Határon túl
Akcióban
A férfi először megdermedt, majd eldobta a kezében lévő korsót, és belső zsebe felé kapott, de Ádám kése gyorsabb volt. Láthatatlan sebességgel rántotta elő hátulról, ahol a tok a derekához volt erősítve. Az ívelt mozdulat a másik szíve tájékánál fejeződött be. Még ugyanazzal a lendülettel át is taszította a korlát felett a férfit. A német teste követte a korsója útját a vízbe. Ádám tekintete átsiklott a víz felületéről saját, korsót tartó kezére. Alig löttyent ki belőle valami. Gyorsan, egy hajtásra kiitta, de érezte, valami erősebbet kíván most. Elindult a bár irányába. Abban bízott, hogy egy ilyen hajón az talán sosem zár be.
A hajó lassan, araszolva haladt a kikötő felé. A fedélzeten nagyobb nyüzsgés volt talán, mint a hajó számára kijelölt dokkban. Ádám belső izgalommal nézegette az embereket a parton. Alig várta, hogy elhagyhassa az óceánjárót. Nem szeretett volna jelen lenni, amikor kiderül, hogy néhány utas hiányzik a listáról. Nagyon észnél kell majd lennie, mert innen már csak sötétben fog tapogatódzni. Nem tudta, jön-e érte valaki, és ha igen, ki lesz az? Abban bízott, hogy aki esetleg várja, fel fogja ismerni őt, mint Vilhelmet. Kezében a legfontosabb csomagjával, mindössze egy utazótáskával, hamar kiszállt a hajóból. Lenn a parton tétován megindult a többi utassal együtt.
– Van tüze szépfiú? – lépett oda egy nő, spanyolul szólva hozzá.
– Nem dohányzom! – válaszolta Ádám németül. Bár nem értette, mit mond a nő, de a mozdulatból, ahogy az a szájához emelte a cigarettát, és a hangsúlyból, ahogy kiejtette a szavakat, következtetett a jelentésére. Azért válaszolt így, mert nem volt kedve ismerkedni, de közben mélyet szívott égő cigarettájából, és a nő szemébe nézett. Gondolta, ebből ért majd, és békében hagyja őt. Nem is sejtette, hogy ez volt a megbeszélt jel. A szerencse, úgy látszott, ma Ádám mellé szegődött.
A nő belekarolt és odakísérte egy várakozó autóhoz. Ádám úgy döntött, úszik az árral. Beült az autóba, és kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülésen.
– Nem akar vezetni? – kérdezte a nő, most már németül.
– Nem ismerem az utat! – szólt, és már felkészült, akár a menekülésre is, de megint beletalált az egyezményes jelbeszédbe.
Az autó megindult, de alig haladt valamit, amikor a sarkon megállt egy pillanatra. Csak addig, amíg be nem szállt két férfi. Azután nagy sebességgel nekiiramodtak. Fél órája úton voltak, de nem szóltak egymáshoz. Ádám figyelte, hogyan vezet a nő. Néha lopva szemügyre vette a két férfit is, ahogy azok merev arccal néztek előre.
– Nem találkozott a hajón Ulrichhal? – kérdezte a nő, de szemét nem vette le az előtte futó útról.
– De igen! – válaszolta Ádám, mert tudta, hogy nem tagadhatja le.
– Nem láttam a kiszállásnál. Azt hittem, együtt jönnek.
– Talán dolga akadt még a hajón. Este együtt söröztünk.
– Akkor elaludhatott. Csinált már olyat.
Közben szép lassan majdnem ugyanoda érkeztek meg, ahonnan elindultak. Tettek egy hatalmas félkört a városban. Ezután átszálltak egy sokkal nagyobb autóba, és alig tíz perces út után megálltak egy hatalmas szálloda előtt. Pontosan szemben voltak a kikötővel. Szó sem volt itt valami kieső helyen lévő, eldugott erődítményről, mint hinni lehetett volna. Ez a szálloda látszólag egy működő idegenforgalmi intézmény volt. Azonban hiába tért be ide utazó, a recepciós sajnálkozva közölte, hogy minden szoba foglalt. Viszont legalább három másik szállodát ajánlottak a betérő turisták figyelmébe. Kiváló taktika. Ügyes álcázás. Ahogy jobban szemügyre vette az épületet, látszott, hogy fel volt szerelve minden biztonsági berendezéssel. A szervezet úgy bújt el, hogy a lehető legjobban szem előtt volt. Zseniális elképzelés. Semmi formaság, semmi fogadóbizottság. Amikor beléptek a bejárati ajtón, katonásan felvezették őt a szobájába.
