Szakmák közt botorkálva

Nehezen tudok az óvodás lét hatása alól menekülni. No nem az én dicsőséges ovis eseteimről van itt szó, mert én csak egy napig voltam, majdnem óvodás. Még az "átkos" rendszernek, az átkosabbik felében lettem volna tagja, a rohangáló gyerekhadnak. Őket a kerítésen kívülről leshettem csak, de amikor rákérdezett szegény anyám, hogy járhatnék-e én is, akkor derült ki, valami nincs rendben, a rendszerrel.
Osztály-idegen voltam!
A szegénység nem jogosított fel, hogy a nemesebbik osztálynak, annak a fene-nagy munkásosztálynak a tagja legyek, vagyis a szüleim. A kapa, a kasza, az nem volt "munkásos", a sarló is csak azért, mert olyan hold alakú volt, és passzolt a csillaghoz. A kalapács az igen! Avval nagyot lehetett ütni, messze hallatszott.
Hogy is keveredtem én el, ilyen messze attól, amiért tollat fogtam a kezembe?
Ez kicsit vidámabb, bár legalább annyira érthetetlen néha, mint az a bizonyos …izmus. A közelmúlt történéseiről akartam én beszélni, mert a nagyokos unokám olyan sokszor késztetett ámulatra, hogy időnként lopva szétnézek, nem látja e valaki, ahogy sejtelmesen elmosolyodok, ha egy-egy történetecske eszembe jut.
Azok is bámulatos esetek voltak, ha az óvodában két gyerek náthás lett, akkor harmadnapra én is. Már az egész óvoda átesett a bajokon, amikor nekem kezdett lejjebb menni a lázam, és kevesebb zsebkendő kellett. Azt hiszem, túl öreg vagyok, ezekhez a modern, alkalmazkodó, jól átképzett vírusokhoz. Egy pár évvel ezelőtti, még megfejtetlen esetről van itt szó!
Egyik esti fürdőzés előtt történ, a gyerek észrevette, hogy kilyukadt, a zoknim. Nézett rám, hogy mikor húzom már le, és nyúlt felém.
-Add csak ide-, mondta
-Mííííííí?….ne már!
-Add csak ide, míg letussolsz, megvarrom!
-Te?..?
-Én hát, mutasd csak!- és a félmeztelen ötéves nagyfiú már huzogatta, nézegette a zoknit, rajta a lyukkal.
-Tanultatok varrni az óvodában?- kérdeztem, visszafogva a nevetésemet, mert isten őrizz hogy csúfondárosan hangozzék.
-Nem! Én tudok varrni!
-Ki tanított? Valamelyik mama mutatta?
-Nem!
-Hát ki?
-Senki! Én mindíg tudtam varrni!
Ha én most itt elnevetem magam, akkor valamit nagyon elrontok, éreztem.
Míg én a zuhany alatt voltam, néha bekiabált.
-Nincs másik ilyened? Mindegy mi, hozhatod!
Törölközés közben néztem a mozdulatait. Mint egy varrónő úgy varrt. Amikor végzett, úgy dobta elém a művét, mint a nagyok, akik egész nap ilyennel foglalkoznak.
-Ha van valamid, amit meg kell varrni, csak szólj!
Emlékszem, csak néztem-néztem, a kezében még ott a tű, lógott a cérna belőle.
Még varrogatott ennek-annak, mert híre ment a tudományának. Még gombot is varrt fel. Hogy is végződött ez a kiruccanása ,a varró szakmába, nem is tudom. Abban sem vagyok biztos, hogy emlékszik még rá. Új vizekre evezett, mert már nagyfiú. Most gyertyát készít, igaz, a legutóbbi balesete óta nem olyan magabiztos, a kézművesség terén. A hólyagok már kezdenek beszáradni a kezén. Én megpróbálom a matematika, a csillagászat, az irodalom felé irányítani, bár az űrhajózás is szép foglalkozás.
Annyi szép szakma van még!