Már a felszállók között kiszúrta.
,,Ez ám a nő – gondolta – gyönyörű szőke hajzuhatag, kecses lábak, formás idomok. Minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kár, hogy két megálló múlva le kell szállnom. De addig is legalább gyönyörködöm benne.”
Nézte a nőt, ámuldozott és ábrándozott.
,,Három hónap udvarlás elég lenne. Először mozi, színház, vacsora valamelyik remek vendéglőben, kis esti séták, kávé a lakásán, aztán hipp – hopp ott is állnánk az anyakönyvvezető előtt. Boldog ifjú pár! Elégedett szülők, gratuláló rokonság. Aztán a mézeshetek, csodaszép napok, tele gyengédséggel, szerelemmel. Felejthetetlen éjszakák, túlfűtött érzelmek, kicsordult boldogság.
De egyszer csak vége, vissza a hétköznapok taposómalmába. Lakásra gyűjteni, fogcsikorgatva lemondani, egymást biztatni, hogy majd csak jobb lesz, és élni kevés pénzből, és sok – sok szerelemből. Aztán meglesz a lakás, és jön a gyerek is. Először csak egy, aztán majd a másik is. A pénz kevés, az igények magasak. Bölcsőde, óvoda, iskola. Apróbb veszekedések, de kitartó szeretet. Nőnek a gyerekek. Kirándulás, zsúr, bicikli. Kevés a fizetés! Hitel, törlesztés! Túlóra, hajtás. Este tíz után sörözés a haverokkal. Egy darabig vihar előtti csend, aztán az állandó veszekedések. Kevés a pénz! Magas a rezsi. Az asszony állandóan veszekszik. Békésebb a sörözés a haverokkal. Hajnali hazatérések. Kiadós cirkuszok. Különalvások. Másnapos undor, keserű tehetetlenség, semmi bizakodás. Munka, túlóra, sörözés, veszekedés. Munka, túlóra, sörözés… csend. Akkor már nem is beszélnének egymással.
Fizetésnap! Pici napsugár a zivataros égen. Aztán a padló! Munkanélküliség. Családi pótlék, munkanélküli segély, veszekedés. Egymás hibáztatása, egy pofon, kettő, örök harag, gyűlölet. Undor, közöny. Sokáig semmi, csak közöny, közöny… és végre a megoldás: válás! Bírósági herce – hurca, gyerektartás. Szabadság. Fájdalmas szabadság.”
Besorolt a leszállók közé. Az autóbusz fékezett, és az ajtó kitárult. Mielőtt leszállt volna, még egyszer végignézte a gyönyörű szőke lányt, és félhangosan kérdezte:
– Hát kell ez nekem?
Lelépett a járdára, és majdnem beleütközött egy pocakos úrba.
– Elnézést – dadogta.
Negyven év körüli kopaszodó férfi nézett vissza rá.
– Semmi baj – hallatszott a sörszagú válasz – Hazafelé, csak ráérősen siessen fiam!
Visszafogta hát a lépteit. Nagyon csodálkozott volna, ha hallja az előtte bandukoló gondolatait:
,,Holnap a srácoknak osztálykirándulás. Oda pénz kellene! Én meg sörözni mentem a haverokkal. Az asszony majd morog. Kinéz egy veszekedés! Kevés a pénz. Sok a hitel! Nagy a rezsi! Mi lesz ebből?”
…Széria-élet.
Széria-élet
By Millali
37 hozzászólás
Kedves Millali!
Számomra kicsit pesszimista ez az írásod. Jó, igen, értem, valahol egy a sorsunk, attól függően, hogy mikor és hová születtünk. Ha nem lubickolunk a szerelemben, ha nem gyönyörködünk az apró kis csodákban, akik a gyerekeink, mert rettegünk attól, hogy végül csak a haverokkal való sörözés lesz az életünk vigasza, akkor…???
Ülünk magányosan egy sarokban? Vagy esetleg elmegyünk sörözni a haverokkal… ???
Szép, kerek a történet íve, jól is van megírva, elgondolkodtatóan, de nekem ez jutott az eszembe, miután jól elgondolkodtam rajta.
Judit
Kedves Judit!
Nagyon jó a gondolatmeneted, valahol ezt a reakciót is vártam. Pesszimista, realista, ez a két szó manapság már annyira összemosódott, hogy elég nehéz különbséget tenni. Sajnos a környezeti ráhatások ezt teszik velünk.
