Sorskatona-17 ( 18+ )

Határtalanul

Varázsló

Evés közben fél szemmel figyelte a nőt. Tetszett neki, amit látott. Mégis, a gondolata hamar a munkájára terelődött. Terveket készített arra, hogy milyen irányba kezdjen ismerkedni, tájékozódni. Kevés adat volt a birtokában a nyomozáshoz, de tudta, hogy a közeli telepről beszerezhet még néhány információt. Bejutni közéjük nem lesz egyszerű, de ha már benn van, többre juthat.

A kis Ford fürgén vitte őket a város felé. Ádám a vezető melletti ülésen élvezte a szelet a letekert ablakon keresztül.
– Autót is tudsz vezetni? – kérdezte Zsolt Ádámtól.
– Igen. A kereskedésbe is azért megyünk, mert bérelni szeretnék egyet – válaszolta.
– Ó! Persze! El is felejtettem. Elnézést.
– Ugyan már! Még csak most ismerkedtünk meg.
– Régóta van jogsid?
– Nyolcvanhárom óta. Hivatásos vezetői engedély, bár nem használom ki kellően.
– Nem?
– Nem, de vezettem teherautót alkalmanként.
– Elmesélnéd, hogyan tanultál meg vezetni? Érdekel, annak idején hogyan ment az ilyesmi.
– Nagyon szívesen. Emlékszem az első nap, első órájának, első percére is. Ez már a konkrét vezetés napja volt. Az elméleti vizsgák után. Pontosan érkeztem a kocsihoz, az oktatóval egyszerre. Nyúltunk a kilincsért az anyósülés oldalán. Ez mi? Kérdeztem magamtól. Máris vezetnem kell?
– Nem az oktató vitt ki a pályára? – kérdezte Zsolt.
– Nem bizony! Azonnal élesben irány a forgalom. Beültem hát a kormány mögé. Na, mondom, bal oldali. Hogyan is tanultam? Slusszkulcs elcsavar. Gyújtás. Az autó és az oktató egyszerre hördült. Már járt a motor. Rágyújtottam. A motorra. Az oktatóm is egy cigire gyorsan. Kis gáz, kuplung ki, lassan, lassan… de milyen lassan! Fulladt. Mi is a fülkében. Közben már sok lett a gáz. Letekertem az ablakot. Hirtelen. Eltűnt. Az ajtóban alul. Az oktatóra pislantottam. Lopva. Láttam, rezeg a feje. Majd gyorsan hátra veti. Én is az ablaktekerőt.
– Jaj, miket mesélsz! – szólt hátulról Anita, de már mindhárman mosolyogtak.
– Folytasd csak, még tudok vezetni – nevetett Zsolt.
– Oké, tehát ott állunk, pedig menni kellene, de miért nem indul? Ja, kézifék. Milyen hülyeség ez is, akkor lábnál minek? Különben meg csak két kezem van. S abban a helyzetben mind a három foglalt volt. Meg két lábam. Ja, nem. Otthon eltettem a nyúllábat is a zsebembe. Hátha szerencsét hoz. Hátha… Hátra indult az autó, de miért? A fene ezt a váltót. Kerestem a sebességeket. A kesztyűtartóba is benéztem. Az oktatóm már sírt. És hangtalanul mozgott a szája. Érthetetlen. Hogy fogok ettől tanulni?
– Legalább elindultatok aznap? – kérdezte Zsolt, miközben lassított, mert nevetés közben nehezen tudta egyenesben tartani az autót.
– Azt hiszem, fél óra tötyörgés után nagy nehezen elindultunk. De a dísztárcsa gyorsabb volt. Megelőzte az autót. Szabálytalanul. Jobbról…volt közel egy járdaszegély. Fő, hogy gurultunk. Lassan az oktatóm is, dühbe, mert tánclépéseket gyakoroltam a pedálokon. Cha cha cha-ra ringott az autó. Majd nekilendültünk, bólogatva. Egy járókelő az ellenkezőjét tette. A fejét rázta.
– Nagyon kíváncsi vagyok, mit csináltál a forgalomban? Hogyan közlekedtél, ha egyáltalán kijutottál odáig? – kérdezte Anita a hasát fogva.
– Várd csak ki a végét. Tehát mentünk előre, bólogatva, mint a rajongók a rock koncerten. Közeledett a kereszteződés. Nagy forgalmú. Ott akkora kereszteződés volt, onnan származtak a sziámi autók. Apropó. Kereszt. Gyorsan vetettem egyet. Az oktató kért, abban a kanyarban ne akarjak balra nagy ívben. Egy hete találtak ott egy veteránautót. Benne egy csontvázzal. Elvontatták. Múzeumba. A csontvázat. Az volt a régebbi.
– Te nem vagy normális! – fakadt ki Anita, miközben elborult az ülésen, már amennyire a biztonsági öv engedte.
– A legtöbb kanyarban amúgy is nehezebb balra nagy ívben menni – jegyezte meg Zsolt szintén nevetve, és még egy kicsit lassított.
– Én mégis balra mentem. Azt az oldalt jobban láttam. Különben sem láttam ki jobbra. Az oktató fejétől. Ráadásul egyre nagyobb lett. A kanyar íve is. A gáz viszont nem. A tervem kudarcba fulladt. Mi meg az út közepén le. Jaj, mennyi kapcsoló volt előttem, meg gomb, még szerencse, hogy kulcs csak egy volt. Vagy az, az anya? Nem értettem, akkor miért anyáztak ott olyan sokan? Állatok. Neve is elhangzott itt-ott. Néhány teherautó vezető kiszállt. Elindultak felém. Behúztam a nyakam. Meg a kézi féket. Pedig ők csak letolni akartak. Az útról. Sikerült. Az indulásom is. Ezúttal éppen tangó stílusban. Pedig nem is szólt a rádió. Csak az oktató. Sípolt a tüdeje. Meg a rendőr is az út mellett. Integetett. Milyen kedves, gondoltam. Visszaintettem. Mivel ahhoz el kellett engednem a kormányt, nekimentünk az előttünk haladónak. A rendőr volt az oka. Elterelte a figyelmemet. Utána a forgalmat … – annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy nem is vették észre, amikor az autókereskedő parkolójában megálltak. Anita barátja, Zsolt, nagyon ügyesen és jól vezetett.

