Szelfipont

Janka és Veronka olyan régi barátnők voltak, hogy nem is emlékeztek azokra az időkre, amikor még nem együtt játszottak, nem voltak jelen egymás életében.
Már óvodába is együtt jártak, aztán később az iskolában egy padban ültek. Középiskolába már nem együtt jártak, de akkor is sülve-főve együtt voltak, hol az egyiküknél, hol a másikuknál lógtak, dumáltak, lelkesítették egymást, kitárgyalták a divatot, a fiúkat, az „ősöket”, a filmeket, a könyveket, az egész körülöttük lévő világot. Mindig számíthattak egymásra, mindig volt idejük a találkozásra, szerencsésen kiegészítették a másikat.
Janka komolyan megfontolt mindent, százszor átrágta a dolgokat, igyekezett mindenre felkészülni. Veronka hajlamos volt az első benyomásaira hagyatkozni, vidám volt, kissé szeleburdi, és kifogyhatatlan az ötletekből.
Janka a Budapesti Gazdasági Egyetemen diplomázott pénzügyi- és számviteli szakon, Veronka kereskedelmi szakgimnáziumba járt, aztán dolgozni kezdett.
Akkoriban kicsit lazább volt a kapcsolatuk, de mindig tudtak egymás fontosabb dolgairól.
Janka egy gyógyszercégnél kezdett, aztán multinacionális vállaltoknál dolgozott sok helyen, sokat túlórázott, mindig hajszolt volt, és örökös vágyakozás élt benne egy nyugodtabb élet, és a szülőfaluja, Isaszeg után.
Veronka a középiskola elvégzését követően különböző boltokban dolgozott a – közben várossá vált – szülőfalujukban, majd az egyikben boltvezető lett éppen akkor, amikor Janka azzal az újdonsággal lepte meg őt, hogy beiratkozott egy barista képzésre, és elvégzett egy kávézó nyitási tanácsadást.
Elege lett a multikból meg a számvitel folyton változó szabályaiból, úgy határozott, hogy haza jön, és új életet kezd, nyit egy kávézót.
Ezúttal Veronka volt, aki jobban átlátta a helyzetet, hogy Isaszegen már jó néhány kávézó, és cukrászda küzd a fennmaradásért, még egyre már biztosan nincs szükség.
Janka azonban hajthatatlan volt, a félretett pénzén egy kávézót akart nyitni, és otthon élni. Nemsokára meg is találta a helyet.
Egy, a körforgalom közelében, bezárt zöldséges üzletet, amin jó sok munka volt addig, amíg egy Janka által megtervezett, bensőséges, elegáns kávézóvá alakult. Mire elkészült a kivitelezés és a szükséges berendezés, felszerelés is megvolt, Janka félretett pénze elfogyott.

Június vége volt, amikor Veronka arra toppant be a megnyitásra váró kávézóba, hogy Janka a masszív gyári csomagolást bontogatja a kárpitozott székekről. Vadonatúj füstüveg lapú asztalkák álltak a fal mellett. Veronka megállt a küszöbön:
– Szia! Hoztam neked kávézóavatási ajándékot – azzal kivett a táskájából egy virágkompozíciót: színes üveggolyók voltak egy vázában, és sárga selyemvirágokat tűztek bele.
– Jól néz ki! Ha nem lesznek vendégeim, kiboríthatom a földre az üveggolyókat, és golyózhatok velük – kuncogott Janka.
Veronka elmosolyodott, aztán szemügyre vette a székeket. Karfa nélküli támlás székek voltak, a támlájuk ovális, és szürkés-lilás bútorszövettel voltak kárpitozva, ami jól illett a füstüveg lapú asztalkákhoz.
– Igazán szép a berendezés, kezd alakulni a kávézó, minden nagyon jó, talán túlságosan is elegáns… – halkult el a hangja Veronkának a mondat végére.
Janka a földön térdelt, sorban az oldalukra fordította a székeket, csavarhúzó és fogó segítségével a kapcsokat szedegette ki a székeket védő léckeretekből. Veronka csodálkozva kérdezte:
– Miért nem kérted meg a kicsomagolásra a szállító pasit?
– Takarékosság! – felelte Janka, felemelte a fejét, a karjával félresöpörte a haját az arcából, és azt mondta:
– Van a pulton ablaktisztító, és papírtörlő, megtisztítanád az asztalok üveglapját?
– Pont ezért jöttem… – nevetett Veronka, és nekilátott, hogy kifényesítse az asztallapokat. Lehajolva, oldalról ellenőrizte az eredményt, nekiveselkedve egy-egy makacs foltnak, míg minden asztal tükörfényesen ragyogott.