Örülök, hogy nekem, és a legtöbb ismerősömnek nem ilyen jellegű élet jutott, viszont tagadhatatlan, hogy ilyen is van bőven. Szerintem nem baj, ha elgondolkodunk róla.
Köszönöm a véleményed.
Szeretettel:
Millali
Szia Millali! 1. A „Széria-élet” nem jó cím! Bármi más jobb lenne. Pl. „Penészvirágok a damasztszalvétán” Vagy: „Élet-élet…” Vagy: „Taposómalom?”, stb.” 2. Az első mondat helyett, ami rögtön a „sűrűbe” visz, talán jobb lenne kettő, vagy három, amiből az olvasó jobban tájékozódik a kezdő jelenet körülményeiről. 3. A „megálló” szó nem időhatározó. Így nem mondhatod azt, h: „két megálló m ú l v a „ Így helyes: „két megálló után…” 4.”Egymás hibáztatása” – nekem furcsa a „hibáztatni” ige ilyetén való főnévvé képzése. Köznapi értelemben persze használják. De eléggé fülsértő. Különben pedig maga a történet nem életszerű. El nem tudnám képzelni, h pl nekem, vagy bármelyik férfi ismerősömnek ilyen gondolatai támadjanak egy gyönyörű szőke nőt láttán. De barnáén se! A vörösről már nem is beszélek…Sztem dolgozd át! -én
1.
Szia Laci!
A taposómalom jó cím, nekem is tetszik, át is írnám, ha az eredeti címmel nem azt akarnám sugallni, hogy az ilyen életből több száz, esetleg több ezer is lehet.
Az ilyen írások olvasóinak nem egyforma a fantáziavilága. Vannak, akik megértik, elképzelik a cselekmény színhelyét, különböző írói bővítések nélkül is, főleg azért, mert később amúgy is utalok rá. Ezt nem érzem hibának.
Persze, hogy a „megálló” nem időhatározó, (én ezt nem is állítottam) a „múlva” és az „után” szó tölti be ezt a szerepet. A két szó közül a „múlva” nekem szimpatikusabb, már csak azért is, mert ezt gyakrabban használják.
Az „egymás hibáztatása” szóhasználat gyakran előfordul még irodalmi szövegben is, nekem nem fülsértő, bár hallásvizsgálaton már rég voltam.
Hogy a történet nem életszerű? Hát, nem tudom. Ennél életszerűtlenebb, kitaláltabb történeteket is írtak már.
2.
Ha te húsz évesen, egy gyönyörű nő láttán, egyedülálló férfiként nem szeretnéd a hölgyet randevúra hívni, az azt hiszem magánügy. A férfiak kilencven százalékának szerintem, megfordul a fejében.
Valamikor 30-35 éve a prózaírás legalsó lépcsőfokán valószínűleg megfogadtam volna a tanácsod, és átírtam volna. Nem azért, mert meggyőztél a nézeteidről, hanem azért mert akkoriban még szeretettem volna minden elvárásnak megfelelni. Ma már azt vallom, hogy kell a negatív kritika is, mert a sok-sok jó véleménnyel szemben az az egy nem tetsző a kivétel, ami erősíti a szabályt.
Köszönöm a véleményed.
Üdv:
Millali
A hölgyet szeretném randira hívni, persze, de csak egyre, többre nem hiszem, -az, h feleségül vegyem meg se fordulna a fejemben. Brrr! Nem életszerű!
Szia Laci!
Köszönöm a véleményed, bár továbbra sem azonos az enyémmel.
Üdv:
Millali
Kedves Millali!
Nekem tetszett az írásod, mert van ilyen is. Vannak házasságok, amelyek zsákutcába futnak, csak addig tartanak, amíg a "jóban" tart, ha már a "rosszban"-hoz érnek, ott már kezdődik az italozás, a veszekedés…
Viszont vannak házasságok, ahol együtt küzdenek a nehézségekkel, egyik fél sem nyúl a söröspohár után, próbálják együtt megoldani a problémákat, küzdenek, teszik a dolgukat közösen, jóban-rosszban, ahogyan az meg van írva…
A Te főhősöd, csak végiggondolva, pesszimista módon, előre megfutamodik. Ilyenek is vannak, akiknek rosszak a tapasztalataik a környezetükben. És lehet, hogy valóban a cím nem szerencsés, mert arra enged következtetni, hogy mindegyik házasság zsákutcába jut.
Holott, dehogy! Szeretettel: Ida
Kedves Ida!
