Sohase mindegy

A lány tekintete tele lett kérdőjellel.
– Miért, mit gondoltál? – folytatta a férfi – Felszedtelek az út széléről, százötven kilométert utaztattalak, szívod a cigarettámat. Szerinted mindezt szívességből tettem? Félúton vagyunk, s ha velem akarsz feljönni Pestre, akkor fizetned kell. Mindenért fizetni kell!
– Igaza lehet – gondolta a lány – mindenért fizetni kell. A bátyám is azt mondta, amikor elment harcolni: ,,Most megfizetünk nekik!”. És most véresen fekszik valahol… Ő már megfizetett!
– Látod? – mutatott a férfi a furgon belsejébe – azt a szivacsos fekpadot külön erre a célra csináltattam. Sok lány megfizette már rajta a pesti fuvart.
A lány összerezzent.
– Meg akar erőszakolni? Mindent, csak azt ne! Inkább engedek, – gondolta – csak ne legyen durva. Elég volt a kegyetlenségből! Budapesten úgyis k.rva lesz belőlem. Mindegy, hogy mikor kezdem el. K.rva leszek, vagy koldus. Szép kilátások, de mindegy… Élni kell, és mindenért fizetni.
A férfi kiolvasta a gondolatait. Lassított, és megállt az út szélén. Rátette a kezét a lány vállára, és belenézett a fekete szemekbe.
– Na ne félj, nem foglak bántani – mondta szinte lágyan – sok nővel volt már dolgom, de még soha sem erőszakoskodtam, ha nem tetszik, kiszállhatsz nyugodtan. Ez a veszteség is benne van a pakliban. Pedig nagyon tudnálak szeretni, és ahogy elnézlek, rád is férne egy kis gyengédség.
Finoman megsimogatta a lány fejét, ujjai eljátszottak a selymes, barna hajszálakkal. Kis hurkokat csinált, majd amikor szorulni kezdett, elengedte. A férfi ujjai önálló életre keltek. Befurakodtak a haj alá, és körbesimogatták a lány nyakát. Sima, és forró volt a bőre, mint téli estéken a cserépkályha melegcsempéje…
– És most – szólt a férfi – döntened kell: kiszállsz, vagy fizetsz?
– Mindegy – mondta szomorúan a lány.
– Mindegy? – nevetett fel a férfi – Hát jó, akkor beleegyeztél! Pár kilométerre innen van egy csodás liget, oda megyünk. Szerintem nem fogod megbánni.
Indított, s a kezét a lány combján felejtette.
– Így azért valamivel jobb, – gondolta a lány – legalább érzései vannak.
Akkor se látszott rosszindulatúnak, amikor felvette. Pedig nem is stoppolt, csak ballagott az úton, amikor megállt mellette a furgon. Olyan barátságosnak tűnt, s Ő örült, hogy egészen Budapestig elviszi. Barcson jött át a határon, még hajnal volt, s a városon úgy lopakodott át, mint valami árnyék. A félelem akkor még nagyon erős volt benne. Nézte az alvó házakat, s a szíve összeszorult. Tegnap este még ők is lefeküdtek. Igaz rettegve, remegve, de amikor a lövöldözések csitulni kezdtek, ágyba bújtak. Apja még odament hozzá, és vigasztalta: ,,Ne félj, nem lesz semmi baj!” Ez volt az utolsó mondat, amit hallott tőle. Éjfél körül hatalmas robbanásra ébredt, a világosság vakító volt, a hőség elviselhetetlen.
– Bombázók – gondolta – s a szüleit kereste. Az apját hamar megtalálta. A kidőlt tűzfal alól csak a lábai lógtak ki. Érte jöhetett, amikor a detonáció rázúdította a téglafalat. Füst, tűz és szállongó por mindenütt, s Ő azt nézte, hogyan ég az apja lábán a papucs. Valahonnan az anyja kiabálását hallotta: ,, Istenem, Istenem!” jajveszékelt az asszony magyarul. Az anyja magyar lány volt, csak az apjával beszélt horvátul. Mindig büszke volt a magyarságára, s a gyerekeit is erre a nyelvre tanította. A lány megindult a hang irányába. Átbotorkált az összetört bútorokon, s meglátta az anyját a sarokban. A bal vállán hosszú vágott seb, valami éles tárgy eshetett rá. Az asszony megpróbált felállni, s ahogy nekidőlt a megmaradt falnak, furcsa, véres ábrákat rajzolt a füst – fehér vakolatra.
– Vér, és tűz! – gondolta a lány – Ezek az én szüleim!
Apára rádőlt a fal – akarta mondani – meg még azt is, hogy ég a papucsa, aztán ránézett az anyjára, s csak annyit mondott:
– Mindegy.
– Gyerünk! – kiabálta az asszony – Gyorsan ki az udvarra!
Addigra már az egész ház lángolt. Kinn az udvaron elviselhető volt a hőség. A lány átkarolta az anyja derekát, s a hűvös szélben érezte, amint az anyja meleg vére végigcsorog a kezén… elindultak, s akkor jött a repülő. Egész alacsonyan szállt, és valami villogott belőle. Az anyja összerándult, lehúzta Őt is a földre. A fejére tette a kezét, csak akkor mozdult, amikor a gép hangja már nagyon messziről hallatszott. Az anyját nézte, és azt a három lyukat, amit a repülő csinált az anyja mellkasán. A lyukakból pirosan tűnt elő a már ismert folyadék, a vér.
– Vér és tűz! – sziszegte a lány – majd zokogni kezdett. Ráborult az anyjára, és átkozta a szerbeket, a horvátokat, a szlovéneket, az embereket.
A gép zúgása térítette magához. Felállt, ránézett az anyjára, és azt gondolta: Mindegy…
– Mindegy, mindegy – hajtogatta magában – s futni kezdett. Futott az életéért, vagy a haláláért… Mindegy.
Csak 20 kilométer a határ, ezt nagyon jól tudta, mégis meglepődött, amikor egy város fényeit látta. A Dráva – kanyarban van egy száraz határszakasz, itt jöhetett át, és észre sem vette.
Mindegy – gondolta magában – s besietett a városba. Egy sötétebb utcán megmosakodott egy artézi kútnál, majd elindult kifelé az út szélén.
– Hova is megyek? – kérdezte magától.
– Talán Budapestre… Mindegy – motyogta – és ment, ment, amíg ki nem világosodott…
…Az autó fékezett, és megállt a fák között.
– Megérkeztünk – szólt a férfi, s ránézett a lányra.
– Még meggondolhatod!
– Mindegy – mondta a lány, és megindult a furgon belsejébe.
A férfi mohón mászott utána, s amíg vetkőztette, be nem állt a szája.
– Meglátod, gyengéd leszek. Olyan szép vagy, nagyon kellesz nekem.
A lány hagyta magát, hiszen mindegy – gondolta magában – és nem is sejtette, hogy most fertőződött meg az AIDS vírussal.