Két héttel a kávézó megnyitása után, késő délután, az egyik tükörfényes asztalnál üldögéltek kettesben az üres kávézóban.
Janka arcán aggodalom és szomorúság váltogatta egymást.
– Két hét alatt négy kávét adtam el… Pedig hirdettem a megnyitást a helyi újságban… A Kelet-Pest Megyei Szuperinfóban is… Szórólapokat dobtam be a környéken a postaládákba… Egy csomó online hirdetési oldalra is feltettem… Ha csoda nem történik, kezdhetem hirdetni eladásra a berendezést, meg a felszerelést… Még a következő havi bérleti díjat sem tudom kitermelni, a rezsiről nem is beszélve… Nem tudom mit lehetne csinálni… – fújt egy nagyot Janka.
Veronka résztvevően nézte a barátnőjét. Jó szorosan összecsukta a száját, nehogy véletlenül kijöjjön rajta egy „ugye én megmondtam”.
Inkább kinézett a nyitott üvegajtón, odakintről behallatszott egy fűnyíró gép zúgása, mert éppen elcsitult a forgalom a Kossuth Lajos utcán. A körforgalomban frissen felállított isaszegi szelfipontnál nyírta a füvet egy férfi.
A szelfipont egy fém lábakon álló, konzolokra szerelt, fehér színű, óriás betűkből álló ISASZEG felirat volt, ami előtt egy nagy I betű és egy piros szívecske állt ❤, jelképezve, hogy „I love you” – vagyis szeretlek Isaszeg.
A felirat elé, vagy mögé lehetett állni az ide látogatóknak, és egy szelfit, egy önfotót készíteni digitális fényképezőgéppel, vagy okostelefonba szerelt kamerával. Megörökítve azt, hogy itt járt, és a fotót az internetes közösségi oldalakon megosztani. Településmarketing, a település népszerűsítése volt a cél, no meg az, hogy a szelfi őrületet kiszolgálják.
Veronka ugyan még soha senkit nem látott itt szelfizni, de támadt egy ötlete.
– Megrendelted már a kávézó cégtábláját? – kérdezte Jankát.
– Nem maradt már rá pénzem. Csak ez a reklámtábla van, amit a járdaszélén látsz.
– Ígérd meg, hogy ha hirtelen beindul a kávézó, akkor sem rendeled meg a mostani nevével.
– Ezt nem nehéz megígérni! Bár nem tudom, miért nem tetszik neked az „Arabica kávézó”? Az arabica babkávé a legjobb kávé, de mivel mikroszkopikus esélye van annak, hogy hirtelen beindul a forgalom, így nyugodtan megígérhetem.
– Várd csak ki a végét, majd meglátod – nevette el magát Veronka, és megpuszilta a hitetlenkedve pislogó barátnőjét búcsúzóul.
Hazafelé menet besétált a kicsiny parkba, ahol a szelfipont állt, elővette az okostelefonját, és készített magáról néhány fotót az I❤ISASZEG felirat előtt.

Amint hazaért kicsit megfilterezte a legjobban sikerült képét, hogy még boldogabbnak látsszon, mint amilyen fejet tudott vágni éppen akkor, amikor a szelfi készült, és megosztotta a Facebook-on, az Instagram-on, a Twitter-en, azzal a kép aláírással, hogy „Ez egy remek hely, teljesült az, amit itt kívántam!”
Később, amikor ránézett a közösségi oldalakra, jó sok lájkot, megosztást, és jó néhány reagálást kapott a képre.
Akik reagáltak rá, azoknak válaszolt, és megerősítette, hogy egy szuper fontos kívánsága teljesült, amit pont ott kívánt, de nem publikus, hogy mi az.
Másnap megkérte az unokatesóját, hogy készítsen ő is szelfit az isaszegi szelfiponton, és posztolja azzal a felirattal: „Ez tényleg működik! Kipróbáltam!”
Három a magyar igazság alapon /meg egy a ráadás/ a tesója és a sógornője is beszállt a szelfipont népszerűsítésébe a közösségi oldalakon.
A tesója azt írta a képe alá: „Isaszeg, itt a szerencséd szendereg!” – mert büszke volt a költői vénájára, amit szeretett csillogtatni. A sógornője nem egészen értette meg, hogy ez csak egy játék, és mivel aznap tudta meg biztosra a hírt, hogy várandós, azt írta a szelfije alá „Teljesült a legfontosabb dolog, amire már régen vártam! Kisbabám lesz!”
Mire Veronka belefutott ebbe a kép aláírásba, már nagyon sokan gratuláltak a sógornőjének, megosztották a szelfijét, a képaláírás önálló életre kelt, terjedt a virtuális világ fórumain.
A mai varázstalanított világban a csodák felértékelődnek.

