Szenvedély és a Képzelet

Szenvedély az éjszakában áll. Néha elvesz az égről pár csillagot, forgatja ujjai között őket és beléjük harap. Avagy a Holdra ül, és nézi az emberek álmait. Szájából Tejútat ereget, kezében fénnyalábbal hadonászva. Fentről is ugyanazt látja, mint lentről. Sokezer lámpást, egynehány kiszűrődő léleksugarat az ablakokból, melyeket sötét éj ringat, óriási keblű feketeruhás dada.
Aztán Képzelete visszajön a Földre, és benéz a házakba. Tudniillik, Képzelete önálló lény, szabadon kószál, mindenszínű, mégis láthatatlan. Belép egy ajtón, ahol Árnyak ugrálják körbe:
-Ki vagy Te? Mit keresel itt?- faggatja az egyik játékos, huncut, lófaroknyi Árny.
-Jöttem, látok, vagyok. Gazdám csak az én szememen keresztül jut el olyan helyekre, ahova emberfia nem kap meghívót.
-És mondd csak, Képzelet, sokfelé jársz? Mesélj nekünk! Olyan uncsi ez a műszak. Csak hajnali ötkor váltanak minket a fénysugarak.
-Sajnos nem érek rá, gyerekek. Küldetésem van. Gazdám szenved, ha nem dolgozom. Az én munkám olyan, mint a tűzoltóké. Ha megszólal a kürt, lecsúszok a csövön, és azonnal mennem kell. Úgyhogy most indulnék is tovább. Annyit elárulhatok, gazdám most az emberek éjszakai életére kíváncsi, még az álmaikat is látni akarja.
-Komolyan? Miért érdekli ez a Te gazdádat?- kérdezték a kíváncsi Árnyak, mire Képzelet:
-Ez szakmai titok. Sajnos nem árulhatom el. Szervusztok!
-Szia Képzelet! Gyere máskor is!
-Köszönöm barátaim, jó éjszakát, további jó munkát!
Azzal Képzelet bement a hálószobába. Ráncos dunyha alól ősz halántékba csomagolt fej fel-felhorkantva rebegtette a virágos paplanmintát. Özvegy prosztatarák ollózott az ágy mellett. Fogatlan száj mozgott az éj karaoke bárjában, a Semmi mikrofonját ölelve cserepes ajkaira, felköhintett a parketta, és a vizes pohárban megcsillant a Hold sarlója. Öregszagú bútorok rogytak mozdulatlan táncba. Rongy vigyorgott a kikopott fotel karfáján, és a szájon át besurrant Képzelet.
Az idős úr agyában rakéták robbantak, és katonák szakadtak kabátbélésekre, s mint háborús virágcsokor lógtak a felakasztott testek mindenhol kornyadtan, mint bíborszínű futómuskátlik, csurgott alá a vér a tank ablakából. A Halál ott ücsörgött a csatatéren, és unottan lakmározott, sípcsontot szopogatva elmélkedett a lét értelméről. A lövészárkokban tisztek hasaltak behorpadt sisakban, puskával a vállukon, némelyik fűrészporos képpel célzott, némelyik megmerevedve tartotta a fegyvert, amely némán szemezett az eszméletlen Nappal. Nem, nem a tár fogyott ki, hanem a katonákból a szívdobbanás.
Az öreg meg-megrángott, szürke haját megcibálta az álom és a hidegrázás. Majd fehérfátylú Sóhaj lépett ki a száján, kopogós fehér lakkcipőben, tűsarkát beleszúrva a veterán tüdőlebenybe, s Képzelet kiugrott az idős úr orrán, szőrszál hasogatva.
Leszállt a házra a Halál, mint egy hatalmas denevér. Képzelet gyorsan az ágy alá bújt, s onnan pislogott lihegve, megrémülve. A Halál kezében kulcs volt. Olyan régi, nehéz padláskulcs. Odalépett az öreghez, és kinyitotta vele a mellkasát. Fluoreszkáló ujjaival belenyúlt, és kiemelte a lelket. Aztán bezárta, és sietős léptekkel távozott, úgy, ahogyan jött, s eltűnt, mint lehellet a téli busz ablakán.
Képzelet minden porcikájában reszketett, mígnem borzongva előmászott, leporolta színes kiskabátját, és futott, amennyire csak bírt.
-Mégegy ilyen élményt! A gazdám egy szadista! Eszement hülye! Emelné meg a bérem!- mormogta magában, aztán gyorsan beiszkolt egy újabb ajtón, előre félve attól, amit majd újra látni kényszerül.
Az ágyon mozgást vett észre. Kerek, felezett emberi hátsórészt, amelyet közrefogott két félbehajtott női láb, térdnél derékszögben a vádlival, lepedőn ottfelejtett markolások. A férfifenék, mint egy hatalmas hámozott őszibarack, amelyen műköröm sercegése kiáltott egyre több és több mozdulatot, feltételezte, hogy előlnézetből is rendelkezik valami furcsasággal e testtájék, amely a nő combjai háromszögének csúcsán bizonyos művelet hatására élvezetet generál. Ehhez természetesen a nőnek is szüksége van arra, hogy rendelkezzen azzal a testrésszel, amelyet az emberek elfelejtenek testrésznek nevezni, mert ez egy befelé nőtt járat. Mintha nem is lenne. Pedig enélkül vajmi keveset érezne a férfipajtás.
Ezen tűnődött Képzelet, mert már nem volt új neki a téma, és gyakran kanyargott e két szerv, emberrészlet bűvös mechanikájának módszertanát tanulmányozva, a vágyak végtelen ösvényén.
Ezután a nő került hatalmi pozícióba, s mint jó coach, saját mozgásával késztette a partnerét egyre jobb teljesítményre, használva elfelejtett testrészét, és csípőjének bizonyos funkcióit. Azt lehet leszögezni, hogy egy férfi sincsen előnyben, mert hiába van mivel futni, ha nincs hova, és a nő méltán lehet büszke arra, ha mint célba, belé érkezik a futó. A célról nem lehet tudni, hogy jó volt-e neki, a célnak nem érdeke, hogy belefussanak, de létezése mérvadó, hisz hiábavaló lenne nélküle a futás.
A két eufóriapatakokat izzadó test, követve a lélek mágneses erejét, összetapadva a kéjben, saját magát hergelve öngyilkosságra, az egymáshoz igyekvő küzdelem egóit szétkente a lepedőn. A megérkezés egyenlő volt az anyag feletti győzelemmel.
Az ember ezekben a pillanatokban hagyja el a testét, készülve sok gyakorlással a halálra, hogyha az elérkezik, nagyobb magabiztossággal léphessenek át anyagi struktúrájukból az energia struktúrájába. Mert az ugyanilyen lesz. A születés és a halál ugyanaz. Csak más az iránya.
A festés is ugyanaz, mint a születés. Már valahol megvolt a kép, csak még nem került vászonra. És a halál? Mi? A festés során keletkezett új energiák kisülése. A tapasztalatokkal megrakott felejtés állapota.
Képzelet elalélva baktatott fel a nő nyakszirtjén, összecsomósodott hajában fenn-fennakadva, mint valami dzsungel liánjai közt, már egészen molekulányira töpörödve. Gazdája eloltotta aznapi utolsó csikkjét, Képzelet kihunyt, s hamuszín szemfedelét lezárta a világ.