a Középső Teremben
Üres helyiség, középen méteres kockával, mely mintha a padlóból nőne ki.
[Mélykék fények. Esetleg zene jelzi a hely különleges voltát, hatalmas láthatatlan erők jelenlétét.]
BölcsŐ a színen: a kocka belsejében, láthatatlanul.
Hajnal be. Körüljárja a helyiséget, vizsgálódik, majd lerogy a kocka szélére. Szünet.
Ed be
Ed: Téged kerestelek, Hajnal. Találtatok valami szerszámot: hosszú rudat, hegyes vasat, ilyesmit?
Szünet. Végül Hajnal lassan szól, de ülve marad
Hajnal: Marinak van igaza: itt még a tetvek is éhenhalnak. (Keserűen nevet.) Ez a vár egy kripta. Még egy csótányt se láttam, hangyát, semmit.
Ed: Mit keresnének itt a hangyák? Ha nincs mit enni? És honnan lenne?
Hajnal: Ed, én sokat járom a természetet, és egy dolgot régen megfigyeltem: az élet utat tör magának. Ha hagyják, kitölti a szabad teret. (Ed felé fordul.) Ahogy mondod: itt „nincs mit enni”. Mari is ezt mondta, igaz, másképpen, de fején találtátok a szöget. Még gyomnövények sem virulnak a sarkokban! Találtunk Marival odafent egy hálószobát…
Ed: Stimmel, láttuk Csippel, de iszonyú büdös volt ott.
Hajnal: …tele volt régi, ócska szövettel: iszonyú porfészek. Semmi sem alkalmas kötélnek, minden lyukacsos, feslett, gyenge, szakadt. Mégis, egy árva molylepkét sem láttam. Sehol semmi jele életnek.
Ed: Várj csak! (Magában álmélkodik, majd kiböki:) Pókok vannak! Lenniük kell, mert több helyen pókhálókat találtunk!
Hajnal: Észre sem vettem.
Ed (fintorog): Mi szakítottuk át őket Csippel, úgyhogy muszáj volt észrevennünk.
Hajnal: De hát mi ez a hely?
Ed (Hajnalt idézi, persze pontatlanul): „A turisták álma, a kirándulók kedvence!”
Hajnal (elfordul, kelletlenül mosolyogva): Inkább azt mondd meg, hogy haladtok a kapuval…
Ed: Sehogy. Egér és Csip most vizitelik a másikat. Minthogy az kifelé nyílik, hátha… (Gondterhes szünet.) Éviék tovább haladtak a gerenda mellett is, óvatosan ásva. Találtak rajta egy R betűt is, de semmi több.
Hajnal: Biztos?
Ed: Továbbástak mellette ugyanennyit (kezével mutatja a két arasznyi távot), de nincs következő betű, csak egy horpadás. A lányok nyavalyogtak is, hogy ki kéne ásni, de Tanár úr azt mondja, akár öt méter hosszú is lehet.
Hajnal: Azért megpróbálkozhatnának vele…
Ed (töpreng egy pillanatig): Nem, azt hiszem, Tanár úrnak igaza van. Könnyen lehet, hogy felesleges munka lenne. Bizonytalansági tényezőnek már ott a kapunyitásunk…
Hajnal: Hátha azt a gerendát fel lehetne használni a kapu feszegetésére, vagy szétverésére, vagy…
Ed: Erre én is gondoltam! De nem éri meg a ráfordított munkát – valószínű, nem jutnánk vele sokkal többre, mint akár az ásók nyelével. (Újabb gondterhes szünet.)
Hajnal: Azt nem értem, miért nem engem szidtok mind. Inkább, mint hogy folyton egymásnak essetek… Én vagyok „a környék szakavatott ismerője”, ezerszer túráztam erre, fent a hegyen, a kastélyban három nyelven lököm a dumát a szájtátiaknak, akikben persze semmi nem marad meg belőle. Ennek a várnak viszont soha a közelébe sem jöttem! Olyan kopár, olyan szomorú körülötte az egész hegyoldal…
Ed: Ha nem változik sártengerré a tegnap éjjeli zuhétól a tölgyes lejtő, akkor persze arra jövünk le, és nem kerülünk ide.
