellett is róttam a sorokat, miközben körülöttem ágyúgolyók, aknák, különféle gyilkos lövedékek röpködtek szanaszét… Így sikerült a 20. századi történelem jelentős szakaszát megörökítenem, a körülöttem történő eseményeket szinte naponként rögzítve. Rendkívül érdekes, időnként tragikus történelmi eseményeknek lettem tanúja.
Folytatása következik!
17 hozzászólás
Vártam Kata a folytatást, és örömmel olvasom tartalmas soraidat. Tiszteletem feléd, és ezt nem győzöm hangsúlysozni.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Mindenképpen feledhetetlen napot jelent számomra! Másoknak, Neked is, szeretettel kívánok hasonló jókat és köszönöm, hogy olvasod.
Szeretettel: Kata
Kata kedves!
Néhol meghatódva olvastalak, igaz ez már csak így szokott lenni, amikor valaki mesél az életéről.
Köszönöm!
pipacs 🙂
Köszönöm kedves soraidat, és azt, hogy érdeklődsz az írásaim iránt.
Életen egyik kiemelkedő napja volt, ezért szerettem volna a Napvilágnál is megjeleníteni.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Meghatódva, mégis élvezettel olvasom történeted, hiszen, nem mindennapi dolgokról írsz.
A vers méltó megemlékezés a szeretett nagymamáról, nagyon megható.
Várom a folytatást.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Sajnos, olyan világ volt, hogy rokonainktól, s az én kedves nagymamámtól is, sokáig messze, határokon túl éltünk. Egem Édesanyám másféléves koromban vitt el a messze Erdélybe, hogy megismerhesenek, majd négy évig éltünk ott, amikr rövid időre visszakerült Erdély a csonka hazához. Családokat szakítottak el a határok, ez sajnálatos tény.
Köszönöm a látogatásodat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Ha én is úgy kezdem a hozzászólásomat, hogy meghatódva olvastam a soraidat, még azt hiszed talán, hogy egymás véleményét másolgatjuk. úgyhogy én azt írom, hogy miközben életed egyik szeletkéjét olvastam, a meghatódottság és az elérzékenyülés vett erőt rajtam. A nagymamádról szóló vers csodaszép emlékkép.
Én is várom a folytatást.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Lám, milyen szerencsések vagyunk, mi "költők-írók", hogy nagyobb a szókincsünk, s nem kell kölcsönkérni szavakat, ha meg akarunk nyilatkozni.
Köszöm érdeklődésedet, örülök, ha tetszett a nagymama-versem.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Milyen nagyszerű érzés lehetett amikor megtaláltad a naplóidat!
Amióta Téged olvaslak sokszor sajnálom, hogy én nem vezettem naplót, pedig milyen jó is lenne visszaolvasni mi minden történt az életemben, és akkor mit gondoltam, mit éreztem… Nagy kincs, hogy Neked erre volt energiád!
Még nagyobb kincs, hogy másokkal is megosztod ezeket a történeteket. Köszönet érte!
Judit
Kedves Judit!
Pontosan úgy van, ahogyan írod. Számomra kincset jelentett, hogy a háború viszontagságait velem együtt a naplóim megmardtak. Fiatal írótársaimat is arra biztatom, hogy írjanak le mindent, ami velük, s körülöttük történik. Vigyázzanak az írott anyagra. Ugyanis az ember sok mindenre vissza tud emlékezni, de úgy mégjobban, ha csak vázlatszerűen is le vannak írva bizonyos történések. Ugyanis ha előszedi később és elolvassa, a részletek pontosan megjelennek előtte, mint a mozivásznon az átélt események, és sok mindenre föl tudja használni a későbbi években.
Köszönöm érdeklődésedet!
Szeretettel: Kata
Drága Kata! Gratulálok és örülök egyben, hogy így feldolgozod. BEBESE elnöke Éva
Kedves Kata!
Odaveszett a család vagyona, de talán az egyik legértékesebb dolog a naplód megmaradt, aminek most mindnyájan örülünk.
Szeretettel: Zagyvapart.
Kedves Feri!
Igazad van, mert a vagyont – ha nagyon nehezen is de pótolni lehet, azonban a "kincset" (aminek én nevezem) a naplóimat, azt sohasem tudtam volna bepótolni. Az segített ahhoz, hogy pontos dátumokkal megmaradtak azok az emlékek, amelyekkel másoknak is átadhatom a megélt tapasztalataimat és kedves vagy tolmácsolhatom a szomorú eseményeket.
Köszönöm érdeklődésedet.
Szeretettel: Kata
Szia Kata! 🙂
Végre be tudtam jönni hozzád. 🙂 Azért azt bizonyára el sem kell mondanom, hogy a "Down" számomra mit jelent. Nem egészen azt, amit neked, de… minden tiszteletem a tiéd, mert a neheze rád hárult, hiszen szülőként sokkal nagyobb a teher. Gyógypedagógusként az örömteli pillanatokat élvezem, mert ezek a gyerekek pozitívumbombákkal rendelkeznek, szórják is. El is tereltél minden mástól, elakadtam. Azért azt megjegyzem, hogy sugárzik belőled az, amit megéltél ezáltal. Már előtte is ilyen voltál, utána pedig csak erősödtél.
Szeretettel: Kankalin (Ééés haladok tovább.)
Szia, Kankalin!
Köszönöm, hogy időt szakítottál rám. Az pedig, hogy velem érzel Fiam miatt, különösen jól esik nekem, mert – ha tudnád, de azokat majd levélben írom meg, hogy azok, akiknek szintén hivatásuk (úgy tudom, Neked is az), sokan vannak, akik másképpen gondolkodznak, ami nagyon sok keserves órát ad a szülőnek.
Szretettel: Kata
Kedves Kata!
Nem tudok igazán semmit írni.Csak annyit hogy nagyon tisztellek és erős embernek tartalak.És az írásaidat meg nagyon szeretem.
Szeretettel:Eszter
Szia, Eszter!
Lám, csak most találtam rá a kedves soraidra. Köszönöm érdeklődésedet, s elnézést kérek, amiért csak most válaszolok rá.
Szeretettel: Kata