Örülök, hogy tetszett az írásom. Természetesen nem általánosítani akartam, csak felhívni a figyelmet, hogy ilyen is létezik, létezhet. A címmel kapcsolatban már megírtam a véleményemet Bödönnek.
A valóságban több féle élet, ha úgy tetszik, többféle szériaélet létezik. Ez a széria, sajnos ilyen távlatokkal kecsegtet.
Örülök a hozzászólásodnak.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Mostmár tudom (eddig is tudtam) hogy azért van ilyen sok magányos ember, mert a férfiak gyávák. :))
Átvertél, vártam egy romantikus történetet, ehelyett kaptam egy pesszimista életképet. Persze, ez volt a csavar. 🙂 Komoly társadalomkritika van ebben az írásban. Sajnos csak a rosszat látjuk, mert ezt hozta nekünk a taposómalom, a mindennapi küzdelem a megélhetésért. Hová lett a szerelem ereje, a szeretet melegsége? Ó, csak kérdem. 🙂
Szerintem jó írás, éppen arról szól, amit ki kellene kergetnünk a fejünkből, de nem megy. Mert a gyerek, a számlák…
Azért egyedül sem jobb a helyzet. Semmit nem nyer vele az ember, csak veszít…
Szeretettel. pipacs 🙂
Kedves pipacs!
Köszönöm a hozzászólásodat. Sajnálom, ha most nem egy romantikus történetet olvastál, de néha ilyen is kijön belőlem. Pont azért, – amit olyan bölcsen megfogalmaztál – hogy tudjuk, mit kell kikergetni a fejünkből. Néha a pesszimista írásoknak is van lendítőereje,optimista végkifejlettel.
Örülök, hogy erre jártál, szívesen látlak máskor is.
Szeretettel:
Millali
nem gyáva a pasi, csak gondolkozik.
ahogy elnézem ezt a "fajt," nem érdemes fenntartani.
De igen, gyáva. Azért mondom ezt, mert a boldogság megéléséhez is bátorság kell. Komoly probléma az, amikor a szív helyett az ész dönt, és a körülmények. Soha nem szabad össze kevernünk, mikor kell az eszünkre és mikor a szívünkre hallgatni. Széria- élet, a cím is mutatja, hogy sajnos manapság szokványos dologról van szó. Senki sem magányosnak született, mégis a mindennapi taposómalom, és a félelem a bizonytalanságtól, ezt hozza ki az emberek többségéből.
Valóban úgy gondolom, hogy aki fél a boldogságtól, ami szerintem a legcsodálatosabb dolog a világon, mégis oly kevesen részesülünk belőle (éppen egy ilyen okra világított rá Millali az írásával) az nem is érdemli meg.
Bocsáss meg Millali, de ezt a sokféle véleményt, bizony Te hoztad ki a társakból, tehát a Te írásodnál kell gondolatokat cserélnünk.
🙂 pipacs
Drága Millali!
Igazi kórkép a valóságról! Persze biztos vannak kivételek…
Nagyon sok gondolat fordul meg most a fejemben, de most csak gratulálnék!
Szeretettel: Tünde
Kedves Tünde!
Jól esik a gratulációd. Mindig örömmel veszem a hozzászólásaidat. az, hogy azonos szemszögből látjuk sokszor az életet, összekovácsol bennünket.
Szeretettel láttalak:
Millali
Érdekes, kicsit lemondó írás. Engem kicsit Kosztolányira emlékeztet. Ő írt jó néhány olyan verset, melyben dicséri az élet szépségeit, de végül mindig ugyanoda lyukad ki: az elégedetlenség rabjává válik, ami végigkísérte életét. Hasonló a hangulatom nekem is mostanában, mert sajnos, ilyen a széria-élet, ahogy te is írod. Nekem tetszett!
Szia Tibor!
Az elégedetlenség fontos része az életünknek. Nagyon nagy felhajtóerő lehet a tökéletességre törekvésnél. Csak pontosan tudni kell az arányokat. Ha egyensúlyban, vagy ahhoz közeli állapotban van, akkor nagyobb hasznunkra van, mint kárunkra. Köszönöm a hozzászólásodat,örülök,hogy tetszett az írásom.
Üdv:
Millali
Szia!
