Hűvös éjszaka volt. A hold lustán bámult az ég pereméről. Az emberek java már rég az igazak álmát alussza. Van, aki még sem ezt teszi Ezek közé tartozott Kromede is.
Tétlenül bolyongott az utakon. Szinte kereste a veszélyt, a kalandot. Öt ez élete. Vörös haját lobogtatta az őszi szellő, metsző kék szeme villogott a sötétben. Céltalan séta volt. Csak fejét szellőztette. Élvezte a hold tekintetét, szerette a kihalt utcákat. Nem félte a sötét sarkokban megbúvó démonokat. Elhaladt egy kocsma mellet, bentről andalító jazz hívogatta az arra járókat. Egy gondolattól vezérelve benyitott a füstös kocsmába. Bent félhomály uralkodott .A dohányfüst csak tetézte az amúgy is ködös helyiség sejtelmes hangulatát. A színpadon egy szaxofon sírt, ontotta magából a bús dallamokat. Ezen kívül egy hangot nem hallott az ember, mindenki a szaxis játékát figyelte. Kromede a pulthoz sétált, a csapos kérdően felhúzta szemöldökét abban a "mit keres ez itt?" stílusban.
– 1 tequila lesz-, mondta. Amaz szótlanul kiöntötte. Citromot és a sót sem felejtette el. Kromede is besegített a köd fokozásába, rágyújtott. Hallgatta a síró szaxofont. Érezte, hogy akaratlanul is átveszi a dallam hangulatát. Bús szólamait. Csend támadt. A szaxofonos felállt, átadta helyét a következő fellépőnek. .a stílus maradt, de a dallamai már nem oly szívtépően szomorúak. Kromede kért még egy italt. Egy hajtásra eltüntette, lecsapta a bankot a pultra, s mivel úgy érezte itt mára már számára nem, nyújtanak semmi ujjat, tovább indult. Kint erősödött a szél .Újságokat sodort magával a kihalt utcákon ,a hold kíváncsi tekintetét felhők takarták .Eső volt készülőben. Kromedét nem zavarta, szerette az esőt, az érintését, hangját, ahogy koppan a cserepeken. Folytatta útját, szórakozottan kerülgette a repkedő újság cafatokat. Egy park mellé ért, a gyér világítás horrorba illő erdő képét festette. Meg állt az ódon vaskeretes kapu előtt. Elméjét nem hagyta hidegen a két tequila, felfelé ívelt. Rá lépett a parkba vezető macskaköves útra. Szórakozottan pattogott a padkák közt. Fülében felcsendült egy oly régi és számára kedves dallam. Nem vett tudomást a fölé tornyosuló fákról, a bokrokban meg, meg villanó szemekről. Ö csak táncolt az készülő esővel és dúdolta a dallamát. Tekintete megakadt egy rozoga padon. Rozsda marta lábain valaha zöld támláin. Mellé pattogott, kényelembe helyezte magát. Meglepetésére nem rogyott össze a rozoga pad, szilajan állta kínzója rohamait. Közben az eső is eleredt, a fák lombajain csurranó cseppek suhogása töltötte meg elméjét. Tekintetét az ég felé fordította. Hagyta hagy, mossa le róla az eső ezt a napot. Nem szerette a nappalokat. Túl sok ember hozza magával a gondját a négy fal közül. A nappalok az indulatok szülőháza.
Az esték nyugodtabbak, mindenki haza viszi az újonnan szerzet bosszúját. Csak néhány ember marad céltalanul bolyongani, mint ö. Megelégelte az üldögélést, fel állt. Az eső már, már zivatarba csap át. Széltől hajlonganak a fák. Meggörnyedt emberek képét festve. Egy női alakra lett figyelmes. Körvonalai nem tiszták az eső folyékony tükrén át. De a szemei villámként égették bele magukat elméjébe. Földbe gyökerezett lábbakkal figyelte a távozó női alakot. Akaratán kívül követni kezdte. Az eddig simogató eső csípősé vált. A szél bele, bele kap hajába. Kiértek a parkból. Nem tudta merre vezeti, azt se miért követi. Egy szűk sikátorba értek, a szél elcsendesült .A nő szembefordult Kromedével ,félelem torzította arcát.
– Miért követ engem? Mit akar?- csak most figyelt fel, nemes vonalú orrára, csókra, éhes ajkaira. Kedves de enyhén reszkető hangjára
– Bocsásson meg. Nem állt szándékomban megijeszteni. Csak…-Itt meg állt a szóban, mit is mondhatna. Hogy ö maga se tudja miért követi? Kibúvót keres. A nő kérdőn felhúzza szemöldökét. Arcáról eltűnt a félelem, kíváncsiság vette át a helyét. Kromede örült a gyér világításnak így nem látszik rajta, hogy menyire zavarban van.- magam sem tudom, miért követtem.