Hajnal: De ha már így alakult, a vár árnyékában, odakint kellett volna megvárnunk, amíg alábbhagy az eső! Látod, fél órán belül elvonult a vihar, mi meg azóta is itt vagyunk, s jó esélyünk van rá, hogy itt is éjszakázunk. És ezért én vagyok a felelős.
Ed: Nagy dolog, legalább elmondhatjuk, hogy ez is megtörtént! Szerintem itt rajtad kívül mindenki kalandnak fogja fel az egészet.
Hajnal: Legfeljebb ti, fiatalok. Tanár urat például nagyon is aggasztja a helyzet. (S közben tüntetőleg megemeli bozótvágó kését.)
Ed: Ifjúak és bohók vagyunk! (Nevet:) Nézd meg az öreg Marit, ő is milyen lazára veszi. Találkoztam vele, és mondta, hogy…
Hajnal (közbevág): Találkoztál vele? Végzett már az ablakokkal?
Ed: Biztosan. Letanyázott abban a bűzös hálószobában. (Szünet.) Na és ő mondta, hogy…
Hajnal (mindannyiszor közbevág): Micsoda?! Még mindig ott hentereg? Ha csak ránézek arra az ágyra, asztmában halok meg…
Ed: Nem fetrengett, pakolt éppen. És mondta, hogy…
Hajnal: Pakolt? Mit pakolt ott?
Ed: A cuccait, a szekrénybe. (Vigyorog.) És mondta nekem, hogy…
Hajnal (felugorva, a közönségnek): Becsavarodott! (Ednek:) És szerinted ez vicces? (Azonmód visszarogy.) Megbolondult vénségére. (Szünet.) Mit mondott Mari?
Szünet, Ed gondolkodik
Ed: Elfelejtettem. (Szünet.) Nem fontos. Arról jutott eszembe…
Hajnal (közbevág): A fenébe is, elég volt! Verjétek szét azt a kaput, és rúgjátok porrá, és tapossátok a földbe, és…
Ed (indulni készül, s nevetve tiszteleg): Meglesz, főnök.
Hajnal: …és takarodjunk innen, minél előbb!!!
Ed (elkomolyodik, bólint): Rajta vagyunk, elnökasszony. (Elviharzik.)
Ed el.
Hajnal gondterhelten ücsörög tovább, majd felkel, mint aki megsejtett valamit. Szembefordul a kockával, lassan hátrál.
BölcsŐ előtör a kockából
[Tengerszín (sötétzöld, esetleg sötétkék), palástszerű köpenyt visel. Szakálla lehet.]
[Hang- vagy zenei hatással, enyhe fényváltozással kísérhető a jelenség.]
BölcsŐ: Fény vetül a sötét földre, sápadt köre egyre nő; a zord káosz, bár évmilliárdos, egy perc alatt illan el. Szavak nélküli okos csend, belátás reggele virrad fel. Ne kutass! Majd kereslek én, hogyha eljön az idő. Türelmed jutalma én vagyok: a BölcsŐ. Ezer kaland és fájdalom, alázattal tűrt rágalom, álmatlan éjszakák, tévelygő nappalok – elvezetnek végül hozzám. A kezdet, az örök fény glóriám: a lét ára, s jutalma egyként. Vakítón ragyogja be az egyént, és sötét ragyogással tölt fel engem. Egy látomással ölt alakot bennem: s szellem születik a fényből mindahányszor. Menekülj tőlük, mert áldásuk: fejedre átkot szór. Mind hamis, mind csábít, becsap és kerget: csak én vagyok az igaz, az egyedüli kezdet – kit meg nem érinthetsz soha! Az én szavam hallik mostantól: a foghatatlan csoda.
Hajnal: Végre! Már vártalak! Hol maradtál eddig? (Elindul BölcsŐ felé.) A többiek kezdenek sarokba szorítani minket. Olyan furcsák: meg sem ismerem őket. Olyan erősek.
BölcsŐ: Ne keresd a szellemeket, maradj tőlük távol. Nevük által uralhatja csak őket a bátor.
Hajnal: A nevükre, a nevükre vagyok kíváncsi, a többi szellem nevére! És főleg arra, hogy mit akarnak tőlünk.
BölcsŐ: Hatalmat, erőt, életet… húsból való testet.
