Egyre türelmetlenebbül húzogatta a tollat a papíron. A sárkány csak nem akart sikerülni. Az illusztrációnak egy mosolygós, dalolós sárkányról kellett volna szólnia, az ő keze alól viszont csak sárkányos sárkányok kerültek ki. Mocsatos-barnák, huhh-zöldek, brr-kékek. A szájuk kegyetlen vigyorra torzult mosoly helyett. Már éppen le akarta tépni a tábláról a kartont, amikor megszólalt a telefon. Ismeretlen női hang kérdezte, hogy ő, ő-e. Az igen válasz után bemutatkozott.
– Judit vagyok. Rég elfeledett barátnőd. – duruzsolta a hang.
– Hallgatlak – mondta ő kimérten, és új kartont erősített a rajztáblára.
– Talán emlékszel még utolsó találkozásunkra – hangzott el a költői kérdés, és mintha gát szakadt volna át, megindult a beszédfolyam. Az ő agyában pedig, mintha vetítésen lett volna, lepergett a régi film.
Judit kicsi kora óta a barátnője volt. Örök időre szóló, szívbéli barátságnak indult a kapcsolatuk. Tartott tizennyolc évig. Szerették egymást, mindenen megosztoztak. Csak a fiúk voltak tabuk. Hallgatólagos megegyezés volt, hogy a körülöttük dürrögő hímek nem közprédák. Judit szegte meg a szabályt. Annak ellenére, hogy akkor már menyasszony volt, kinyújtotta karmait István felé. István osztálytárs volt. Magas, vékony, állandóan kócos haja a szemébe hullt. Egy zenekarban gitározott. Amikor elkezdtek járni, ő a boldogságtól szinte lebegett. Milliószor leírta, elsuttogta, – még el is táncolta, – a fiú nevét. Vakon, süketen szerelmes volt. Rosszindulatnak vette a figyelmeztetéseket, hogy István nem a neki való társ. Megsértődött, irigységről beszélt. Elfordult mindenkitől, csak Judittól nem. Azon a szilveszteri bulin is együtt voltak. Azaz, Judit és István voltak együtt. Ő a sarokban ült, és maga alá húzott lábakkal figyelte kettősüket. Judit, mintha folyondár lett volna, rátapadt a fiúra. Polipként ölelték karjai, és úgy ringatóztak a zene ütemére, mintha tenger mozgatta volna őket. Nem annyira szép, mint inkább fájdalmas látvány volt. Neki. Köszönés nélkül hagyta ott a társaságot. Másnap mindkettőnek küldött levelet. A szöveg azonos volt. „Tegnapi viselkedésetek miatt többé nem ismerlek benneteket”. Istvánnal nehéz volt ezt betartani, hisz naponta találkoztak. Juditot könnyebb volt elkerülni. Könnyebb? Dehogy. Jobban fájt neki a barátnője hűtlensége, mint a fiúé. Istvánról kiderült, hogy amit ő rágalomnak hitt, mindaz igaz. Megismerte azt a lányt is, aki naponta kócolta István fürtjeit. Rájött, hogy amit ő szerelemnek remélt, az egyszerű szükséglet. István is érettségire készült, szüksége volt az ő segítségére. A kidolgozott tételekért cserébe csókokat kapott. Most már keserűek, maróak voltak azok a csókok. De legjobban Judit viselkedése fájt. Annyira, hogy betartotta a szavát: nem volt hajlandó vele szóba állni. A mai napig.
Hallgatta Judit bocsánatkérő szavait. Távol volt tőle már mindaz, amit felidézett. Tudta, hogy volt barátnője jót tett vele. Eltépte a méltatlan kedvestől.
– Már régóta nem haragszom rád. Nincs bennem tüske. Hálás vagyok azért, amit tettél. Ha csak mondod, nem hiszem el István hűtlenségét. Bebizonyítottad, hogy az. Igazi baráti tett volt. Köszönöm.
Letette a telefont, és a rajztáblára nézett. Észre sem vette, hogy a beszélgetés alatt a keze nem pihent. A kartonon tündöklő kékségű sárkány táncolt, hatalmasra tágult pupilláján visszaragyogott a világ.
4 hozzászólás
Nehéz krónika-szerűen, rövid terjedelemben visszaidézni ilyen nagy jelentőségő eseményeket. Vagy a cselekmény, vagy az érzelmek…
Úgy érzem /de lehet, hogy nincs igazam!/ -hogy ez a történet és téma megérdemelt volna egy novella-terjedelmű írást.
Az “egyperces”-nek talán feszesebbnek kellene lenni és inkább a hangulati elemeket felvillantani, az érzelmeket megmutatni. Az egyperces csak egy pillanatfelvétel, nem egy mozifilm. Kiragadott részlet.
Mindenesetre az írás, mint minden írásod, -felkavaró.Nem csak valódi, hanem igaz is. Örülök, hogy olvashattam!!!
Szia Matyi!
Magam is átéltem hasonló dolgot, mint amiről írtál, és utólag én is úgy értékelem, hogy jó, hogy megtörtént.
Igen, igazad van. Ez a téma megérdemelt volna még pár oldalt. Attól féltem, ha tovább fűzöm, giccsessé válik, ragacsos lesz. Kiragadott részlet – egy telefonbeszélgetés rövid ideig tart. Még ha évtizedeket várat is magára. Az érzelmi változást a sárkány szineváltozásával próbáltam érzékeltetni. Köszönöm a kritikádat.
Szia!
Szerintem nem kellett volna ezt még nyújtani, ez így hatásos igazán. Érzékelteti, hogy az életünk egy rövid telefonbeszélgetés ideje alatt, abból kifolyólag is meg tud változni, nem is kicsit. A sárkány nagyon tetszik! Az elején “mocsatos barnák, huhh-zöldek, brr-kékek”, ez baromi jó, már ha szabad ilyet írnom :). És a végén pedig már a szemében az egész világ. Köszönöm. Most megint megmutatta valaki, hogy a vége úgyis szép lesz. Hálás vagyok
Suhanó