Szolange Noir naplója: 1. rész

Én Solange Noir, Párizsban éltem. Férfi álnéven ujságíró ként dolgoztam Ebben a szakmában minden apró tényezőre oda kellet figyelnem, s néha , néha olyan területekre tévedtem, ahol még egy tapaszalt magándetektív is csődöt mondott volna . Ám én helyt tudtam állni,többek között jó megfigyelőképességem miatt.

Egy este hamarabb értem a párizsi opera elé, mint ahogy. Mozart Don Juan című operáját kezdték. Ezúttal azonban, nem a zenekedvéért mentem oda . Nyomozni jöttem , mert furcsa dolgok történtek az operában : több személy eltűnt, és ami a legérdekesebb,hogy egytől , egyig mind nők ! Kóristalányoknak , balerinanövendékeknek , énekesnőknek veszett nyoma . S eddig nem volt róluk hír , búcsúlevél , végsőutasítás ,semmi!
Ezúttal nem cikket írni akartam , csupán választ találni e különös eltűnések okára .

A társalgóban rengeteg ember gyűlt össze . Csupa díszes ruhába öltözött , hölgy és úriember várta a darab kezdetét . Az egész helyiséget betöltötte az egymást üdvözlő emberek zaja. Jó magam , alig pár embert ismertem a jelenlévők közül , és inkább az eseményeket figyeltem a csevegés helyet . Tízperc és felmegy a függöny , tízperc és még semmi szokatlan nem történt ! Mondtam magamban . Legalább, valami pletyka vagy szóbeszéd volna ami nyomra vezet ! De semmi , az emberek mind csak saját dolgaikról beszéltek , senki nem említette az eltűnt személyeket .Az opera igazgatója is a beszélgetők között volt , s a figyelmem most rá összpontosult . Láthatóan nem volt ideges , pedig meglett volna rá az oka , mert ,kérdésekkel ostromolta, jó pár vendég, de ő nyugodtan felelt mindre. Ideje nekem is feltennem néhány kérdést ! Mondtam magamban , és felálltam ültemből, majd a beszélgetők között áthaladva az igazgatóhoz fordultam .
– Üdvözlöm igazgató úr ! – Köszöntöttem .
– Áh , Noir kisasszony, örömmel látom , hogy ismét ellátogatott hozzánk . – Mondta mosolyogva .
– Köszönöm . Úgy tűnik jó lesz az előadás , mert sokan eljöttek – kezdtem és kezemmel kifejező mozdulatot téve , körbemutattam a teremben . – De vajon a műsor végeztével is ennyien térünk haza ?
Az igazgató egy váratlan kézmozdulattal , elküldött mindenkit a közeléből , láthatóan nem akarta , hogy bárki halja beszélgetésünket .
Hogy érti ezt ? – Kérdezte a homlokát ráncolva .
Szerintem tudja . – Mondtam . A férfi nyelt egyet, de nem szólt semmit .
Különös dolgokat hallani mostanság ….
Áh , kisasszony nem kéne mindent elhinnie ! – Mondta miközben, zsebkendőjével letörölte homlokát , melyet , furcsamód hirtelen kivert a víz .
Én nem így gondolom…
Két kóristalány és egy énekesnő eltűnt, ennyi, de ha bajba akar kerülni akkor kutason csak tovább !! – Mondta hirtelen feltámadt dühvel .
És ha szabad kérnem , fáradjon az előadóterembe ,megy a darab !
Engedelmeskedtem , de az hogy az igazgató ilyen ideges lett , még kíváncsibbá tett, s furcsa zavara arra engedett következtetni , valamit titkol . Valami titok lappang az operában ,valami más is azon kívül ami miatt idejöttem , de talán , ha az egyiket felfedem ,napvilágra kerül a másik is !