– Ebédidőig itt pihenhet. Addig nem fogja senki sem zavarni – mondta a nő, és becsukta maga után az ajtót.
Ádám körbejárta a szobát. Bekukkantott a fürdőszobába is. Odasétált az ablakhoz és kitekintett rajta. Nem az utcára látott rá, hanem a hatalmas teraszra és a belső kertre. Az ebédidő messze volt még, és ennek nagyon örült. Ez is része volt saját kis tervének. Leült az ággyal szemben elhelyezett asztalhoz és ráfektette egyetlen utazótáskáját. Kinyitotta a felső fedelet, majd kiemelte a tartalmát. Néhány ruhadarab volt csak és egy kisebb táska. Az üresnek látszó táskát közelebb húzta és addig kapargatta a belső sarkát, amíg fel nem tudta szabadítani a rejtett rekeszt a táska fenekén. Egy lapos bőröv volt alul, és rengeteg apró ampulla. Kicsi kis csavaros kupakkal ellátott üvegfiolák voltak. Kiterítette az övet és a belső oldalába elkezdte belepakolni az apró üvegeket. Szépen kialakított hasítékok voltak az övben, amelybe pontosan illeszkedtek bele. Amikor készen volt, visszatette a táska aljára az egészet. Rátette azt a pár ruhadarabot. Lezárta a táskát és letette az ágy melletti éjjeliszekrényre. Az ajtóhoz lépett és elindult, hogy körülnézzen.
Akivel csak találkozott a folyosón, mindenkitől érdeklődött, merre találja az éttermet, hivatkozva éhségére. Közben az volt a célja ezzel, minél többen lássák, itt van Vilhelm, és meg is jegyezzék, hogy találkoztak vele. Amikor megtalálta az étkezőt, nem ült be, hanem egyenesen hátrament a konyhába. Odabenn hatalmas volt a sürgés-forgás, de sikerült az egyik szakáccsal megbeszélnie, mit szeretne enni, és megadta, melyik szobába hozza fel a kért ételeket. Fáradtságra hivatkozott, és arra, hogy amíg elkészíti az ételeket, addig tisztálkodni szeretne. Ellentmondást nem tűrő hangon ragaszkodott ahhoz, hogy ne pincérrel küldesse a menüt, hanem saját kezűleg hozza fel neki. Visszasétált a szobába, és kényelmesen elhelyezkedett az asztalnál. Kis idő múlva kopogtak a szoba ajtaján. Megérkezett a szakács. Szépen átpakolt mindent a kocsiról az asztalra. Ádám megszemlélte az ételeket, majd odaintette a szakácsot.
– Maga szerint ez mi? – mutatott bal kezével az egyik tányérra.
– Hol? lépett közelebb az, és a tányér fölé hajolt, amelyre Ádám mutatott. Nézte, csak nézte. Mintha megállt volna az idő a szobában. A szakács szeme egyre üvegesebben tekintett utolsó, elkészített fogására. Nem látta a százados másik kezét, amely markolatig döfte a kést a bordái közé. Pontosan a megfelelő helyre. Buta arckifejezéssel zuhant a padlóra.
Ádám azonnal odaugrott az ajtóhoz és bezárta. Felkapta a földről áldozatát, mintha csak szalmabábu lenne. Beledobta a fotelbe, és odatolta a tükör elé. Mivel a kést bennhagyta, nem szivárgott túlságosan a sebből a vér. Mellé telepedett egy másik székre, elővéve utazótáskájából a kisebb táskát, amelyben rengeteg sminkes kelléket tartott. Gyorsan, szakszerűen dolgozott. Amikor elkészült, megszemlélte magát, majd néhányszor elgyakorolta a tükör előtt a szakács mozdulatait. Ezután levette róla kötényt, nadrágot, és a köpenyt. A többi ruha használhatatlan lett. Beöltözve ismét gyakorolta a mozgást. Megelégedve a külső és belső eredménnyel, kilökte a fotelból a szakácsot a földre. Néhány lábmozdulattal begurította a néhai urat az ágy alá. Felcsatolta preparált derékszíját, és elrejtette a kötény alá. Mielőtt kilépett volna az ajtón, körülnézett a szobában. Arra gondolt, hogy nem lesz ideje eltüntetni a vérnyomokat. Lehet, hogy ebbe a szobába sem fog már visszajönni. A cseh riporter papírját a cipőjébe csúsztatta a talpa alá. Nyugodt mozdulatokkal hagyta el a szobát, maga előtt gurítva a zsúrkocsit.
