Szaggal ölös bérlet

Reggel mikor felkeltem, gondoltam egyet, kivettem a hűtőből a zsírt, a hagymát. Utána elővettem a kenyeret. A kenyérből vágtam három szeletet, majd megkentem zsírral és megsóztam. A hagymát felkarikáztam és a tányérra pakoltam. Olyan jól bekajáltam, hogy elfelejtettem, hogy nem hétvége van, hanem még csak péntek. A következő percben megszólalt a telefonom. A főnököm volt az, hogy merre járok, mert már bent kéne ülnöm az irodában. A válaszom csak annyi volt:
– Oké főnök, nemsokára bent vagyok csak elaludtam. Még fogat kell mosnom és rendben is vagyok!
Letettem a telefont, rohantam a fürdőszobába. Kinyitottam a szekrényajtót, hogy kivegyem a fogkefémet és a fogkrémemet, de nem volt a helyén. Elkerekedtek a szemeim, hirtelen nem tudtam mit tegyek. Majd elkiáltottam magam:
– Most mit csináljak? Így nem mehetek dolgozni! Tiszta hagymaszagom van!
Majd pár perc elteltével fogtam magam és elindultam otthonról, mondván, hogy nem érdekel. Kifestettem magam és jól befújtam magam parfümmel. Mentem a buszmegállóhoz. Öt perc múlva megérkezett a buszom, felszálltam rá és leültem az első ajtónál levő baloldali ülésre. Igyekeztem, hogy ne kelljen kinyitni a számat, de ekkor jött a nagy meglepetés. Jött az ellenőr.
– Jegyeket, bérleteket – hangzott el
Meredten néztem ki az ablaküvegen. Gondoltam magamban
– Te jó ég! Nem is lyukasztottam jegyet, sőt bérletem sincs… és…és..Úristen! – felpattantam és jeleztem volna, de már ott állt előttem az ellenőr, kérte a jegyem. Zavaromban csak mosolyogtam, de ez amolyan erőltettet volt.
– Ismételtem elmondanám kedves ifjú hölgy, mutassa a bérletét vagy a jegyét! – mondta
Én csak tovább vigyorogtam rá. Az arcomba üvöltötte:
– Nem érti? Kérem a jegyét vagy a bérletét! Most mondom utoljára vagy szálljon le!
Na, ekkor totál kiakadtam és visszaordítottam neki:
– Melyiket kéri a szaggal ölöset vagy a másik normál bérletemet? Nem hiszem el, hogy nem telik úgy el egy napom sem, hogy ne jönne egy maga fajta barom, aki ne ordítana velem! De most ráfázott, mert a hagymás bérletem mindent elsöprő, még a maga rossz, stílustalan szövegét is!
Az meg csak állt előttem tátott szájjal, nézett rám bambán. Én meg egy kis fuvallatot adtam a kis bérletecskémből, majd visszaültem a helyemre és elégedetten mosolyogtam a többi utasra.
– Mégis mit képzel? Hogy majd hagyom, hogy ingyen utazzon a járművön? Azonnal szálljon le vagy rendőrt hívok! – kiáltotta el magát a megdöbbent ellenőr
– Ugyan ne röhögtesse már ki magát, kérem! Mindenki bliccel, mert nincs pénze a dzsuvára előfizetni. Valami egyéb óhaj, netán sóhaj, kedves hölgyem? – kérdeztem tőle
– Ezt nem hiszem el! Az ellenőri pályám során nem tanúsítottak, ekkora bunkóviselkedést, mint maga! Szépen kérem, szálljon le, ha jót akar!
– Miért kéne leszállnom? Mondjon egy rohadt okot, amiért le kéne! Nincs ebben az országban semmi, csak az örökös csekkfeladás! Nincs igazam emberek?
A többi utas egyszerre felelte:
– De igen!
Egyik utas előrekiabált:
– Maga szálljon le, minket meg hagyjon élni! Ha nem teszi meg, odamegyek és le találom rúgni a buszról!
Az ellenőr ijedtében jelzett, és a következő buszmegállónál le is szállt gyorsan. Majd kinéztem az ablakon és láttam, ahogy fölhöz vágta a noteszét, toporzékolt, és magán kívül ordított. A következőt kiabálta:
– Engem mindenki csak bánt, pedig csak a munkám végzem! Mikor lesz egyszer az, hogy felszállok a buszra és mindenkinek lesz jegye vagy bérlete? Én ezt nem csinálom tovább, elegem van!
Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Egyszerűen sajnáltam vagy inkább megbántam, amit tettem? Magam sem tudom. De egy biztos a szaggal ölös bérlet még mindig hatásosabb, mint a normál!