Mindenki elfoglalta a helyét . A terem megtelt, minden páholy foglalt volt , mindben ült valaki ,csupán egy tűnt üresnek- az ötös.
Megkezdődött a darab . A színpadon kigyúltak a fények és a zenekar játszani kezdett . Megjelent Leporello , Don Juan szolgája . Dalban elmondta , menyire nincs ínyére , hogy a lovag mindig rábízza az őrködés feladatát , miközben ő szórakozik . Majd így ment tovább az előadás , de , bár nem volt rossz , az én figyelmemet nem tudta lekötni. A második felvonásnál már , csak a zenére figyeltem , arra is csakúgy félfüllel , miközben tekintetem körbe járta a termet . Megfigyeltem , ki hogy viselkedik , szemügyre vettem az arcokat , de semmi szokatlant nem találtam . Utóbb a páholyok felé fordultam . Különösen egy keltette fel a figyelmemet , az az egy , mely úgy tűnt üres- az ötös .
Lentről , ahol én ültem , tisztán látszott , hogy egy szikrányi fény sincs odafent , korom sötét, egy lélek sem ült benne. Mégis , ahogy így néztem , különös érzés fogott el , mintha valaki figyelne a páholyból , ugyanúgy figyelné a termet , ahogy én tettem . Ugyanakkor , nem láttam semmit , sem hang , sem mozgás nem jelezte azt, hogy van ott valaki , mégis olyan volt mintha szemmel tartottak volna odafentről . Aztán erőt vettem magamon , a darabra koncentráltam , de nem sok sikerrel. Ismét a közönséget figyeltem , és észrevettem , hogy az embereket nem izgatja az ötös , egyikőjük sem nyugtatta tekintetét hosszabb időn át , ama különös páholyon. Végül még egyszer visszanéztem az ötös páholyra , s furcsa dologra lettem figyelmes . Egy pillanatra , mintha egy sötét árnyat véltem volna látni fent , egy emberforma árnyat , mely elsuhant aztán eltűnt. Meglepetésemben csak pislogtam . Nem bírtam a kíváncsisággal, tudnom kellet , hogy ki bérelte az ötöst , vagy, hogy miért üres . Arra gondoltam , hogy talán aki többet jár ide az többet is tud. A kíváncsiság úgy fúrta az oldalam , hogy még az előadás alatt , egy mellettem ülő idős hölgyhöz fordultam .
Megzavarhatom egy pillanatra asszonyom ? – Kérdeztem halkan.
Ó ugyan , nem most látom ezt a darabot először , nem zavar mondja csak . – Mondta kedvesen .
Sokat segítene , ha megtudná mondani , miért üres az ötös páholy? – Az öreg hölgy meglepődve nézett rám . – A kisasszony nem jár sűrűn ide . – Kezdte , mire én bólintottam . – Mert ha járna , tudna őróla , meg a históriákról , melyek szájról , szájra járnak az operában .
Bocsánat , de kiről beszél , ki az az … ő ? – Húztam össze a szemöldököm .
Hát az Opera szelleme … – Mondta , majd halkabbra vette a szót . – Vagy ahogy , most az eltűnések idején nevezik A Fantom .
Ön tud az eltűnésekről ?! – Hüledeztem .
Hát hogy ne , itt mindenki tud. – Mondta .
Csupán nem említik , mert félnek , félnek tőle. – Mondta és a páholyra nézett .
De miért , a Fantomnak mi köze lenne ehhez ? – Kérdeztem furcsállva .
Lehet , hogy van köze hozzá , de lehet , hogy nincs , mindenesetre az egész opera őt vádolja … bár még senki sem látta személyesen , de történtek megmagyarázhatatlan dolgok .
Hogy lehet egy olyan lényt vádolni akit még nem is láttak … ez ostobaság !
Hát ez a babona , és nincs rá egyéb magyarázat . – Felelt egyszerűen a hölgy . A nézőtéren , felhangzott a taps , állva ünnepelték , a nagyszerű előadókat . Az utolsó pillanatban észleltem , hogy a Don Juan véget ért. A hatalmas csillár fénnyel árasztotta el a termet. Most az ötös páholyba is szűrődött egy kis világosság . Felpillantottam rá , de csalódnom kellet , üres volt.

