Már évek óta együtt él velünk két gyönyörű orosz terrier kiskutya Bogi a kan és Buksi a szuka. Valósággal családtagjainkká váltak. Belopták magukat a szívünkbe. Hozzánk kerülésük során megtapasztaltuk azt, hogy nemcsak mi választjuk a kutyusainkat, hanem Ők is minket. Mégpedig Bogi a feleségemet és Buksi meg engem választott társául a ,,falkafőnökön", azaz a feleségemen, aki nekik az ételüket adja társául. Sok száz megírásra érdemes esetet adtak és adnak témául nekem, az nem vitás. Ezek közül most csak egyet írok le a kedves olvasóimnak.
Már az életkorom miatt is (mivel túlléptem már igaz, hogy csak egy picivel a hetedik ,,X"-et), általában ebéd után egy kicsit lepihenek, szunyókálok. Ámde ha elaludnom nem sikerül és ezt Buksi is észreveszi, akkor mellém somfordál a heverőnkre és rám mereszti némán a barát ságos szemeit és rám sugározza szíve őszinte szeretetét. Ha még ez sem hat, akkor addig hízeleg, ameddig el nem szenderedem. Ilyen ráhatásra mindég gyönyörű álmom lesz. Buksi szinte a felébredésemig őriz, vigyázza az álmomat nekem sűrűn ,,puszit adva". Ilyen Buksi szívének őszinte szeretete és csodálatos, gyönyörű, ahogy vigyáz rám. Buksi kutyus párja, Bogi ugyanilyen hittel felügyel legfőképpen a feleségemre és nem mellesleg rajta kívül rám is. Ez nagyon megnyugtató, biztonságot, szeretetet jelent egymás között mind a négyünknek kölcsönösen. Ez olyan érzés, amely fénye valósággal beragyogja az ember életét és lelkileg is stabilabbá tesz mindenkit ebben a rohanó és nagyon sok esetben egymásra sok esetben csak látszólag figyelő világban. A kutyusok soha sem képesek ármánykodni. Az érzéseiket minden esetben őszintén és azonnal kimutatják akár testbeszéddel, akár ugatással és ez nagyon jó, mámorító érzés.