Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsiny falu határában, volt egy négyszögletű, kerek erdő.
Ott találkoztam Mihály bácsival az erdő szélén. Éppen hazafelé tartott a kis falujába, hát mellé szegődtem úti társnak. Be kell vallanom, nem volt könnyű lépést tartani vele, pedig Mihály bácsi már éppen százhét esztendős volt. Úgy szaporázta a lépteit, hogy nekem a nyelvem is kilógott miközben ott loholtam mellette, de nem akartam ám lemaradni egyetlen szaváról sem, merthogy közben mesélt, mesélt a régi időkről, amikor ő még Misi volt.
Misi édesapja erdész volt, így már kora gyermekkorától gyakran járt ki az erdőbe apjával. Ismerkedett az erdő állataival, madaraival. Ez utóbbiak voltak a kedvencei. Meglapult egy bokor alatt és hosszasan figyelte a madarakat fészekrakás, költés, vagy etetés közben.
Egy alkalommal éppen a szarkákat tanulmányozta hosszan fészekrakás közben. Nézte a cserregő madarakat, amint gallyakat hoztak, és magasan a fák koronájában, de igen vastag ágak közé rakták az indákat, ami a fészek alapja volt. Nagy, fedett építmény lett belőle. Azután kitapasztották agyaggal, majd puha füvet hordtak bele s azzal kibélelték, hogy kényelmes legyen majd a fiókáknak.
Aztán figyelte őket amint költenek, azután azt, hogy hogyan táplálják a fiókákat. Sokszor fél napon át lapult ott a bokor alatt, figyelve minden mozzanatukat.
Egy alkalommal, amikor szintén ott lapult a bokrok alatt, nagy lármára lett figyelmes. Egyre közelebb értek a hangoskodók, míg végül éppen ott a fa alatt, ahol Misi szarkái laktak, letelepedtek megpihenni.
Falubeli gyerekek voltak mind, ismerte őket Misi, voltak ott néhányan az osztályából is, hiszen akkor Misi már második osztályos volt. Viszont voltak nagyobbak tizennégy, tizenhat évesek is, komoly nagyfiúk, legalábbis Misi azt hitte róluk, mindaddig, amíg meg nem látta a zsákmányukat.
Háti zsák volt a hátukon, s ott lógott mindegyiknek a zsákmánya is, egyiknek fogoly, másiknak néhány gerle, a harmadiknál rigókat látott… Misiben meghűlt a vér. Hogy garázdálkodhatnak ezek szabadon az erdőben? Ott lapult tovább, meg sem tudott moccanni.
Az egyik nagyfiú észrevette a szarkák fészkét. Mászni kezdett felfelé a fára, s azt kiabálta, hogy minden tojást ki fog hajítani a fészekből. Misi ezúttal még jobban megrémült, már nem tojások, fiókák voltak a fészekben, és a szülők éppen eleség után kutattak.. Nagy gondban volt, mit is tegyen?
Aggódott a madarakért, viszont ilyen túlerővel szemben aligha tehetett valamit. Várt.
– Itt nem tojások vannak, hanem fiókák! – hallatszott a fa hegyéből – Nézzétek, megtanítom őket repülni! – lent nagy éljenzés fogadta az újabb mókát, s máris látták zuhanni az első fiókát.
Ám abban a pillanatban megérkeztek a szarka-szülők. Nagy lármát csaptak, cserregtek és csíptek. Jól ellátták a baját annak a fiúnak, aki megdézsmálta a fészküket. Belecsíptek a kezébe, fejébe, az arcába is, és éktelen cserregésükkel hívták segítségül az erdő szarkáit. Rövid időn belül nagyon sok szarka érkezett a helyszínre. A fáról fejvesztve menekülő srácnak nem volt ám ideje újabb fiókát röptetni. Fejvesztve menekült a fáról. Rátámadtak a szarkák a fiúcsapatra is, amikor azok látták, hogy ennek a fele sem tréfa, megfutamodtak, s egy egész sereg madár szegődött a nyomukba élesen cserregve, csípve őket, ahol érték, s egyre kijjebb szorították őket az erdőből. A szarka-szülők már visszatértek és a fiókájukat keresték. Rá is találtak, ott gubbasztott a puha fűben a fa alatt, nem látszott sérültnek, viszont nem tudtak mit kezdeni vele. Látva tanácstalanságukat Misi, előmerészkedett a bokorból és szólt nekik, hogy segíteni szeretne. Felviszi a fiókát a fészekbe. A szarkák gyanakodva nézték, és követték minden mozdulatát. Misi felvette a fiókát a magas fűből, bedugta az inge alá és elkezdett mászni fel a fára. Szarka-mama követte. Mindig egy ággal feljebb röppent és gyanakodva figyelte a kisfiút.
