Szelekótya mese a Nemeréről

[IG_KITOLT]Ha így kezdeném a mesémet: hol volt, hol nem volt egy szeleburdi szél, az itt élő embereknek nem tetszene. Mert a háromszéki emberek igenis tudják, gyakran mondogatják, hogy: jól tudjuk mi, honnan fúj a szél!
Ezért aztán inkább így indítom mesémet: a csíki hegyek tetejéről, erdők sűrűjéből, Háromszék felé fúj egy virgonc szél, a Nemere. Tudják az emberek, hogy honnan fúj, de nem akkor, amikor ők szeretnék, mert ők bizony sohase szeretnék. Olyan egyfajta bolond lyukból bolond szél ez a miénk, sokszor bosszantja az embereket.
Így hát, megtörtént egyszer, hogy a háromszékiek elhatározták, eladják a szelet az ördögnek, hadd vigye el szellőztetőnek a pokolba. El is hívták hát őkelmét. Úgy döntöttek, ha birkózásban legyőzi, akkor elviszi. Órákig birkóztak, csűrték, csavarták egymást. Földhöz vágta az ördög a szelet, hogy az megnyekkent, de a szélcsend nem tartott sokáig. A Nemere feltámadt és mégnagyobb erővel támadt. Elkapta az ördögöt, felpörgette az égig, onnan le a földig, falhoz lapította, majd elkapta, maga körül megforgatta, aztán ráunt és otthagyta. Látta az ördög, hogy még nálánál is nagyobb szélcsappal áll szemben, hát nem vitte el. Úgy elfutott, a szomszéd falu határában állt meg, hogy ősszeszedje magát.
Máskor megpróbálták ráruházni a félnótás szelet a falu kutyájára, vigye magával, terelgessék együtt a juhokat a havason. A kutya beleegyezően kaffantott, maga mellé vette a szelet, és elindultak. Egy darabig egy irányba terelték a nyájat, ameddig a szél meg nem unta. De megunta, megelőzte őket, szembefordult a nyájjal és visszafelé kezdte hajtani azt. A kutya majd megveszett dühében. Megpróbálta elkergetni a szelet, de az csúfot űzött belőle. Hol fölötte, hol mögötte, hol előtte, hol a nyomában süvített, amíg ezt is megunta, aztán más szélhámosság után nézett.
Látták az emberek, hogy az ördögnek se kell, a kutya se veszi hasznát a szelekótya Nemerének, úgy döntöttek hát, ha már nincs más választásuk, ők fogják megzabolázni a féktelent. Csak a megfelelő alkalmat várták, hogy elhúzhassák a nótáját.
Nemere hírét vette, hogy az emberek meg akarják leckéztetni. Egy jeges téli napon újból megjelent a vidéken. Felfuvalkodva sepert végig a hegyeken. Fákat döntött ki tövestől, döngött a föld amerre elsüvített. Aztán elszáguldott a völgybe. Bőszült nagy dühében emberekkel viaskodott, házaikat megtépázta, állataikat szerte-szét kergette.
Most már megelégelték a háromszékiek. Hogy csinálták, hogy nem, de azt beszélik az öregek, hogy a vad szelet megfogták, gúzsba kötötték és felvitték egy ódon vár tornyába, ott az ajtót rázárták.
Azóta, aki arra jár hallhatja, amint a torony rabságában vergődő szél keservesen siratja elvesztett szabadságát.
[IG_KITOLT]