Lassan ölelte magához. Élvezte minden érintését, magába szívta annak illatát. A lány a férfi ölébe hajtja fejét. Nem mozdulna, bevallják, egymásnak menyire jó lenne egyszer így aludni, csak, ketten nem félve attól, hogy bárki rájuk ronthatna. Szerelmük tiszta százévente egy, ien ha akad csak talán a földiek közt. Mégis kétségek mardossák a férfiút. Szerelme nem sokára kiterít otthon, és fél, hogy ez az utolsó találkozásuk, hogy többet nem látja azt, akit szeret, akiért az életét adná. Alig észrevehetően megrázza a fejét, most nem gondol erre, határozza el magát. Végig húzza kezét a lány orcáján, állánál kicsit megemeli. Megcsókolja, gyermeteg és vad hullámok váltják egy mást. Keze érinti mellét, és az allati sarlós részt hol a legmelegebb, és a legpuhább a bőr. Tudja, már mit szeret a nő, a szerint cselekszik. Keze még lejjebb vándorol. 1 másodpercre nem szakítják meg a szenvedélyt…
A hold leskelődik az ablakon, nézi a szerelmes párokat, mint annyi mást itt is tudta, hogy elveszett szerelem az övék. Holnapra harag és félelem vegyül szívükben nem egymás iránt, hanem szüleik felé kik oly hevesen tiltják őket egymástól. Sírva alszanak el sírva kelnek, könnyeik, mint hajnali harmatot, issza fel a föld. Tehetetlenek, józan ész nem számít, szülök, nem tágítanak. Elkel válniuk egymástól.
A férfi üldögél egy padon a ház előtt. Téli nappal itatja fel könnyeit, óvatosan pityereg. Ne hogy észrevegyék. Lelke mesze jár, szíve összetört. A lányon jár az esze. A lányon kit megszeretett egyszer s mindörökre elvesztett. Szavakat intéz hozzá remélve, hogy a szél elviszi üzenetét.- Szeretlek – suttogja. Könnyek barázdálják arcát, szája reszket, teste gyenge. Önelégült ifjú volt. Hitte, hogy halhatatlan, és hogy az ö szava másoknak szent. Ifjú volt még. Az élet kemény példákkal tanítja móresre az ifjoncokat. Kegyetlen, ám, de hatásos módszerek el…
A lány nevében nem, írhatok. Nem tudom, mit élhetett át, mit kellet kiállnia, hogy szava igazat nyerjen –De hiszen szeretem!- hangsúlyozta. Szavai mintha a falnak szólnának, nem találnak értelmet. Hajthatatlanok a fattyak, kik szeretet és féltés mögé bújva tesznek tönkre két embert. Nem emlékszenek ők már gyermekkorukra, elfelejtették rég mi is az, hogy szerelem. Jégszívük olvaszthatatlan, elméjük nyithatatlan. Látva ezt a lány, elszomorodik. Szíve egy darabkája elsorvad, mint haldokló fa néz a világra, mely egyedül egy puszta középen arra van kárhoztatva, hogy elkárhozzon. Nincs nagyobb pokol a magánynál. Ö is a szélnek intézi szavait, s kéri, mint hírvivőt vigye el annak kinek szánta – Nem felejtelek, szereltek- üzenete a szelet hidegen hagyja…
Sosem kapták meg egymás üzenetét, Az óta a férfi csak szenved, vidámság orcája mögé bújva tördeli lelkét.
3 hozzászólás
Szia!
Nagyon jól fogalmazol, csupán két pici hibád van: a nyelvtan. Történetedben többször is találkoztam ezzel a hibával. Például: "1 másodpercre nem szakítják meg a szenvedélyt…", itt most nem értettem, hogy mire gondoltál, csak 1 másodpercre nem szakítják meg, a többiben igen, vagy 1 másodpercre SEM szakítják meg? Vagy itt: "nézi a szerelmes párokat". Itt most csak arra a két emberre gondoltál, vagy több emberre, akik szerelmesek? Ha csak rájuk, akkor úgy kellett volna írnod, hogy szerelmes párt, ha viszont többre, akkor így jó.
Más bajom nincs is a történettel! Így tovább, mert ugyan jól fogalmazol, és nagyon jó, amit írsz! A. Big
Ha nem bánod, azt tanácsolnám, hogy olvass nagyon sokat és figyeld meg, hogyan fogalmaznak az igazán jó írók. Valamint, nagyon keményen foglalkozz a helyesírással.
Ha írsz, akkor kisebb lélegzetű írásokkal gyakorolj. Kitartást kívánok hozzá.
Rendben akkor nem azért fogok olvasni, hogy kikapcsolódjak kicsit hanem, hogy elcsenjem mindenki írás stílusát. A helyes írásra tényleg megpróbálok figyelni. Köszönöm