Némán álltak, fürkészték egy más tekintetét. Kromede beitta a nő minden báját. Még nem felejtette el a parkban érzett villámcsapást.
– Nocsak, nocsak. Nézzétek, mit találtam fiuk!- szolt egy érces mély hang. Tulajdonosa közép magas szekrény testalkatú ember. Tekintetéből nem lehetett kiolvasni semmi emberit. Társai 2 másik démon tekintetű fajzat csatlakozott.
– Mit csináltok itt ienkor este? Még a végén bajotok eshet. – Megvillantotta démoni mosolyát, társai szintúgy.
– Mit akartok – kérdezte Kromede, s a lány és a gorillák közé ékelte magát.
– No csak figyelitek a kis szart?! Ez a mi körzetünk, ha itt akartok zseb je t’aime-t játszani fizetnetek kell. – a szöveg nyomatékosítása érdekében a társai felmordultak.
– Értem, sajnáljuk a „birtokháborítást” és most távoznánk is.- Hátrálni kezdett maga mögött tolta a nőtt.
– Na, na! Ne olyan gyorsan most már fizetnetek kell. Mutasd csak a tárcád.
– Hagyatok minket. Még bajotok eshet. – A gorillák feltételes vezére nagyot kacagott. Majd arca elkomorult öklét ütésre emelte. De nem volt ideje befejezni a mozdulat sort. Kromede ökle gyorsabbnak bizonyult. A fő gorilla orra ropogásokkal kísérelve beljebb nyomult a koponyájába. Két társa kiheverve a kezdeti sokkot, támadásba lendült. Egy alacsonyabb köpcöst, egy gyomorrúgással beszélte le szándékáról nagyobb darab társát egy arccsapással.
– Menjünk.- szolt Kromede – Hamar felébrednek. – Kézen fogta a lányt és kivezette öt a gorillák territóriumából. Lépteik visszhangzottak a kihalt utcán.
– Köszönöm – hebegte a nő
– Mondanám hogy máskor is.
– Adina
– Tessék?
– A nevem, Adina
– Kromede, örvendek – meg álltak kezet ráztak. – Haza kísérlek. Biztos keresnek minket.
– Nem szükséges.
– Nem vita tárgya – torkolta le.- Csak mutasd az utat.- Aida elmosolyodott, bűbájos mosoly volt, amolyan kislányos csintalanság bujt meg mögötte.
– Rendben. Mit csinálsz ien későn? És még mindig nem feleltél, hogy miért követtél.
– Csak szellőztetem a fejem. Semmi több, és őszintén nem tudom, miért követelek.
Az út hátralévő részében némán sétáltak egymás mellet. A felhők már tovavonultak, újra elődugta kíváncsi arcát a hold. Egy bérház mellé értek. Szabvány ablakok, átlagos lakokkal. Megálltak az ajtóban. Nem tudták mit is mondhatnának egymásnak. Végül Kromede törte át a csend jeges peremét.
– Láthatlak még? – a nőt meglepte a kérdés, úgy tett mintha erősen gondolkodna a válaszon, holott ez fogalmazódott meg az ö fejében is.
– Rendben. A parkban holnap? 18 körül?
– Annál a rozoga padnál?- fejezte, be a mondatott. Egymásra nevetek.- Ezt igenek veszem. Akkor majd holnap.
Elköszöntek, Kromede még egyszer megcsodálta Aidát. Egyedül folyatta útját. Félrészegen, mámorosan feküdt le. Az ügyeletes álom manó, szabadnapot vett ki, nem tudod elaludni. Forgolódott ágyában. Gyomrában háborogtak az érzések. Várta, és egyszerre félte a holnapot. Gondolatait nyugodtabb mederbe terelgette, úgy várta az álom manót.
2 hozzászólás
Az előzőhöz hasonlóan azt tudom mondani, hogy a hangulatfestés már egész jól megy neked, de a helyesírás nagyon lehúzza. Ha wordben gépeled be először a szövegeidet, akkor már a felét ki is javíthatnád, mielőtt feltöltöd.
A másik észrevételem igazából kérdés: a két mű, amit eddig feltöltöttél, részletei egy hosszabb alkotásnak? Kicsit befejezetlennek érzem ugyanis őket.
Jó munkát!
Kalina
Wordben gépelek elvileg kijavít mindent de ezek szerint mégse majd jobban figyelek erre.Azért befejezetlen mert az is majd talán halad tovább a maga medrében de per kiapadt.