Hol volt hol nem volt, élt egyszer egy sündisznócska, Pitének hívták. Apró volt és tüskés, ha félelmében összegömbölyödött, éppen olyan volt, mint egy szúrós teniszlabda, alig nagyobbacska egy érett gesztenyénél.
Ősz vége lehetett.
Lehullottak a fáról az első érett vadgesztenyék, és a fa alatt, mint megannyi gömbölyű süncsemete, szanaszét gurultak. A földön, az egykor élénkzöld, és tövises gubók lassacskán megbarnultak. Nagyobbak voltak a bogáncsnál, de kisebbek Piténél, akár a kistestvérkéi is lehettek volna. Megtévesztő volt a hasonlóság.
Egyikük-másikuk már ledobta magáról tréfás, és borzas sünkalapját, tüskenadrágját, megmutatva a világnak, hogy valójában nem más ő, mint egy dundi vadgesztenye. Amolyan gyufaszálra tűzni való, és gyűjtögetni való az óvodába.
-Ez remek bújócskázóhely lesz.-gondolta Pite, a temérdek gesztenyét látva. Elrejtőzhet itt a barátai elől, nem veszik észre, vagy ha igen, hát földre pottyant gesztenyének nézik majd. Magában előre mosolygott a huncut tréfán, és az öreg fa árnyékába hívta bújócskázni a pajtásait. A móka, előre vártan jól sikerült, hiszen számtalanszor hitte azt Dani a mókusfiú, és Döme az erdei nyúlfióka, hogy végre-valahára felfedezte Pitét, a kis sünt. Pedig csak egy-egy tüskés gesztenyére bukkantak. A játék hevében kipirulva hancúroztak, amikor valami egészen nem várt dolog történt.
Kirándulók jöttek, kisgyerekekkel, és kis kosárkákba szedegetni kezdték a foltos hasú vadgesztenyéket.
Dani és Döme rémülten iszkoltak az öreg fa mögé, de Pite, aki futásban nem jeleskedett, összegömbölyödve, és szív dobogva várta a vész elültét.
De őt is gesztenyének nézték, és begyűjtötték a többi tüskés és gömbölyű vadgesztenye közé. Nem mert kiabálni, még megmozdulni sem.
Mégis másnap az óvodában, amikor a gyerekek ügyes kis kezeikkel gyufaszálakra tűzték a gesztenyéket, félve, hogy őt is megszúrják, kapálózni kezdett. Egyikük a magasba emelte a megtermett, és tövises példányt. Nevetve felkiáltott.
-Nézzétek! Ez a gesztenye mozog! Ez egy sündisznó! A gyerekek ámulva vették körül Pitét. Ujjacskáikkal megérintették a sörtéit. Még sohasem láttak ilyen közelről igazi sünt.
Az óvónéni tejjel megvendégelte, aztán éppen ott, a vén gesztenyefa alatt, ahol összeszedték, szabadon engedte.
Most már végre ismerős környezetben volt. Sietősen topogott haza apró lábacskáin, az anyukájához. Elmesélte a hatalmas ijedtséget, amit átélt, amikor gesztenyének nézték a gyerekek.
-Sose mutasd másnak magad fiam, mint aki valójában vagy . -mondta mosolyogva a sünmama.
-Ha gesztenyének néznek, gesztenyeként is fognak bánni veled.
Azóta Pite a kis sün sohasem gömbölyödött össze gesztenyék közelében.
3 hozzászólás
Aranyos kis mese, és a tanulsága is jó, csakhogy hogyan fogadhatnánk meg, mi emberek?
Üdvözlettel. én
🙂 Szimbolikus értelembe mi emberek is keveredhetünk gesztenyék közé, látszódhatunk gesztenyének, és akkor a bánásmód is ennek megfelelő:) A konkrétan sündisznókra vonatkozó tanulság így vonatkoztatható ránk is 🙂
puszillak:ariadne
Kedves Ariadne!
Ez olyan akár egy tanmese. Szeretem az ilyeneket. Tetszett.
Ági