Szabadulj fel! Léted csak tiéd, s nincs, aki bárhogy visszatarthatna! Félelmeid illúziók csupán, bár kínoztak gonoszul, és lelked mélyén nyugodott a kétség. Szabadulj fel, mer nincs, amit meg ne tehetnél, csak amit nem hagysz magadnak megtenni! Szabadulj téveszméid bűvköréből! Amiben élsz, külső tanítások vastag takarója. Hová tűntél Te alóla az évek alatt? Érzed-e még a hívást egyáltalán, hogy az legyél, és csak az, aki vagy, s ne több?
Tévelygő emberek rút játszmáikba vontak be téged, hol megfelelni, gyűlölni, elvárni kell, és általános nyűg a félelem. Tartanod kell a jövőtől, és menekülni a múltból, felelősség terhe mellett. Mikor fog végre az érdekelni, ami most van? Mert nincs más. A többi képzeleted játéka, melyben megpróbálod lefesteni az eljövendőt. Képtelenség, nem igaz? Hogyan tudhatnád, mi fog történni? Minthogy nem tudod, félned kell tőle, ugye? Hát a múlt? Rég elmúlt. A most semmiben sem korlátoz, hogy te az legyél, aki akarsz. Bár te tartasz mások véleményétől. Vágyaid közt ott lapul az aggodalom, hogy mit szólnak? Vajon szemedre hányják a változást? Megfelel–e elvárásaiknak? Bántani fognak-e? Ha megteszed, vajon jobban fogod-e érezni magad, mint most? Húz valami afelé, hogy igenis csináld, annak ellenére, hogy bizonytalan vagy. Csak úgy félsz! Nem lehet oktalan, vagy igen? Meg kéne tenni mégis?
De hisz a választ tudod. Jól tudod. Csendesen úszik lelked mély tavában, várva, hogy fölfedezd végre. Mindig is ott volt, ámde te elrejtetted saját magad elől. Megtagadtad önnön mivoltodat, hogy gondolataid tévképzeteinek elvárását teljesítsd. Hogy el fognak-e mások fogadni téged? Kedvesem, szinte senkit nem érdekel az, aki te valójában vagy. A fejükben élnek éppen oly hévvel, mint te magad!
A gondolatoknak élsz, és nem a valóságnak. Mivel gondolataidnak élsz, gondolataidra is reagálsz, nem pedig a valóságra. Ha a személyt nézed, akit szeretsz, vajon őt látod-e, hozzá beszélsz-e? Vagy a róla kialakított képedhez? Ha valaki változtat egy szokásán, nem találod-e furcsának? „Nem így szokott viselkedni” – gondolod, és ha történetesen előnyére változott, jobb lett, mint te, akkor különösen sértve érezheted magad, akinek nincs valamije.
Valami mindig hiányzik, nem? Egész könnyű rábukkanni valamire, ami nincs meg ahhoz, hogy te elégedett legyél. Ha épp mindened megvan, „boldog vagy”, már-már megrögzötten kutatod bárminek a hiányát, ami elveheti a boldogságod, és aminek az elérésére kényszerítheted magad!
Vásó önostorozásod közepette elveszted a lényeget, hogy mindig azt teszed, amit akkor legjobbnak vélsz, és lehetetlen minden elvárást teljesíteni. Az örömöt nem ragadhatod meg, nem szoríthatod a boldogság képzetének korlátai közé. Mert az öröm szabad, és végtelen. Feltételekhez kötnöd nem csak kínzó, de teljesen értelmetlen is. Mert ha feltételed nem teljesül, boldogtalan leszel, és ha teljesül, akkor is boldogtalan leszel – csak egy kicsit később, amikor a pillanat elmúlt.
Szabadulj fel, mondom, gondolataid börtönéből! Létezz a jelenben, és figyeld meg, hogy jutottál el idáig! Oldozd föl magad a múlt terhei alól. Töröld ki azt, ami magától értetődőnek tűnt, amit mások mondtak neked. Kezdj saját fölfedezésekbe. Világképed az alapján alakuljon, amit nyitottságodból fakadóan tapasztalsz! Ismerd meg önmagad. Ha megismered, rá fogsz jönni, hogy nincs lehetetlen, csak a lehetséges, amit megtagadsz saját magadtól.
Képes vagy rá! Én hiszek benne. Sőt, tudom. Te is tudni fogod. Csak engedd meg magadnak. Szabadulj fel! Ne kétkedj, csak lépj. Lépj egyet előre, hisz az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Tedd hát meg most, és figyeld a változást!
Hogy érint téged az, amit elmondtam? Igaz, nem igaz? Netalán dühös lettél, vagy elérzékenyültél? Figyelmen kívül hagytad, vagy elgondolkoztál régi hiedelemrendszered helyességén? Elbizonytalanodtál tetteid hétköznapiságában? Megerősítést nyertél?
Bárhogy légyen is, hát tudd: függetlenül tartalmától, és a szándéktól, amely megörökítette – ez csak egy darab papír, tintával rajzolt krikszkrakszokkal. Minden más a gondolataid színjátéka. Ilyen könnyű elvéteni a valóságot.