– Látod? Nem bántottam! – szólt Misi, amikor visszatette a fészekbe a rémült fiókát, majd megindult lefelé. Mire földet ért, akkorra édesapja is megjött és hazaindultak.
Néhány nap múlva nagy rémület lett úrrá a faluban. Szarkák támadtak az udvaron kapirgáló kiscsibékre, meg az árokparton legelésző apró libákra. Nagy cserregéssel jöttek, majd lecsaptak egy-egy védtelen csibére, libára és már szálltak is velük a magasba az erdő felé. Egyedül Misiék portáját kerülték el, ott nem bántottak semmit.
Ezt már a falubeliek nem tűrhették. Összegyűltek a téren apák és fiaik, s azt mondták:
– A bosszú bosszúért kiált! – Aztán megbeszélték ott íziben, hogy másnap kora reggel botokkal, puskákkal felszerelkezve mennek az erdőbe és szétlövik a szarkák fészkét, a fiókákat bottal verik agyon. Misi is ott volt. Kétségbeesett e szörnyűség hallatán. Mivel édesapja még nem ért haza a munkából, így maga döntötte el, hogy figyelmezteti a madarakat a veszélyre. Biciklire pattant és kikerekezett az erdőbe, szólt a szarkáknak, hogy meneküljenek, mert senki sem fogja túlélni, a falubeliek bosszúját.
– A fiókák repülnek-e már? – kérdezte ijedten Misi. A szarkák elégedett cserregése megnyugtatta őt.
Másnap bosszúsan, haraggal érkezett haza a vitéz csapat az erdőből. Bár szétlőttek minden szarkafészket, de csodák-csodája, mindegyik üres volt. Sohasem tudták megfejteni a rejtélyt, hogy tűnhettek el ilyen hirtelen a szarkák az erdőből.
Ám reggelente, amikor Misi iskolába indult, minden nap szarkacserregés köszöntötte őt az udvaron.
Abban az időben, egy titokzatos, fura öregember jelent meg a falu főterén. Különös hangszer volt a nyakában, azt tekerte, tekergette egy kis karral, nyekergett a muzsika, ő viszont egyre csak azt hajtogatta: Ha jót, ha rosszat adsz, végül mindent visszakapsz! Ha jót, ha rosszat adsz, végül mindent visszakapsz! Ha jót, ha rosszat adsz, végül mindent visszakapsz!…
28 hozzászólás
Kedves Ida!
…"végül mindent visszakapsz!…"
BÚÉK!!!
Szeretettel: Szabolcs
Ugye így van, kedves Szabolcs? 🙂
Örülök, hogy rátaláltál. 🙂 Köszönöm.
Neked is BÚÉK!
Ida
k
Látva tanácstalanságukat Misi, előmerészkedett a bokorból és szólt nekik, hogy segíteni szeretne. Felviszi a fiókát a fészekbe. A szarkák gyanakodva nézték, és követték minden mozdulatát. Misi felvette a fiókát a magas fűből, bedugta az inge alá és elkezdett mászni fel a fára. Szarka-mama követte. Mindig egy ággal feljebb röppent és gyanakodva figyelte a kisfiút.
Kedves sailor!
Örömmel tölt el, hogy tetszett a mesén. Örülök, hogy kiragadtad a neked legjobban tetsző részt. Köszönöm szépen, hogy hozzászólásra méltattad.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
NEM TUDOM;MI TÖRTÉNT;DE ELMENT!
Akartam írni,hogy ez a rész tetsyzett legjobban!
Nagyon szép ez a mese!Tanulságos!
Szeretettel gratulálok;sailor
BUÉK!
Szép és tanulságos mesét írtál kedves Ida!
Jó mindig betérni hozzád!
