Egy (másik) erkölcsös éjszaka – IV. rész

Na szóval. Harcászati szakkifejezéssel élve, a front megmerevedett. Az agresszor komoly erőket mozgósított nemtelen, mondhatnánk piszkos céljai eléréséhez, de a védők hősiesen ellenálltak a barikád – pontosítva az egyelőre bezárt ajtó másik oldalán. Volt már ilyen eset, és lesz is ilyen még a világtörténelemben… Szerencsére esetünkben erőszakra (eddig még) nem került sor, csupán a tárgyalások zajlottak. (De azok meglehetősen intenzíven.)

Az agresszor, mármint Vadkan elvtárs stratégiát váltott. Hosszú monológjában részletezte zátonyra futott házasságát, rosszul sikerült kapcsolatait. Mert őt soha senki nem értette meg eddig, de most végre felcsillant a remény; és ugyan már(!), a kedves kartársnő ne tapossa el ezt a kicsi, törékeny szikrát, mely apró reménység végül lángra lobbanhat, más szóval szárba szökkenhet kettejük szívében. Nem utolsó sorban kitért sanyarú gyermekkorára is.

A védelem (mármint Mari), tömör válaszában kifejtette, hogy az ő gyermekkora vidám volt és felhőtlen, házassága nélkülöz minden zátonyt; jókat eveznek együtt párjával, megértik egymást az összes lehetséges körülményben. Bátorkodott továbbá megjegyezni, hogy ő sajna nem érez most semmilyen szikrát sehol. Valamint szikra-ügyileg tanácsolta, Vadkanelvtársnak, semmiképp se dohányozzon az ágyba, de ha mégis megtenné, helyeztesse készenlétbe a körzetileg illetékes tűzoltóságot.

Na puff neki! Hősünk röhögni kezdett, magában arra gondolt, bárcsak látná az ellenség meglepett arckifejezését. Odakintről dühödt horkantás hallatszott, de Vadkan elvtárs (egyelőre még) uralkodott magán; tovább kente a „mézet a madzagra”. Kifejtette ugyanis, hogy ő – miként az köztudott – mindig felkarolja a tehetséges, fiatal szakembereket, szponzorálni szokta őket, egyengeti további pályafutásukat a szakma egén. (Eközben Mari – hősünknek súgta: – „na ja. Nyúl a hónuk alá, meg máshová is nyúlkál”. Ezen ismét lehetett röhögni, de valójában a „helyzet fokozódott”.)

Vaddisznó elvtárs kifejtette továbbá, hogy délutáni előadása folyamán – a közönség sorai közt – meglátott egy különösen értően őt figyelő, sohase’ lankadó szempárt. És ebből rögtön tudta ám! Meg érezte is! És most, minden hátsó gondolat nélkül szeretne kicsit bejönni, hogy egyeztessék, netán ütköztessék gondolataikat az általa megfogalmazott tézisek tekintetében. Mármint azok okán. Csupán csak kis beszélgetésre…

Utóbbiakból, naná, hogy egyetlen szó sem volt igaz. Ugyanis az előadás során Mari egy barátnőjével csépelte a labdát – sikerült megszereznie az utolsó teniszpályát hősünk előtt. Hősünk kezdeményezte ugyan, van egy barátja, párosozhatnának akár négyesben. (Az a helyesírási program párosozás helyett a párosodás kifejezést ajánlotta fel. Na ne már! Hűsünknek csak játszani volt kedve, a jól meglocsolt, igazán korrektül vonalazott teniszpályán. És ez Mari részéről disznóság volt.)

Mindegy, tenisz-szakkifejezéssel élve ők, a védők jóval az alapvonal mögé szorultak, próbálván hárítani az ellenfél jól irányzott lecsapásait. (Magyarul „smash”-jeit.)
Mari hárítva a lecsapást, átemeléssel próbálkozott.
– Jaj, annyira szeretnék önnel értekezni! Kizárólag közgazdaságtudomány-ügyi szempontból! Mert tán tovafűzhetnénk közös gondolatainkat. De sajnos nem alkalmas most az idő, levetkőztem, pizsamában vagyok, meg álmos is. De holnap délelőtt megoszthatnánk közös gondolatainkat a szekció-ülésen, a többiek előtt.

Na puff neki.
– Mit tehetnék, be kell engednem, még a végén botrányt csinál ez nekem – súgta hősünknek Mari. Mert Vaddisznó elvtárs – fejét elveszítve – némi ajtórugdosásba és dörömbölésbe kezdett. – De ha igazán beszélgetni szeretni velem, beengedem. Kíváncsivá tett nagyon… Csak picurka pill, megfésülködöm, kicsit szeretném beillatosítani magam.

Megtagadást, hősünk fogta a fejét, esett némi-nagy kétségbeesésbe. („Naggyon-naggy” kétségbeesésbe.) Na ne már! Erről azért egyáltalán nem volt szó! Hogy tudná felvenni a versenyt egy igazi Alfahímmel? Egy őszi tölgyesek közt bőgő, domináns szarvasbikával? Ha netán harcra kerülne a sor, testi kontaktusra, bocs inkább testi konfliktusra? No ne már! Mikor néki épp barkásodik még az a „csutvas” agancsa? Nincsenek egy súlycsoportban. Státusz-ügyileg különösen nem. És hősünk lassan kezdte immár félteni lassan emelkedésnek induló karrierjét is – Vadkan elvtárs keze köztudottan messzire elért.
– Jövök kisbogaram, repülök hozzád! Ha tudnád mekkora meglepetésben részesítelek majd!
– Te fogsz meglepődni, de nagyon! … meg, vén kappan – súgta Mari hősünknek.

Igazság szerint hősünk sose hallotta még őt káromkodni. És meglepődve látta az átváltozást; az asszony pillanat alatt igazi boszorkánnyá változott. Meg kell említeni, hogy az asszony villámló szemekkel, harag torzította arccal együtt is gyönyörű volt. (Csupán a szigorú tények kedvéért.)
– Vetkőzni! – sziszegte hősünk felé a „boszorkány”.
Nem volt mit tenni, hősünk rövid morfondírozást követően engedelmeskedett, megszabadult pólójától. Elvégre, mit is lehessen tudni, ha nem fogad szót a boszorkány akár békává is varázsolhatja! És ha később netán elfelejti majd megpuszilni? Marad béka hátralévő életébe, ahelyett, hogy királyfi is lehetne belőle? Akár?

/vége az IV. résznek/