Hajnal: Tudom, tudom. De mit tehetnék ellenük, ha a nevüket sem ismerem?
BölcsŐ: A halhatatlan fölött halandónak hatalma nincsen. Áldása fejedre átkot szór: maradj hát tőle távol.
Hajnal: Mi lesz a többiekkel?
BölcsŐ (Széttárja karjait, ruhája szárnyakat varázsol oldalához): Ha haditervet szőni vágy a kedved, a Mertkör fiam bármikor segít neked. Ismer ezer fortélyt, trükköt és cselt. Adhat tanácsokat…
Hajnal: Nem akarok sokat. Nem kellenek tervek, (kérlelve fordul BölcsŐhöz) csak egy bölcs gondolat, hogy a többieknek segíthessek innen kijutni.
A Mertkör be
[Szokásos villámsebességével ront be a színre kétoldalról, s egyik teste Hajnalt, a másik BölcsŐt járja körül, majd egymás körül pördülnek, helyet cserélnek, s így tovább… Csak ritkán állnak meg.]
A Mertkör (mindkét teste): Úgy, hát ötletek kellenek? (Innentől felváltva beszélnek testei, az egyik Hajnalnak, a másik BölcsŐnek): Tervek, ideák, gondolatok, logikus következtetések? Serényen érvelni támadt tán kedve az észnek? Bizonyítani vágy egyet, s annak ellentétét ugyanakkor; megmagyarázni negyedszer, megcáfolni harmadszor! Hetedszer átformálni, ötödször megvizsgálni, hatodszor újra, fejjel lefelé feltalálni, s nyolcadszor, esküdnék, (kórusban:) úgy röhögünk majd mind, (ismét felváltva:) hogy szíved feledi is már a kínt, melynek enyhítését eszednek feladatul adta; (kórusban:) én vagyok: a Mertkör, (felváltva:) a teljes, a tökéletes logika. És több is ugyanakkor, „a körök ura”: mert…
Hajnal (belevág): Ismerlek jól, ismerlek rég.
A Mertkör (egy pillanatra megtorpan, s szava ettől súlyt kap): Hát nevezd meg, mily cselt szőttem máris ellenetek.
Hajnal: Cselt, te, ellenünk? Mióta itt vagyunk?
A Mertkör: Mióta kastélyunkban tébláboltok, s kijáratért ácsingóztok. Játszani sem akartok velem, (BölcsŐnek:) ím, a vendég oly szemtelen, modortalan, és semmibe vesz mindünket. Javaslom, dobjuk ki őket.
BölcsŐ: Jól tudod, csak ők szabadíthatják ki önmagukat.
A Mertkör: Tanácsot adok hát mindüknek.
Hajnal: Adj tanácsot most nekem! Hogy szabadulhatnánk ki?
A Mertkör (BölcsŐnek): Hallottad ezt, BölcsŐ? Ily könnyű lesz a búcsú? Hiszen meg kell adniuk a fénynek, ami a fényé (BölcsŐre mutat), s a sötétségnek, ami a sötétségé. (Háta mögé mutogat cinikusan, a szín kijárata felé… majd Hajnalnak, másik testével): Halld hát, te halandó, csipetnyi tréfát játszottam Csippel.
Hajnal: Sejtettem! Ő volt az.
A Mertkör: Nem, nem! (Csak egyetlen pillanatra torpan meg, aztán ismét helyet cserél két teste, s a másik folytatja:) Nem Csip tette, hanem én.
Hajnal: Csip találta ki az egészet, hogy ránk ijesszen.
A Mertkör: Senki nem tudhatta, még Ed sem vette észre. A mutatvány oly mesterien sikerült… hah, néha túlszárnyalom önmagam. (Másik teste:) De inkább ne nyíljon a szám Éjnén szavaival többé, ki most az öreg Marit csábítja el odafent, úgy tetszik, végleg.
Hajnal: Éjnén…
A Mertkör: Bizony ám, Éjnén az, szavam rá a garancia. Mi szól belőlem, az a tiszta, hibátlan logika. (Másik teste:) A jóasszonyt nem kapjátok többé vissza. (Együtt:) Legalábbis nem eredeti formájában…(Vihognak.)