Lenn a konyhában nagyon várták már, mert sietni kellett. Késésben volt az egész társaság. Mindjárt elérkezik az ebédidő és még rengeteg volt a tennivaló. Ádám serényen dolgozott. A nagy kapkodás neki kedvezett. Derékszíjából bőven jutott méreg az ételekbe, italokba egyaránt. Nem bízott semmit a véletlenre. Az összes hatóanyag be volt lőve, hogy ne azonnal hasson a szervezetre, és ne tegye tönkre az ízeket. Persze, a hatás nagyban fog függeni majd az elfogyasztott mennyiségtől. Az embertől is, aki majd mindezt magához veszi. Tudta, semmiképpen sem kell tartania attól, hogy idő előtt észreveszik. Körülbelül két-három óra állt a rendelkezésére, hogy lelépjen. Elégnek kell lennie az eltűnésre.
Amikor teljesen kiürült az öv rejtett hasadékainak tartalma, egyszerűen lecsatolta magáról az egyik kisebb sarokban, majd amikor nem látta senki, elsüllyesztette a hatalmas hulladéktárolóba a sok szemét közé. Rengeteg apró üres kis üvegecske volt már hasonló helyen. Mindig ott dobta el, ahol éppen dolgozott. A hulladékok hamar eltakarták ezeket.
Éppen akkor rontott be a helyiségbe néhány megtermett fickó, amikor az övet is eltüntette. Hallotta, hogy Vilhelmet keresik. „Szóval lehet, hogy már tudnak valamit? Az is lehet, hogy csak beszélni akarnak vele. Tisztázni néhány dolgot.” – gondolta Ádám.
Örömmel vette tudomásul, hogy a csapat, amelyikbe belecsöppent, bérelt személyzet. Az ilyen nagy rendezvényekre a Hotel nem volt berendezkedve. Igaz, nem is voltak mindennaposak. Az ebédidő kezdetekor minden idegen el kellett, hogy hagyja a villát. A tálalást már a hotel „alkalmazottai” fogják elvégezni. Ezt akkor tudta meg, amikor öltönyös alakok tűntek fel a konyhában, és kifelé terelték őket, miután mindennel elkészültek. Ahogy befelé jövet, úgy kifelé menet is alapos motozáson mentek keresztül. Még egy fakanalat sem vihettek ki. Üres kézzel jöttek, és ugyanúgy kellett távozniuk is. Külön kisbuszok érkeztek a szálloda elé. Hamar elfoglalta mindenki a helyét. A szervezet nagyon vigyázott arra, senki kívülálló ne lássa a vezetőséget. Miközben a külváros felé haladtak a járművel, Ádám elgondolkodott, bizonyára még így is lesznek majd túlélők, de a pusztulás hatalmas lesz. Bízott abban, hogy a vezetőség, szinte kivétel nélkül meg fog majd halni. Nem sok étel és ital kerülte el a preparálást. Csak azt sajnálta, hogy nem tudta meg előbb, a szakács nem volt belső ember, mint ahogy a konyhában dolgozó többi személy sem. Akkor nem kellett volna gyilkolnia. Elég lett volna, ha ártalmatlanná teszi, bár nem volt biztos benne, hogy a séf megúszta volna élve a későbbi eseményeket.
Amikor kiszállhatott a járműből, elindult az utcán a kikötő felé. Menet közben betért egy ruhakereskedőhöz. Vásárolt néhány holmit, utána egy forgalmas csapszékbe ment, ahol a mosdóban megszabadult rögtönzött külsejétől. A hajóra már a cseh riporter papírjaival jelentkezett, megváltva a jegyét. Abból az országból majd gond nélkül fogja átlépni a határt Magyarország felé.