Szeretettel ölellek és B.U.É.K. : Ica
Örülök, hogy jól érezted magad nálam, drága Ica, gyere máskor is, mindig szívesen látlak. 🙂
Köszönöm a kedves szavakat.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Hozzánk is szokott jönni egy szarkapár az udvarra, olyan nagyok, hogy a macskáink elbújnak előlük, amíg ők a macskák tányérjaiból a macskakekszet dézsmálják. Akkor szeretik a legjobban, ha kicsit elázik az esőben. 🙂
Nagyon aranyos, tanulságos mesét írtál. Bár a szarkákat talán kicsit jobb színben tüntetted fel, mint amit megérdemelnek, mert nagy fészekrablók, sőt még az apróvadakat is szívesen dézsmálják /nem csak bosszúból :)/
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy tetszett a mesém. Azt mondod, jobb színben tüntettem fel a szarkákat? Nos, ilyenek a tapasztalataim. Ismerem őket még gyerekkoromból, mindjárt elmesélem.
Gyerekkoromban élt nálunk a tanyán egy szarkacsalád.
Egészen kicsi voltam még, amikor anya meglátta, hogy fészket rak egy szarkapár. Nagyon begurult, és azt mondta nem szabad megengedni, mert megdézsmálják a baromfiudvart, apának a lelkére kötötte, hogy űzze el őket. Én persze, nem hagytam, ilyen téren apával könnyebb volt kiegyezni. Azután büntetésből nekem kellett vigyáznom a kiscsibékre, nehogy elvigye a szarka. Mondanom sem kell, nem volt nehéz dolgom. Semmit sem bántottak. Anya persze nem hitte. Amikor szarkacserregést hallott, máris seprűvel rohant a csibéket megvédeni, és apát szidta, hogy hagyta magát lebeszélni arról, hogy ott fészket rakjanak. (folytatom)
Kedves Ida!
Ismét egy aranyos, tanulságos mesét olvashattam Tőled! Kissé sajnáltam a védtelen csibét és libát, mert ők nem voltak okai a vagány, érzéketlen fiúk viselkedésének. De a mese azért mese, hogy nem szabad mélységesen belegondolni a történetbe. Viszont nagyon egyet értek "Ha jót, ha rosszat adsz, végül mindent visszakapsz!" mondatoddal! Vannak kivételek, amikor jót ad az ember, és mégsem kapja vissza…
Nagyon jó kikapcsolódás és tanulság volt számomra ez a mese! 🙂
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Azt mondod: "Vannak kivételek, amikor jót ad az ember, és mégsem kapja vissza…"
Nos, most elmesélek egy mini mesét. Ma úgyis olyan mesélős formában vagyok. 🙂
Két utazó angyal megszállt egy tehetős család házában. A vendégfogadó család udvariatlan és gonosz volt velük, nem a vendégszobát kapták éjszakára, hanem egy kicsinyke, koszos sarkot a hideg pincében. Amikor lefeküdtek az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon. Felkelt és bejavította. Amikor a fiatal angyalka megkérdezte, miért tette, az idősebb így válaszolt:
„A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak”.
A következő éjjel egy nagyon vendégszerető házaspárnál szálltak meg. Azok megosztották velük ételüket és átengedték az ágyukat is a vendégeknek.
Reggel az angyalok sírva találták a parasztot és feleségét. Az egyetlen tehenük, minek a teje volt az egyedüli jövedelemforrásuk, elpusztult.
A fiatal angyal dühös lett és megkérdezte az idősebbet: (folytatom)
Kedves Ida!
Örök igazságot fogalmazol meg élvezetes mesédben.
Gratulálok!:))
Szeretettel: Klári
Örülök, Klári, hogy élvezetesnek találtad.
Köszönöm szépen.
Szeretettel
Ida
folytatás:
Egy alkalommal tényleg nagy szarkacserregésre figyeltünk fel, és anya észrevett két vércsét közeledni. Futott is nyomban a seprűért, de nem volt rá szükség, a szarkák elűzték a vérengző madarakat. Akkor nyugodott meg anya, és soha semmitől nem kellett félteni az apró baromfit, még a rókától sem, mert azt is elűzték a szarkák. Ők megvédték az otthonukat, s így a miénket is.