A mindennapi surlódások, akár, lelkiekben is megfogalmazódnak. Egy házasság, a lutri mellett, mindig is nagy felelősség volt. Bízom abban, az is lesz. Hogy mitől képes megromlani, egy kapcsolat, szerintem nem a mindennapi gondoktól, mélyebbre kell leásni. Ott belül kezdődik, lassan-lassan az idő, és a kialakult helyzetek képesek felerősíteni. Takargatni régen jobban takargatták, a probléma jelen volt, másképpen. Ma már egy csettintéssel elintéződik sok minden. Egyébként pedig találkoztam olyan emberrel is, akinek mindene meg van, és olyan kiégett mégis. Mert nem kell a kisujját sem megmozdítania azért, hogy valamit is elérjen. Megindított valami, hú már annyiszor itt nálad. Írnom kellene róla. Így is már egfy írásodnál ígértem, de előbb utóbb meg lesz, csak tudjak legalább 2 napig, odakoncetrálni teljességgel az írásra.
Szeretettel.Marietta
Kedves Marietta!
Látod, néha ilyen hatással vagyunk egymásra. Megindítunk a másikban egy gondolkodási folyamatot, ami lehet , hogy írásra késztet. Ha mindenható lehetnék, még elegendő időt is adnék neked, és még sokunknak, hogy meg is tudjuk írni. Köszönöm a hozzászólásodat, mindig bölcs gondolatokat takar.
Szeretettel:
Millali
Az írásodból a férfit hiányolom. Hol van a férfi, aki nem tér ki, aki két lábon áll a földön, aki a kudarc lehetőségét is vállalva, szembenéz a kihívásokkal, felvállalja az élet lényegét és értelmét, a küzdést.
Helyette egy tétova bugyutát látok, aki a falhoz simulva jár, s nem mer kilépni az eresz alól a nap alá, mert fél, hogy megázik.
Azt pedig, hogy minek tartom azt a (tetvekkel rokon) hímnemű lényt, aki megüt egy nőt, nem írom le, mert a szerkesztők kivésnék innen.
Ez persze egy szubjektív vélemény. a
A férfi akit hiányolsz, egy másik novellában szerepel. Egy szóval sem írtam, hogy a férfi adja a pofont. A hajnali hazatéréseknek, a sörszagú leheletnek, ez a következménye.
Köszönöm a szubjektív véleményt.
Üdv:
Millali
Szia antonius! Persze ilyen "férfiről" is lehetne írni jó novellát., de ez nem az, sztem. Már lejjebb kifejtettem, miért nem. Abban viszont feltétlenül igazad van, hogy hadd ne legyen ilyen a "széria-élet", s hadd ne legyen ilyen egy "széria-férfi" Egyáltalán?! Létezik széria-élet, S létezik széria-férfi???? És, ha létezik is, az íróknak nem az lenne a dolga, h az egyediről írjanak, s ezen keresztül mutassák meg az általánost?
Mivel antoniusnak írtál, erre most én nem reflektálnék, úgyis felesleges lenne.
Üdv:
Millali
Szasz Bödön!
Azt gondolom, hogy az irodalomnak is az a dolga, mint általában a művészeteknek, hogy válaszokat adjon az élet kérdéseire, hogy neveljen, hogy jobbá tegyen engem, Téged, a világot. Nekem az ábrázolt figurával van bajom, aki nem férfi. Nem siránkozni kell, hogy szar a világ, hanem meg kell változtatni. Most azonnal és nekem, mert, ha ilyen, akkor az az én saram is, és miért várnám másoktól a megoldást. Ez a munka nekem azt sugallja, hogy ilyen a világ, nincs mit tenni, jobb mindenből kimaradni.
Nem igaz. De ha igen, akkor azért ilyen, mert mi tettük ilyenné és közös, égető szégyenünk, ha eltűrjük. Az írástudónak kötelessége, hogy utat mutasson, hogy jobbra, szebbre biztasson. Ezt hiányolom ebből a munkából, amit egyébként nem tartok rossznak. A kezdést, tárcáról lévén szó, pedig kifejezetten jónak tartom.
Üdv. a
Szia! Nevelni, megváltoztatni? szebbet, jobbat mutatni? valóban ez lenne a művészetek feladata? Nem hiszem. akkor nagyon sok híres alkotásnak nem lenne benne helye! Gondolok pl. Zola írásaira, de sok más írót, stb. lehet még mondani. Egyébként az indirekt módszer is jó módszer. Ez ennél sokkal bonyolultabb. "Esztétika" címszó alatt könyvtárak oldait írták tele. mind ezt elemzi. Nekem ezzel az írással nem az a problémám, hogy, mint téma nem jó (mi a téma? lehet, h az se jó?), – hanem, mint írás se jó. Sztem. Üdv. én
Kedves Bödön!