5 hozzászólás
Kedves Artúr! Az elején nekem egy kicsit sok, hogy rögtön kétszer is egymásután véletlenül beletalál a jelszóba. Nekem egy hihetőbb lenne. A szerencse nem ennyire gyakori…
Azt hittem, én az olvasó, hogy erről a küldtésről fog szólni az egész könyv, olyan nehéz és bonyolult a feladat, amit kapott. Ő meg hipp hopp megoldotta! Csak ámultam.
A filmekben elég gyakori, hogy csak ott teremnek a dolgok, amire szüksége van a szereplőnek. Sylvester Stallone például elindul egy kisgatyában, aztán előhúz belőle egy óriási kést, egy adóvevőt, egy rakétavetőt, egy csomó bombát, meg egy teljes katonai arzenált. /Ez teszi számomra mulatságossá az akciófilmeket :)/ Ádám Lászlónak erről a küldetéséről azt tudja az olvasó, hogy egyedül kell megoldania. Nem beszélte meg senkivel a hogyant, nincsenek segítői. Akkor honnan vette a sok spéci mérget? Erre kitérhetnél szerintem. Judit
Kedves Judit!
Elárulok neked egy titkot. Az egész történetben vannak apró részletek, amelyek hiányoznak ugyan, de nem annyira, hogy zavaró legyen. A korábbiakból is. Szándékosan vettem ki belőle. Ez a spéci méreg is ilyen részlet. A magyarázat egyszerű. Ezt a történetet ki akarom adatni majd, de mi van akkor, ha valaki módszeresen kimásolja, és előbb jelenteti meg, mint én?
🙂 Na, jó. Ez csak vicc volt.
Arra gondoltam, az olvasónak van annyi fantáziája, hogy összerakja magának ezt a részt. A bunyóval Ádám sok pénzt keresett. Az alvilágban pedig bármihez hozzá lehet jutni, ha van elég a zsebben. Egy ilyen szervezetbe bejutni nagyon nehéz feladat. A "téglák" sok esetben nem is tudják, hogy már régen lebuktak, csak még nem közölték velük a haláluk időpontját. Miért olyan veszélyes ez a módszer? Mert minél tovább tartózkodik egy beépült ember az adott környezetben, annál biztosabb, hogy hibázik, felfedik kilétét.
Ne csodálkozz, hát, hogy századosunk nem tétovázott, és azonnal a lényegre tért. Szerintem, ebben a formában kivitelezhető egy ilyen akció. Nem beépült, hanem egy tag szerepét vette át. Odabenn pedig ajánlatos volt minél hamarabb szerepet váltani. Nem magyarázom tovább, mert szerintem érted te ezt. Nagyon örülök a felvetéseidnek.
Én nem szeretnék szuper ügynököt, egyfajta Rémbő-t csinálni Ádám Lászlóból, de mindenképpen igen, egy ügyes, kitartó és nem kicsit szerencsés fickót.
Köszönöm szépen, hogy ismét olvastál!
"Azt hittem, én az olvasó, hogy erről a küldtésről fog szólni az egész könyv, olyan nehéz és bonyolult a feladat, amit kapott. Ő meg hipp hopp megoldotta!"
Ez közel sincs így, hiszen még sok epizód van hátra. Azt sem tudjuk, vajon mi történt az ebéd után a szervezet tagjaival. Ha lesz túlélő, azokkal mi lesz? Mi lesz Ádám László további sorsa? Hiszen a szervezet erre az egyetlen feladatra szánta. Katonákról lévén szó, azt hitték, majd Ádám beront közéjük egy golyószóróval, meg sok kézigránáttal, azután mindent bele.
Szóval, lesz még itt akció, több is.
🙂
"Azt hittem, én az olvasó, hogy erről a küldtésről fog szólni az egész könyv, olyan nehéz és bonyolult a feladat, amit kapott. Ő meg hipp hopp megoldotta!"
Ez közel sincs így, hiszen még sok epizód van hátra. Azt sem tudjuk, vajon mi történt az ebéd után a szervezet tagjaival. Ha lesz túlélő, azokkal mi lesz? Mi lesz Ádám László további sorsa? Hiszen az ügynökség erre az egyetlen feladatra szánta. Katonákról lévén szó, azt hitték, majd Ádám beront közéjük egy golyószóróval, meg sok kézigránáttal, azután mindent bele.
Szóval, lesz még itt akció, több is.
🙂