– Szervusz édes Rozikám –
– hát hogy vagy ? hát mi történt? Tudod milyen rémesen nézel ki? Mint akin átment az ekekapa- mondta az idős hölgy egy szuszra és óvatosan leereszkedett a betegágy szélére
– jaj ne is mondd Gizikém ! – de jó hogy bejöttél?
– Már olyan éhes vagyok ! hoztál valamit? remélem pépeset! –
mert képzeld a kórházi kosztot nem tudom megenni ! Mert annyira darabos ! A műfogamat meg nem tudom betenni, mert beleállt az inyembe! Meg kell várni, míg begyógyul – Hát most mondd meg, micsoda szörnyű pech ! –
ebből már rögtön ki is derúlt, hogy Rozika sem marad le barátnéjától, ami az egy szuszra ledarált beszédet illeti. Bár ő meglehetősen sejpített, a hiányzó fogsora miatt
-Hát ez rettenetes Rozikám ! – de hát mi történt? hát ki tette ezt veled? – réműldözött Gizike
– az az áldott jó szivem ! amiatt van az egész ! –
– hogyhogy? –
– Tudod én úgy imádom ezeket a fiatalokat! Mindig megvárom a villamosnál őket, amikor jönnek az iskolából. Képzeld segítenek felszállni, átadják a helyet és olyan jó hallgatni amint beszélgetnek útközben. Nem tudod Gizikém ? – húzta fel kérdőn a szemöldökét Rozika
– most megint Királyság van nálunk?
– Ugyan hogy lenne Rozikám ! – Népköztársaság van ! nem emlékszel? De lehet, hogy Népi Demokrácia – húzódtak egy pillanat alatt ezer kérdőjellé Gizike arcának ráncai.
– Ja, ja tudom már, demokrácia ! csak tudod ezek a diákok mindig a királyt emlegetik ! hogy így király, meg úgy király ! Gondolod hogy vissza akarják állitani a királyságot?
– Ugyan Rozikám ! ne beszélj butaságokat ! Inkább azt mondd mi történt, hogy a kórházban kötöttél ki?
– Ja tegnap még ki voltam kötve , mert nem voltam magamnál, nehogy leessek az ágyról .
– értem, de veled mi történt? hol vertek így agyon ?- bontogatta idegesen a cukrászcsomagot Gizike, szerencsére krémes volt benne, amit mindjárt mindketten elkezdtek majszolni.
– ne beszélj butaságokat Gizikém- mért vertek volna agyon ? Csak a villamosra akartam felszállni, de ahogy feltettem a botomat, kiesett a kezemből és keresztbe beleakadt a két oldalsó korlátba. Ráadásul még hasra is estem, a lábaim az alsó lépcső alatt lógtak, a fejem meg beakadt a keresztben álló botba. Nézd, csak nézd ! Milyen lila a torkom ! mert az állam alatt volt a bot, aztán se fel- se le. Éppen jöttek a kedvenc diákjaim és hátulról megrpóbáltak feltolni a lépcsőm ! Jaj ha láttad volna! – ott volt ám az az aranyos fiú, hosszú – vállig érő szőke hajjal, csodálatosan kék szemeivel és mindig- mindig olyan jókat nevetett a szentem. Persze most nem láttam, mert hátulról tolt ő is! De én határozottan megéreztem, hogy ő az , mert én nem tudtam hátranézni, mert ugye az állam fel volt akadva. A villamos meg csöngetett csöngetett. – Sóhajtott egy nagyot Rozika.
– üditőt nem hoztál ? Kérdezte barátnéjától.-
– de! dehogynem – jutott végre szóhoz Gizike, ezt a hét uppot hoztam ! Ez biztos jó, mert külföldről gyártják.- mondta és nagy sziszegéssel lecsavarta a kupakot. Egy kicsi löttyent mindkettőjükre, de Rozika ügyet se vetett rá, gyorsan odatartotta a krámiabögrét, (alján egy kevés kávéval) nehogy a Gizi kiigya mind.
– No aztán mi lett – noszogatta Gizike a Rozikát.