Ha nem hiszed, hogy a művészeteknek az a feladata, hogy a világot szebbé, jobbá, uram bocsá’ elviselhetőbbé tegyék, akkor, nincs miről egymással beszéljünk.
Én ezt nem a „szépelgéstől” várom. A naturalisták atyja, Zola is, Flaubert is és a többiek, azért mutatták meg a szörnyű valót, mert jobbítani akartak a világon, akár úgy, hogy robbantsuk föl, ami van, vagy ahogyan a mi Attilánk gondolta: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,”
Ha ebben nem értünk egyet, akkor beszéljünk inkább a lovakról, kutyákról, vagy bármiről, csak irodalomról ne.
Üdv. a
Bocsánat kedves Millali, hogy átbeszélgetünk a fejed fölött. (De lehet, hogy a hónod alatt.)
Kedves Antonius! Bizony vannak ilyen férfiak! Épp erről szól az írás! Nem tudnak megbirkózni az élet nehézségeivel és bizony a könnyebbik utat választják. Alkohol és ami vele jár. Az élet produkál olyan helyzeteket, hogy meredek a lejtő. Nem elítélni akarom őket, csupán csak az érem másik oldalát keresem,. Persze szerencsés ember az akinek nem kell olyan buktatókkal számolnia, mint részeges szülök, pénztelenség, iskolázatlanság, netán betegség, vagy hogy a nőket említsem egy hanyag asszony aki felelőtlenül vállal gyermekeket, munkanélküliség. Emberek vagyunk, és sajnos nem mindenkinek egyenes az út, és nem mindenki tudja átugrani az akadályokat. Komoly dolgok ezek, és bizony aki érzékeny az ilyenekre, és látja és leírja, van, hogy épp erre van szükség. felhívni az emberek figyelmét, hogy valami nem jó, valaminek nem így kéne működnie. Nem oktatva, elítélve, csupán csak bemutatva, hogy aztán lehessen min elmélkedni. Ez az írás igazi ereje! Szerintem. Üdv. panka
Kedves Panka!
Én is ebben az országban élek és tudom, hogy mi a „pálya”. Írtam már: „Ez a munka nekem azt sugallja, hogy ilyen a világ, nincs mit tenni, jobb mindenből kimaradni.”
Nem! Arra kell biztatnunk az olvasót, hogy menjen neki a világnak, ha az olyan, hogy neki kell menni. Tegye szebbé, jobbá, élhetőbbé.
Ha egy „jó nőért” sem merünk kilépni az eresz alól, akkor kiért, miért? Egy férfi leginkább egy nő miatt (s ami belőle fakad, gyerekek, unokák, s az egész élet) tehet kockára mindent, akár az életét is. Mi másért?
S akkor még nem esett szó a fajfenntartásról, aminek „terhét” a természet a férfi vállára helyezte. Már kihalt volna az emberiség, ha a riadó kűrt hangja helyett, „- Hát kell ez nekem?” tépelődések, dadognának fel a férfi agyában, ha meglát egy jó nőt.
A felfogásom ítéltessék bárki részéről tévesnek, vagy, akár megvetendőnek, én azét erre a kis időre kitartanék mellette.
Üdv. a
Kedves Millali!
Jó a rövid novellád, még akkor is, ha nagyon borúlátós a hangulata. Kár, hogy olvastam a hozzzászólásokat is, mert nem egészen értem, kinek, miért nem tetszik?
Az élettel, a körülményekkel jár, hogy nem mindenütt, nem mindenkinek fenékig-tejfel az élete. Ilyen is van. Nem jól megválasztott házastárs, nehéz élet, kilátástalanság. Hajaj! De mennyi ilyen van… De ezért életszerű.
Az is igaz, ha én írom ugyanezt a történetet, itt-ott más szavakat használok, de akkor az az én történetem lenne, s nem Millalié. Az író szabadon választ, s ha nem hibás, akkor úgy jó, ahogyan ő elképzelte és papírra vetette.
Nekem például azért tetszik, mivel nem olyan, mint másoké!
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Amikor olvasom a hozzászólásaidat, mert olvasom máshol is, mindig egy olyan érzés fog el, hogy Te egy bizonyos békebíró, vagy őrangyal szerepét töltöd be. Ez a szerepvállalás nem tudatos, ez a bölcsesség automatikusan árad belőled.