– Megérkeztünk, én kinn maradnék, elszívni egy cigarettát – szólt Zsolt – Vezetés közben nem szeretem, de ilyenkor jólesik.
– Én is maradnék – jegyezte meg Anita.
– Rendben, ez úgyis az én kívánságom volt – mosolyodott el Ádám.
Könnyed léptekkel megindult a bejárat felé.
– Mi a véleményed? – kérdezte Anita kis idő után, gyerekkori barátját, Zsoltot.
– Engem megnyert. Nagyon jó humorú, kellemes barát lehet belőle, ha mindez nem színjáték, hanem a valóság – válaszolta.
– Tudod, nekem az tetszik benne, mintha nem ismerné az unalmat, és a kapkodást.
– Az biztos, hogy nyugodt ember, szerintem kiegyensúlyozott élete lehet.
– Furcsa, hiszen szociális munkás, azoknak zaklatott a lelkiviláguk, nem?
– Nem tudom, nem ismerek egyet sem. Illetve, most már egyet kezdek megismerni.
– Remélem, mindig ilyen a hangulata – szívott egy utolsót a cigarettájába Anita – Mert így nagyon jó társaság lesz, de látom, már jön is.
– Köszönöm, hogy ide hoztatok! – kezdte lelkesen Ádám – Jó ez a kereskedés.
– Valami nagyon szuper autót sikerült kifognod? – kérdezte Zsolt.
– Ó igen! Egy Lada 1500-ast.
– Most viccelsz? Ha nincs elég pénzed, adok kö…
– Van elég pénzem! – vágott Anita szavába Ádám – De ez lesz számomra a legmegfelelőbb autó – mosolygott rá.
– Te tudod! – csóválta a fejét a lány.
– Ugye velem jössz visszafelé, és kipróbálod, milyen csodaautó ez? – nézett rá Ádám, miközben szándékosan sűrűn pislogott. Anita elnevette magát, és közben Zsolt arcára nyomott egy puszit búcsúzóul.
– Örülök, hogy megismertelek! Még találkozunk! – nyújtotta a kezét Zsolt – Megyek, elintézem a dolgaimat, a héten még biztosan összefutunk.
– Köszönöm a fuvart! Majd egyszer valahogyan visszaadom – azzal kezet rázott a két férfi.