Voltak ugyan, akik megírták, hogy nincs is olyan, hogy egy hely teljesíti a kívánságokat, ez csak mese. Mások hosszasan bizonygatták a kívánságteljesítő fa, a kívánságteljesítő harang, a kívánságteljesítő aranyhalak, a kívánságteljesítő szamár, a kívánságteljesítő drágakövek, a kívánságteljesítő sztúpa létét, és hosszasan ecsetelték hol vannak, és hogyan működnek.
Ahogy egyre több és több helyen lehetett olvasni vitákat az isaszegi szelfipontról, Veronka úgy érezte, hogy itt az idő elnevezni Janka kávézóját.
Az első szelfije felrakásától még nem telt el egy hét, és már egyre gyakrabban látott a szelfiponton embereket, akik körbesétálták, itt-ott megálltak, motyogtak magukban, majd fotót készítettek saját magukról.

Janka csodálkozva hallgatta őt, amikor azt javasolta, hogy „Szelfi csoda” legyen a kávézó neve, és egy óriási táblát tegyen fel, ami jó messziről is látszik.
– Világosíts már fel, hogy tulajdonképpen miért vihorászol, amikor ezt javaslod? Azt sem ártana, ha elmondanád, hogy miért ezt a fura nevet adjam neki?
– Valahogy elterjedt az interneten, hogy az itteni szelfipont teljesíti a kívánságokat, amik ott elhangzanak. Egyre többen jönnek ide szelfit készíteni. Mivel innen látni a kávézódból a csodatévő szelfi pontot, biztosan betérnének ide, ha messziről fáradtan megérkeznek. De a névben van egy csavar is, mert olyan szép ez a kávézó, hogy itt csodás szelfiket lehet készíteni, miközben finom kávét isznak. Ja! El ne felejtsem finom sütik szendvicsek és fagyik is kellenek sürgősen!
– Gyere be esténként, hogy megegyük azokat a finom szendvicseket meg sütiket, amik egész nap itt állnak vevőre várva a pultban! Nehogy másnap állott sütit szolgáljak fel az általad elképzelt tömegeknek. Azt is mondd meg, hogy honnan vegyem a pénzt a gigantikus cégtáblához? No meg a sütikhez, szendvicsekhez?
– Adok kölcsön. Majd jövő hónapban megadod.
– Jövő hónapban? Talán a jövő évezredben! – mondta Janka, aki már belefáradt a hiábavaló várakozásba a vendégekre. – No, mindegy, a te pénzed, rendeld csak meg te a cégtáblát, nehogy túl kicsi legyen. Pár szendvicset, meg néhányféle süteményt rendelek, de nem viszem túlzásba.

Elsőre átragasztották a járdán álló reklámtáblán a kávézó nevét, és már másnap délelőtt Janka elképedve hívta Veronkát, hogy annyi vendége volt, mint eddig összesen, amióta megnyitotta a kávézót.
Estig ez a szám még tekintélyesebb lett.
A következő héten már több bevétele volt Jankának, mint legszebb álmaiban remélte, és ez a szám egyre csak nőtt. Már nem csak a szelfi ponton készítettek fotót az Isaszegre érkezők, hanem a szép kávézóban is, aminek így egyre nagyobb lett a reklámja.

A szelfipont körül mindig lehetett látni magukban mormoló, egymással sutyorgó önfénykép készítőket, és a közösségi oldalon egyre másra posztolták az itt készült képeket, azzal a felirattal, hogy teljesült az ő kívánságuk is.
A fórumokon megegyeztek, hogy akkor a legbiztosabb a szelfipont hatása, ha akkor mondják el a kívánságot, amikor a szelfipont melletti Szent István király-templom harangja megszólal. A szelfipont ugyanis a templom előkertjében van felállítva. Páran a biztonság kedvéért a templomban is megismételték azért, a számukra oly fontos kívánságot.