Egy (másik) erkölcsös éjszaka VII. rész, meg epilógus

Nna szóval! Ugyan már mire való lenne egy történet dialógus, no meg epilógus híján? Akkor tessék.

Miután Vadkan elvtárs – igazán impozáns hálóköntösében, meglehetősen liluló fejjel – eltöfögött, nagy megkönnyebbülés lett úrrá a szobában. Hősünk is megnyugodott némileg. Mari felsóhajtott, aztán összeszedte az előadás díszleteit. Meg a tisztes közönség is befejezte a ruhatári tolongást, a tehetősebbek taxit rendeltek, mások még elérték az utolsó buszt – vagy netán a villamost. (Mert véget ért az előadás – legalább is számukra.)

– Itt alhatsz majd éjjel, de azért felöltözhetnél. Nem hinném, hogy a szobatársnőm hazajönne; az összetartást gyakorolja egy újonnan megismert szomszéd megyebéli kollegával. Gondolom, szakmai érdeklődésük meglehetősen azonos.
Hősünk némileg indignálódva gondolt arra, hogy ez az éjszaka „csupán” vetkőzésből és öltözködésből állt. Lefeküdtek, ágyba bújtak. De! Mielőtt a kedves olvasó rosszra (netán jóra) gondolna, külön-külön, mindenki a saját ágyába vackolta be magát. Mert elég fárasztó volt a nap. De sokáig forgolódtak, nem tudtak elaludni. Különféle érthető okokból.
– Olyan szederjes-lila lett a feje. Féltem, a végén még agyvérzést kap. Vagy esetleg rám ront. Igazán nem tudom, mihez kezdhettünk volna vele.
– Ugyan már! Ha kekeckedik, elbántunk volna vele mi ketten. Amúgy mindenre gondoltam. Beszéltem a szálló gondnokával, nyitva hagyta a szerszámosbódé ajtaját. Van ott pár klassz ásó, no meg a kert végében, a fügebokrok alatt jól felásható, porhanyós a föld. Szerinted hiányozott volna valakinek egyáltalán?
(Ilyen volt Mari „logisztikai” szempontról, ugyanis mindenre gondolt.)
– Azért megkérlek, hajnalba menj vissza a szobádba. Majd ébresztelek. Vagy inkább, tudod mit? Inkább keljünk későn, remélhetően lesz majd közönség, aki láthatja „diadalmas” távozásod. Így mindketten jól járunk; rólam levakarod a potyázókat, te meg elismerésben részesülhetsz, mint sikeres nőfaló, bravúros lepedőakrobata.
(Hát ilyen volt Mari „logisztikai” szempontról, ugyanis mindenre gondolt.)
Elaludtak. Kölönbe’ ó mily bosszantó, mindannyiuk sajnálatára a másnap délelőttre – Vadkan elvtárs moderátori közreműködésével – szervezett szeminárium sajna elmaradt. No nem már a felfokozott érdeklődés hiányában, csak hát Vadkan elvtársnak sürgősen Budapestre kellett utaznia… Ezért aztán délelőtt folyamán hősünk kénytelen volt párosozni Marival, annak barátnőjével, valamint hősünk barátjával a kiválóan előkészített salakos teniszpályán. (Amúgy a pályát Mari már az előző nap lefoglalta, „logisztikai” szempontból.)

EPILÓGUS

Nna szóval, ha valakit egyáltalán érdekelne szereplőink további sorsa, röviden összefoglalom. No persze e sorok írója némileg zavarba jön a történet befejezését illetőn, mer’ kéne ottan valamilyen katarzis-féleség. Hát, majd meglátjuk, azért próbáljuk meg!

Ami Vadkan elvtársat illeti, gondolhatnánk arra, hogy az „átkosban” felépített káprázatos karrierjét porrá zúzta, elsöpörte a rendszerváltás cunamija. Mekkora tévedés, ó mily naivitás! Mert Vadkan elvtársról – neve: Somogytölgyessy Makkoltató Szaniszló volt – kiderült , hogy ősi nemesi család sarja, gyökerei még a középkorból származnak, és gyökerei elpusztíthatatlanok. Ugyanis mélyen „beleágyazódtak” a magyar (nemzeti) anyaföldbe. Így „Kétessipszilonos” Szaniszló pályája üstökösként ívelt a rendszerváltozást követően. (Is.) Különbe „Kétessipszilonos”, miként az kiderült, a Vitézi Rend háromszoros tagja is volt. (Anyai ágon.) Amúgy, ha valaki nem tudná, a „hit- és erkölcstan” tárgyban írt tanulmányát megkapta valamennyi pedagógus. (A közoktatásban.) Hogy tudják, „ragadjon a bélyeg”.
No hagyjuk már őtet végre békén, a konklúzió: végül is a műveltség, az intelligencia, a zsenialitás, szorgalommal, akarattal, hittel párosodva, érvényesülést hozhat „minden körülményben”.

Mari és hősünk útjai később elváltak; más cég, más lehetőség. Jó pár év elmúlt, mikor összefutottak a város templomában. Mint kiderült, Mari lánya esküvője dolgában járt ott, hősünk meg fia és annak kedves párja kapcsolatára kérte az áldást. Kölcsönösen kívántak szerencsét egymásnak, és a fiataloknak.
– Tudod, jó fej a leendő vőm, német. Örülök nekik, a fiataloknak! Még azt is el tudom nézni, hogy a vőm kórusba énekel. Csak van némi probléma, hogy az esküvőre megjött egy Alsó-Bajorországi dalárda is. Húsz fő! Őket etetni, itatni! Kész anyagi csőd! De cserébe majd gajdolnak nekünk, nászajándék gyanánt.
Hősünk együttérzéséről biztosította Marit, aki így folytatta:
– Csak az a baj Frigyes – tűnődött, hogy nincs közöttük egyetlen jó pasi sem. Egyetlen olyan pasi sem, mint te voltál annak idején…

/vége, mármint a befejező résznek/