– Tényleg jó kis járgány! – csapta be otthon az ajtaját a Ladának Anita.
– Szeretem ezt a típust, bár nagyon régi – szólt Ádám, miközben bezárta az ajtaját.
Összekapaszkodva, lassan sétálva mentek a ház felé a kavicsos kocsibejárón.
– Tudod mit? – kérdezte a lány – Üljünk ki a hintaágyba a teraszra.
– Jó, de szerintem hozd ki azt a finom Tokajit is, amit bontottál az ebédnél, hiszen még csak épphogy megnyaltuk.
– Hozom! Addig helyezd magad kényelembe.

Nem vették észre, hogy már éjjel van. Még mindig kinn ülnek a hintaágyban. Anita a férfi vállán nyugtatta fejét, aki lassan cirógatta, simogatta, miközben halkan beszélgettek, és eregették a füstöt. Nagyon jól érezte magát a férfi karjában. Hamar kiderült róla, hogy cseppet sem tolakodó, de mindent hamar elfogadó, és cselekvő ember. Nem voltak részegek, legalábbis nem a bortól. Már egy ideje hallgattak, amikor Anita felemelte a fejét, és a férfi szemébe nézett.
– Valami baj van? – kérdezte.
– Nincs. Miből gondolod? – kérdezett vissza Ádám.
– Nagyon csendben vagy egy ideje. Abból.
– Eszembe jutott, ahogyan fogadtál ma.
– Nem úgy terveztem
– Én sem.
– De azért nem volt rossz, ugye? – kérdezte huncutul mosolyogva Anita.
– Nem. Ellenkezőleg!
– Igen? – hajolt közelebb Anita, de a férfi már nem tudott válaszolni, mert a szájuk ismét összeért.

Sokkal édesebbnek tetszett ez a csók mindkettejük számára, mint a délelőtti, de lehet, hogy ennek tényleg a bor volt az oka. Most egészen elengedték magukat, ettől szenvedélyesebbé váltak a mozdulataik, és ajkuk hevesebben kereste a másikét. Ádám olyan ügyesen ölelte magához Anitát, hogy az észre sem vette, amikor felemelkedtek a hintaágyból. A férfi vitte magával be, a szoba félhomálya felé. Olyan óvatosan tette le az ágyra, hogy Anita csak akkor jött rá, hol is vannak, amikor a csók után kinyitotta a szemét. Meglepődött, de már egyáltalán nem ijedt meg. Most már ő is akarta. Akart mindent, ami vele jár. Mindent, amit eddig tapasztalt, és amiben nemrégen még része volt. Vágyott az erős férfi ölelésére, és a várakozás fokozta izgalmát. A férfi azonban nem sietett. Féloldalasan mellé telepedett, és finoman utaztatta ujjait Anita testén le, és fel a ruhán keresztül, éppen csak hozzáérve. A nő ismét lehunyta a szemét. A simogatást figyelte, merre jár éppen. Most ért a derekához, elindult vissza fel egészen a melléig, most éppen a nyakát cirógatja, és ekkor hirtelen megborzongott, mert a férfi csókját érezte a nyakán az ujjak helyett.