Köszönöm a véleményedet, teljes mértékben azonos az enyémmel. Többek között azért is örülök a szavaidnak, mert bár egy pillanatra sem gyengültem el az értelmetlenül negatív hozzászólás miatt, mégis jól esik, ha a nézeteimmel azonos kritikák többségben vannak.
Ahogy megnyilvánultál, annál értelmesebben, és éles-látóbban, magam sem tudtam volna megtenni.
Köszönöm.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Szerintem ez egy jó írás. Az indokaim: bizony a férfiak nagyobb hányada ilyen vagy hasonló. Persze ezért most biztos páran megorrolnak, de így látom. Hadd ne mondjam. Akinek nem inge gatyája kérem ne vegye magára. A cím először nekem is furcsán hangzott aztán elgondolkodtam, ugyanis ez az élet felfogás általában apáról fiúra száll. Vannak kivételek ám azt látom sajnos legtöbbször így van. Sokan vannak akik ilyen életet élnek. Írni pedig arról írunk amit látunk és tapasztalunk. Ezáltal bemutatva a környezetünkben tapasztaltat, vagy látottakat. Aztán mindenki levonja a következtetéseket. Ez pedig az én következtetésem volt. Nem köntörfalazva. Sajnálom de tényleg ez van. Amúgy meg őszintén, szerintem a legtöbb férfi gyáva! Vagy csak??? na mindegy… na ezt jól idefirkantottam!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm a véleményedet. Tudod egy kicsit elgondolkodtam, Ha egy "nem jó témájú", ráadásul "nem életszerű", és "nem jó írást" ennyien jónak találnak, az mégiscsak jelent valamit. Azt hiszem úgy van ez, mint a viccben: ha jó sokan, és sokszor mondjuk, hogy ott a fal, akkor a századik nekifutásnál már az illető is kezdi elhinni, hogy ott lehet valami. Ám az is lehet, hogy a falat csak mi látjuk.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Széria élet. Hmm. Sokat lehetne írni erről akinek a próza a " munkája" nekem nem.
Elképzelhető. Megcáfolni nem fogom.Az ilyesmit általában nem veszi be az ember gyomra.(Tapasztalat.) Írni róla bátorság. Megélni? Csak az illetékesek tudhatják….
Leírva mástól, mint idegen mű gondolom érdekes.Ami botrányos vagy felkavaró nem szenvedélytelen értékelem, mint írást. Legyen vers vagy próza.
Barátsággal:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm a véleményed. Az utolsó két sorod azonban, nekem érthetetlen. Idézem:"Leírva mástól, mint idegen mű gondolom érdekes.Ami botrányos vagy felkavaró nem szenvedélytelen értékelem, mint írást. Legyen vers vagy próza."
Arra kérlek, vagy a vesszőkkel tegyél valamit, vagy használj névelőket, mert így még válaszolni sem tudok rá.
Barátsággal:
Millali
Kedves Millali!
Amit nem én írok az idegen nekem. Amit én keresek a hitelesség, de az nem mindig fontos.
(Állítólag) Majd használok névelőket. Tudom, hogy a hiányuk zavaró lehet. Fél vagy tört mondatokból nem érthet mindenki. Igazad van.
Barátsággal: Ági
Kedves Ági!
Köszönöm szépen. Most már értem a hozzászólásodat. Véleményem szerint, minden hiteles, vagy életszerű, ami nem összeegyeztethetetlen az élettel, vagy az emberi morállal. Hogy ki, milyen konklúziót von le egy-egy írásból, az már egyénektől, ízlésektől függ.
Köszönöm a véleményed.
Barátsággal:
Millali
Kedves Alkotótársak!
Semmi kifogásom sincs az ellen, hogy az én írásom alatt cseréltek eszméket,sőt…
Igen, örülök neki, ugyanis a tárcanovellámmal az volt az egyik célom, hogy a nézeteket, véleményeket, ha ütköztetni nem is tudom, legalább a felszínre hozzam. Van olyan vélemény amivel nem értek egyet, és van olyan vélemény,(ez a többség) ami osztja az én nézeteimet. Viszont én, mindenképpen nyertem ezekkel a hozzászólásokkal. Ahogy antonius bölcsen megjegyezte, ezek a hozzászólások nem a fejem fölött történtek, inkább a hónom alá nyúlva, segítettek nekem, hogy más nézetekkel is ismerkedjek.
Köszönöm nektek.
Szeretettel:
Millali