Mikor beléptem az ötös páholyba , körülnéztem. Teljesen ugyanolyan volt mint a többi , semmi eltérés , és semmi jel nem utalt arra , hogy bárki tartózkodott volna ott. Kinéztem a páholyból , minden bizonnyal onnan lehetett a legjobb a kilátás , jól lehetett a figyelni a színpadot és a nézőteret is . Kiváló hely olyan valaki számára aki mindent szemmel akar tartani . Tanácstalan voltam , sóhajtva vettem le a kesztyűm és az egyik ülésre helyeztem , majd még egyszer kitekintetem a nézőtérre aztán mivel későre járt , hazaindultam , csak ott hon vettem észre , hogy a kesztyűm ott maradt .

Másnap reggel utam ismét az operába vezetett. Reméltem , hogy megtalálom az ottfelejtett kesztyűt . Másrészt azt gondoltam nem árt ha ismét körülnézek a különös páholyban , és valami azt súgta , hogy nem csupán a kesztyűmet lelhetem meg ott. Az Operában nem sokan voltak , nem volt előadás . Zavartalanul felmehettem az ötös páholyba . A helyiség ismét kongott az ürességtől, de ahogy beléptem , megpillantottam valamit . A páholy erkélyének korlátján egy pár kesztyű hevert , az én kesztyűim , és mellettük egy fehér boríték . Furcsállva léptem oda , és először a levelet vettem szemügyre .
Ez állt rajta : Solange Noir , vagyis nekem szánták , így óvatosan felbontottam .

A levél így szólt :
,, Noir kisasszony , tudom ,hogy önt érdeklik a mostanában történt furcsa események , s hogy tegnap járt a páholyomban ez ügyben, de biztosíthatom, hogy nekem semmi közöm az eltűnésekhez , s hogy ezt bebizonyítsam , bármire hajlandó vagyok , még arra is hogy az ön segítségét kérjem . Ha találkozni kíván velem , kérem tudassa , hol és mikor .

Üdvözlettel : O.F.

O.F. Vagy is az Operaház Fantomja ! Döbbenten vettem magamhoz a kesztyűm és leültem . Tudtam, tudtam , hogy létezik , hogy is kételkedhettem benne , hiszen láttam , ő volt az árny ! Hihetetlen , hogy egy szellem kér tőlem találkozót !! Kiáltottam fel magamban és még egyszer átolvastam a vörös tintával írt üzenetet . Vagy talán egy ember ? Tettem fel a kérdést . Minél hamarabb találkozom vele , annál hamarabb kiderül !
Nem sokáig gondolkodtam , papírt vettem elő és írni kezdtem . Mivel feltételeztem ,hogy aki ilyen titokban tartózkodik az operában , az nem lenne hajlandó egy emberektől hemzsegő helyen találkozni velem , úgyhogy egy félreesőbb helyet, részemről talán meglepő módon, a városi temetőt gondoltam ki helyszínül.

Tehát ezt írtam a kis cetlire :

,,Ha tudok, szívesen segítek önnek . Találkozzunk két nap múlva a temetőben 20 órakor

Solange Noir"
A papír másik felére pedig ezt írtam ,, O.F. – nek ’’ és letettem a párkányra .

Később otthon jutott csak eszembe , hogy talán átverés az egész , csak valami rossz tréfa , hiszen nem láttam az opera szellemét személyesen. Aztán ismét átolvastam a levelet , és meggyőződtem róla , nem tréfa , mert igen komolynak tűntek a szavai ….
Elmegyek a temetőbe , ha meg nem lesz ott , akkor egy jót sétáltam ! Szögeztem le magamban .