Szemenszedett s.m.s.-ek

A férfi leparkolt az egyik lakásához közeli mellékutcába. Valahogy nem akaródzik hazamenni, pedig tudja, hogy közvetve még akkor is várják, ha a család már több mint egy órája alszik. Nem érdekli. Ahhoz túlont- túl zaklatott. Minél kevesebb zajjal fel kellene menni, ajtót nyitni, csendben lépkedni, betakarni a kiszolgáltatottan alvó egyenletesen szuszogó feleségét, majd a mikróba készített vacsoráját megmelegíteni és elfogyasztani. – Nem, ez most nem fog menni. Ehhez most szédítően zaklatott. Későre jár, de a város még érezhetően él, tombol és lüktet. A kocsi kulcsait zsebre vágta. Gyalogosan indult el a Sétáló utcák irányába, ahol a mulatók akár hajnalig is nyitva tartanak.
Közben gondolatait szabadjára engedi, mert ahhoz meglehetősen tapasztalt, hogy tudja: ha most magában tartja, őket hamarosan megőrül.
Valamelyik zsebében felcsendül az ismert mobilszignál; üzenete érkezett! Nem veszi elő, inkább tovább baktat. Nem veszi, elő mert tudja, hogy ki lehet az, aki ebben az órában üzenget és máskülönben az elmúlt idők során sok mindent megutált. Az egyik ilyen: az SMS-ek. Meg aztán az elolvasásukhoz szemüveg kell, és most ehhez sem volt kedve. Már akkor sem tartozott az ifjú nemzedékhez, amikor annak idején az első mobilkészüléket megvette.. Amíg, az akkor még iskolás gyermekei apró „bravúrokat” hajtottak végre a liliputi villanybetű sorokkal,ő csak mosolyogva csodálta őket, és félig viccesen kijelentette: – Hagyjatok engem ezekkel az írásos hülyeségekkel! Én már nem tudok ezekhez felnőni. Viszont jelenleg felöltője zsebében ott ízzott a varázslatos ketyere, feltehetően nem „rövid” szövegű üzenettel. Röhej! Short Mesage Service! Rövid üzenetek szolgáltatása. Hol van ez már attól? Ismert olyanokat, akik a mobil szövegezést, már külön gyors műfajjá fejlesztették, kijátszva a szolgáltató összes korlátait.
Egy éjszakai presszó félhomályában vélt menedéket. A mobilját kitette az asztalra, míg a készséges pincér lesegítette a felöltőjét.
– Valami erőset hozzak kísérővel? -kérdezte szakavatottan diagnosztizálva az ujjonan érkezőt.
A férfi elismerően bólintott, és vodkát kért sörrel.
Megvárta a rendelést, majd elővette az olvasó szemüvegét, és néma, bamba áhítattal szemlélte a szerkezetet. Az üzenetet még nem nyitotta meg, csak elmélázott egy nemrég elgondolt hasonlaton, hogy e kis villamos jószág valahogy hasonlatos a Gogol által leírt „orr”hoz, amely egy szép napon elkezdett gazdájától független, önálló életet élni.
Megnyitotta az üzenetet,”Te nem tehetsz semmiről”- szólt az üzenet-.”én akartam és tudom, hogy tudat alatt te is ezt akartad. Szeretlek!”
Próbálta összeszedni magát, kevés sikerrel. Talán legjobb lesz válasz nélkül hagyni. Mégis szinte óvatoskodva, de bepötyögtette:”Jobb lenne a mai estét meg nem történtnek tekinteni és elfelejteni. Ez őrültség! Akár a lányom lehetnél. Nem valószínű, hogy holnap vagy egyáltalán valaha bemegyek dolgozni.”Az üzenetet elküldte, majd a készüléket sietősen kikapcsolta.” Egy nagy barom, gerinctelen gyáva vagyok!”-gondolta. Fizetett, de útravalónak még rendelt egy kört.
Másnap, tényleg a háziorvosnál kezdett. Erős migrénre panaszkodva kiíratta magát.
„Egy nagy gyáva vagyok!”-morfondírozott egyfolytában, de a mobilt nem merte bekapcsolni. Céltalanul bolyongott a városban. Otthonát kerülte, mindenkit került, főleg a feleségét. Újra az esti helységben kötött ki, az ismerős pincér asztalánál, aki felismerte és cinkos, diszkrét mosoly kíséretében letette elé a még meg sem rendelt vodkát sörrel. Végül bekapcsolta a mobilt. A kis szerkentyű szinte megzavarodottan ontotta az üzenet szignálok kavalkádját.
„Azt hiszem tudod hogy egy nagy gyáva vagy (végül legalább le is van írva!)
hetek óta ezt akartam- hát megtörtént”
„Ha kell bármikor vállallak. A korod nem érdekel!”
„Minket a sors egymásnak rendelt és ezt te is tudod még akkor is ha gyáva vagy beismerni.”
„Nem érdekel hogy nős vagy, de ismeretlenül is gyűlölöm a feleséged”
Aztán arra gondolt, hogy minden csoda csak három napig tart. A negyedik napra összeszedte magát és bement dolgozni. De zaklatott volt és félt. Félt attól az ismeretlentől, aki őbenne szunnyadt és irányíthatatlanul rohant az életével.
– „Újra talpra kell állnom” – hajtogatta, önmagát szuggerálva.

Szüntelenül csak rágódott. „Határozottan nemet kellet volna mondanom.”Tudta, hogy a hiúsága hajtja és akaratlanul is hajszolja azt a felismerhetetlen VALAMIT, ami csak viszi és viszi ellenőrizhetetlen végletek felé.