BölcsŐ: Legidősebb fiam lakomát tervez…? (Hajnalnak:) Mostantól a cselekvés ideje ez; ím, vissza is vonulok. A Mertkör szavaiból majd okultok. De hogy elmédet össze ne zavarja, a Munkásót bízom meg: felügyelni legyen gondja.
A Munkásó be
A Munkásó: Igen, BölcsŐ? Tettre készen, frissen jelen, a parancsodat leső, a víg…
A Mertkör: …Munkeső! A nyughatatlan.
BölcsŐ: A Munkásó, a túlhajtott hajthatatlan. (Szeretettel átkarolja a Munkásó vállát.) A MertKör lesz a szándék, s te leszel a tett, ő mondja meg mit, s te, hogy hogyan lehet.
A Mertkör (a Munkásónak): Cselekedni fogunk, az idő eljött: ütni kell, pici Munkalapács!
A Munkásó: Hajnal lesz majd, ki nevünkben üt, nem az, ki kaput dönt, s nem az, aki ás.
Hajnal: Én mit tehetnék? Mindenki megy a saját feje után!
BölcsŐ: A fejekben kell, ím, közbeavatkoznod. Hisz úgy tátongnak rajtuk a lyukak, mint a sajton. Szavakat csöpögtetsz beléjük két lyukon, s figyeled az eredményt egy harmadikon. Ne félj, a Mertkör elvégzi a legtöbbet. Neked csak… kívülről kell segítened.
BölcsŐ el
A Mertkör (testei felváltva): No lássuk: egységet kell teremtenünk köztük. Ez az alap, ez nem is vonható kétségbe. S a tettek által jutnak majd ők egységre.
Hajnal: Hogyan?
A Munkásó: Egyik földet önt, másik kaput dönt. Egy a talajt túrja, más az ajtót rúgja. Segíthetnek egymáson! Izom izmot szolgáljon.
A Mertkör (hátbaveri a Munkásót): Jól mondod, Munkapáló fiam. Az lyukat mélyít, és földet termel, a másik látszólag nem csinál semmit…
A Munkásó: Hanem csak a kapu belsejében láthatatlan mételyként bomlasztja (Két mutatóujját egymásba kulcsolva jelzi:) – nyik-nyik-nyik – az apró kötéseket.
A Mertkör: Hanem az ásásnak egy helyt otromba tárgy a gátja!
A Munkásó: Valami gerenda, ostoba betűkkel összefirkálva!
A Mertkör: Mondd csak, Hajnal, mik azok a betűk?
Hajnal: „A” és „R” a jelük.
A Mertkör: Mondj egy szót, mely e betűkkel kezdődik!
Hajnal: De nincs több betű, nincs tovább!
A Mertkör: Bízd csak ide!
A Munkásó: Mondj egy szót!
Hajnal: …arany. (Mosolyog.)
A Munkásó: Mit gondolsz, mióta pihen ott az az ócska?
Hajnal: Legalább négy-ötszáz év óta.
A Mertkör (megáll, közel hajol Hajnalhoz): Latinul, latinul! Latin szót keress!
Hajnal (tétovázik): Latin, várjunk csak… Ar…, Ar…
A Mertkör (másik teste): A Kos! Aries!
A Munkásó tenyerébe csap a Mertkör mindkét testének
A Mertkör (eközben, egyik testével): Megcsináltuk! (Azután másik testével, Hajnalhoz:) Mindent megértettél? (Majd előző testével befogja Hajnal száját, s nevében felel:) Tökéletesen megértettem. Az egységet még ma megteremtem. (Elengedi Hajnalt.)
Hajnal (nevet): Nem is olyan nagy dolog.
A Munkásó (olyan erővel vág Hajnal vállára, hogy a nő feljajdul): Rajta hát, munka vár, a szükség most tettre hív – a pártos az, ki ilyenkor a Sors kegyére vár: sarokban ül, egyedül…
A Mertkör (közbevág): Hegedül!…
A Munkásó: …állát vakarja… s nem az egységet akarja – tíz körömmel is akár.
Közben mind el
1 hozzászólás
Szóval az idegenvezető tudta, hogy szellemkastélyban van, sőt ismeri is a szellemeket?
Meglepő fordulat!
Judit