Azután kicsit lejjebb érezte a csókot. Most már a vállán érezte a puha ajkak játékát. Ekkor tudatosult benne, hogy felül már nincs is rajta semmi. „Ezt meg hogyan csinálja?” – jutott eszébe, de nem tudott sokáig gondolkodni, mert a férfi ajkát már a mellbimbóján érezte. Ismerős, kellemes érzés volt ez. A férfi egyre lejjebb haladt a csókokkal. Lassan és hosszan belecsókolt a nő köldökébe. Már nem volt egy darab ruha sem rajtuk. „Varázsló ez az ember” – gondolta még Anita, de már nehezebben kapott levegőt, mert a csókokkal éppen a belső combjánál járt. Türelmesen haladt, egyre feljebb és most már a nyelvével kért bebocsátást. Az út szépen szabaddá vált és Ádám nyelve odacsusszan egy síkos kis völgyecskébe. Megindult a hegyre fel, völgybe le játék. Nyelve fokozatosan gyorsabban közlekedett az egyre síkosabbá váló völgyben. Anita teste ívben hátrafelé meghajlott, és fejével támasztotta magát az ágyon. Az egész gerincén borzongás futott végig. Lassan visszaengedte magát, és teljesen ellazította az izmait.

Ádám arca közvetlenül ott volt előtte, és Anita érezte, hogy öle kapujában másmilyen bebocsátáskérés van éppen. Fokról fokra, centiről centire haladt a férfi. Ez a lassú birtokbavétel már majdnem megőrjítette a nőt, amikor végre teljes valójában elöntötte a kitöltöttség érzése. A kellemes bizsergést először csak kis helyen érezte, de egyre jobban, egyre nagyobb területet hódított meg az édes zsibbadás. Fantasztikus összhangban táncoltak, és szinte keringőt jártak csípőjükkel az ágyban. Anita felemelte fejét és beleharapott Ádám vállába. Épp csak egy aprócskát. Nem tudta miért, de most ezt akarta, és jó volt így. Még többet akartak mindketten, és erősebben feszültek egymásnak. Anita felemelte egyik lábát és átvetette a férfi derekán, hogy ezzel is erősebben magához húzhassa. Ádám erre válaszul egyik kezével végig száguldott Anita combján és hevesen elkapta hátul éppen a megfelelő helyen, hogy ő is erősebben szoríthassa magához a nő alsó testét. Karjaik szorosabban fogták a másikat, és minden szégyenérzés nélkül keresték egymás tekintetét. Hevességük ismét egymáshoz tapasztotta ajkaikat, és most már nem is akarták abbahagyni a nyelvek játékát. Csak akkor vettek egyszerre egy nagyobb, mélyebb levegőt, amikor mindkettőjük halántékáig ugrott a zsibbadó érzés.

Lüktetésük ritmusa közös volt és nagyon erős. Miközben elmerültek egymás szemében, valami mély csillogást láttak mindketten a másikban. Az ernyedtség egyformán kezdett úrrá lenni rajtuk. Ádám lassan Anita feje mellé tette a sajátját és egy halk „köszönöm”-öt lehelt a nő fülébe. A lehelete forró volt és kellemes. Még sokáig így maradtak, mert jó volt érezni a másik bőrét és annak sajátos izgató illatát. A férfi úgy helyezkedett, hogy véletlenül se legyen nehéz a légzés Anita számára. A nő félreértette a mozdulatot.
– Maradj még … benn – lehelte, miközben már félig aludt.
A férfi nem szólt semmit, csak megsimogatta a nő arcát, és … maradt még … benn.

Ádám megvárta, amíg az alvók jól ismert ütemes légzését nem hallotta Anita felől. Ekkor óvatosan kibújt mellőle. Hangtalan léptekkel hagyta el a szobát. Felöltözött és kisurrant a kocsijához. Beült, de nem gyújtotta be a motort. Kiengedte a kéziféket és az autón kívülre tette a bal lábát. Néhány erősebb lökés segítségével kikormányozta a járművet a kapun. A ház előtt lejtett az út, ezért behúzta a lábát és hagyta, hogy kinyomott kuplunggal, csendben tovább guruljon az úton. Amikor már elég messze járt, de a lendület még tartott, kettes sebességbe tette a váltót, majd felengedte a kuplungot. A motor beindult. Még nappal, amikor a városban jártak, kifigyelt egy éjszakai bárt. Most oda tartott. Nem szórakozni indult.