Szavak arról, hogy az élet megy tovább

Az az álmosság fogott el a stadion lelátóján, ami ellen már nem lehet, mit tenni. Mikor a szemhéjak lecsukódnak, és talán az erő még bennünk van, hogy küzdjünk ellene, de akarat már nincs. Mikor tudatában vagyunk annak, hogy ha most nem küzdünk, akkor elalszunk, és talán a szívünk mélyén tudjuk is, hogy ez helytelen dolog lenne, de érezzük azt az egész testünkben szétáradó békét, nyugalmat és bizsergést, ami hívogat az álomvilág felé.
És abban a pillanatban, mikor még ott lebegek az álom és valóság határán, mikor még fülembe szűrődnek a lelátó hangjai, mikor még érzem a simogató sugarait, akkor valami furcsa érzés fog el. Mintha visszamentem volna az időben.
Valami különös képzet arról, hogy újra a törülközőmön fekszek a győri strand zöld gyepén. Valamikor régen, évekkel ezelőtt. Ugyanúgy voltam, mint most, félálomban. Ébredeztem, de a szememet még nem nyitottam ki. Hallottam szüleim hangját, amint rólam beszélgetnek valamit, miközben a kisfiúk álmát őrizték. Magamon érzem pillantásukat. Kihallom hangjukból a büszkeséget és a mosolygást. Hallom a mellettünk álló óriási fűzfa apró leveleinek suhogását a forró nyári szellőben. Hallom a körülöttünk nyüzsgő emberek vidám beszédét, a kicsik kiabálást, a nagyok nevetését. Valahonnan távolról a hűsítő víz csobbanása hallatszódik felém. És fentről érzem a nap barátságosan meleg sugarait, amint kis testemet simogatják.
De csak egy pillanatig tart az egész. Egy elillanó kép, mint ahogy a vonat suhan el mellettünk. De ez a kurta pillanat is elég volt ahhoz, hogy elhiggyem: igaz. Hogy aztán szíven szúrjon az ébredés, hidegen és kegyetlenül. Hogy belássam, milyen oktalanság volt elhinni. Lélekben gyerek és álmodozó maradtam. Ideje felnőni, és belátni: fél lábbal nem illik strandra járni.
(GÓÓÓL!)
A sírás furcsa gólöröm. De hát mégse ugorhatok talpra. Nem! Más vagyok, mert mássá tett a sors. Ideje felnőni és új utakat keresni. Ha más ugrál és nevet gólörömében, hát én majd könnyezek. És ha más két lábbal jár strandra, hát én egy lábon fogok. Fél lábbal is boldogan. Mert mindig van tovább. Másként és másért, de tovább.