– hát hogy annyira csöngetett a villamos, a fiúk megpróbáltak mégis felszállni, volt aki mellém préselte a bakancsát, volt aki egyszerüen átlépett, de ketten vagy hárman – nem is tudom – egyszerüen ráléptek a hátamra. Attól van a bordarepedésem ! kesergett Rozika. –
– A szégyentelenek,! – ugrott fel Gizike, – az ilyeneket be kell pörölni! Le kell csukatni ! – méltatlankodott. aztán mondd, mondd mi lett. –
– Hát tudod Gizikém az lett, hogy fönt a villamoson két nagy darab krapek elkapta a botom két végét és felhúztak az államnál felakadva. Akkor állt bele a fogsorom a fogínyembe és csak úgy dőlt a számból a vér. No, amint ezt megláttam! – csapta össze óvatosan a tenyerét ( a bordarepedés miatt )
– Tudod mennyire írtózom a vértől ! egyszeribe elájultam !. Képzeld a mentősök pofoztak fel ! – Rozika elégedetten terült el a párnán, és félig lehúnyta a szemét. De amint meglátta, hogy Gizike tollászkodik, újra magához tért.
– Csak nem menni akarsz Drágám ?
– de, de kérette magát Gizike. – segíthetek még valamiben ? – kérdezte. –
– Jaj kedvesem – ragadta meg a kezét barátnője, – Tegyél már egy nagy szívességet nekem, majd meghálálom, ha kimegyek .
– és mi lenne az ? – kérdezte komoran a másik.
– Milyen nap is van ma? – kérdezte izgatottan a beteg.
– Szerda – hangzott a válasz !
– Na jó, akkor holnap csütörtök! Légyszives menj ki a 99-es villamos megállójához, délután háromra, Akkor jönnek a fiúk a főiskoláról. Nézd meg az én hosszú-szőkehajú-kékszemű szentemet, kicsit nagy az orra, és a nyakában olyan tyúktojásnyi fagyöngyökből készült szoros nyakláncot visel. Nem történt-e baja szegénykémnek ?
Úgye megteszed? – nézett könyörgőn a barátnőjére
– Meg, meg – iszkolt komoran a másik.
– Aztán utána azonnal gyere ide elmondani – kiabált utána Rozika – és csak pépeset hozzál ám !
8 hozzászólás
Nagyon érdekesen fogalmaztad meg!!! Annak ellenére, hogy szomorú a mondani valója, többször is nevetnem kellett rajta. Apám jut eszembe, mert Ő is a legnyomasztóbb dolgokat is tudja “humorosan tálálni”. Gratulálok!
Köszi GYÖMBÉR !
tudod ez egy paródia akart lenni, – személyes tapasztalatból .- Annak örülök, ha mindenki nevet rajta.
szeretettel fefo
Jesszus, ilyen nagy az orrom? Megműttetem!!! :-DDD
Nagyon édes volt a vége, tényleg vicces, annak ellenére, hogy miről szól… Hát igen…
Hihi, üdv, Kini
Jaj szegény kini ! Nehogy megműttesd ! A kellemesen nagy orr a szellem, a kreativitás és széleslátókörűség biztos jele ! Különben azt hiszem, nekem mégiscsak a vers megy jobban. Nam hallottam harsány röhögést !
De kösz, hogy olvastad.
szeretettel fefo
Kedves fefo!
Igazán jópofa az írásod!
Egy technikai tanácsot elfogadsz tőlem?
Zavaró volt, hogy a párbeszéd résztvevőinek szavai ugyanazon sorban vannak, nincs külön választva, ki mit mond. Szerintem minden megszólaló szavait új bekezdésben érdemes leírni.
Néha újra kellett olvasnom, mert összefolyt a kettő.
Ezen túlmenően a tragikomikum jól érződik.
Üdvözlettel: w.
köszönöm wryan !
Bizony, hogy elfogadom, sőt köszönöm a jótanácsot! Amint látod, nem vagyok a próza bajnoka, csak elvéttve tévedek e pályára. Megpróbálom mindjárt javitani is .
szeretettel fefo
Kedves Fefó!
Tetszett a történet, viszont a párbeszédekkel én is gondban voltam. Ha ugyanaz a személy beszél, de közbevetsz valamit, a gondolatjel után ugyanabban a sorban, folytatólagosan kell írni:) Szinte hallottam a két nénike kissé sápítozó hangját, ahogy csak azok tudnak beszélni, akik már nagyot hallanak:) Aztán ott van Rozika vonzódása a fiatal főiskoláshoz… nos, a szerelem nem ismer (kor)határokat:)))
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán ! elképedtem a véleményeden ! Lehet hogy te csak szerelmi kapcsolatokat ismersz szeretet és szimpátia helyett ? Tudod én 71 éves vagyok. 3 Gyermekem és 5 unokám van, el tudnád rólam képzelni, vagy akár más korosztályombeliről, hogy szerelmes lesz egy ifjú főiskolásba? Lehet, hogy fogalmad sincs az anyai vagy nagyanyai szeretetről.? Milyen kár, hogy nem egy világban élünk!