Egyébként, tényleg nagyon intelligens madarak. Állítólag a papagájhoz hasonlóan megtaníthatók az emberi beszéd utánzására. Az egyetlen madár, amelyről tudott, hogy képes felismerni magát a tükörben, amit a fejlett éntudat jelének tartanak. Nagyon kedves és barátságos madarak. Ja, hogy olykor megdézsmálnak ezt-azt. Ilyen a természetük, s táplálkozniuk nekik is kell. 🙂
Örülök, hogy itt jártál, köszönöm a hozzászólást.
Ida
folytatás:
„Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, a másiknak kevés volt és hagytad, hogy azt is elveszítse, mégis hogyan hagyhattad, hogy ez megtörténjen?”
„A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak”.
„Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem a falon lévő lyukban az aranyat. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.”
Néha pontosan az a jó, ami történik, csak a dolgok nem annak látszanak. Bízni kell benne, hogy minden történésnek megvan az előnye.
Örülök, hogy tetszett a mesél, remélem ez a mini mese is elnyeri tetszésedet.
Köszönöm, hogy itt jártál és olvastál.
Sok szeretettel
Ida
Drága Ida!
A legjobb az öregember. Az igazságában hiszek rendületlenül.
Vannak szarkák a tanyán, rengeteg hasznukat látom, kárt még nem tettek. Ez a meséd is tetszett!
Ölellek szeretettel:
Ylen
Drága Ylen!
Magam is csak pozitív oldalukról ismerem a szarkákat. Örülök, hogy megerősítettél benne. 🙂
Az öregember igazságában magam is hiszek. Kell, hogy legyen!
Köszönöm elismerő szavaid.
Ölellek szeretettel
Ida
Kedves kis szarkamese, és szerintem valóban csak mese, mert bizony nem olyan ártatlan báránykák ám a szarkák, legalábbis mifelénk. Ám a mondanivalóját érdemes megjegyezni. Szeretettel: István
Én valóban csak a pozitív oldalukról ismerem a szarkákat, Juditnak adott válaszomban bővebben leírtam tapasztalataimat. Köszönöm szépen István, hogy itt jártál.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Örülök, hogy mesélős kedvedben vagy, mert szeretem olvasni tanulságos meséidet. A válaszodban írt rövid kis tanulságos mese is nagyon elnyerte tetszésemet, és jól elraktározom! 🙂
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Köszönöm soraidat. Örülök, hogy szereted olvasni a meséimet, sőt a mini mesém is elnyerte tetszésedet. Az írás már csak olyan, hogy vagy homlokon csókol a múzsa, vagy jó messzire elkerül, és kiszámíthatatlan, mikor hol jár. Ahogy néhány nappal ezelőtt nagyon mesélős kedvemben voltam, jelen pillanatban ez a néhány sor is nehézséget okoz. 🙂
A szarkákat viszont én is szeretem, az mellett, hogy szépek, kedvesek és jó barátok is tudnak lenni. Köszönöm, hogy visszajöttél. 🙂
Sok szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Még azt is akartam írni, hogy a szarkákról én sem tudtam, hogy a kisebb állatokat bántják, eddig még csak jó tapasztalatom volt velük. Szép madarak.
Sok szeretettel:Matild
Drága Idám !
Remek mondanivaló, igazán jól megírva, tökéletes lett:)
Nagyon tetszett!
Ölelésem:Zsu
Igazán kedves tőled, drága Zsu, hogy tökéletesnek találod a mesém.
Örülök, hogy tetszett. Örülök, hogy újra látlak. Köszönöm, hogy jöttél.
Ölelésem
Ida
Kedves IDA!
Csak most vettem észre, hogy elbújt előlem a Szarkamese, örülök, hogy megtaláltam. Nem tudom, mennyi benne az igazság, de nem is az számít egy mesénél. Az egész írás a természet, a madarak szeretetét – és igazságérzetedet sugallja nekem. Én nem tudok mesét írni, egyetlent írtam egyszer, egyik Napvilágos felhívásra. Nagyon élveztem minden soraidat, szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Magam is örülök, hogy rátaláltál a mesémre, s hogy élvezettel olvastad.
Köszönöm is Neked, hogy mindig olvasásra méltatod írásaimat, és köszönöm az elismerő sorokat.
Ölellek szeretettel
Ida
Jó kis mese, tetszett.
aLéb
Köszönöm szépen, aLéb.
Ida