Szörny az ágyad alatt

Szörny az ágyad alatt

Nyolc óra volt, és Anna visongva rohangált a lakásban; apja elől futott, aki a négyéves kislányt az ágya felé próbálta terelni. Anna meztelen talpacskáinak csattogására Tomi is kilesett a szobájából.
– Hangos vagy, hugi – kapta el a kislányt, és felemelte. – Elviszlek aludni, különben képtelen lennék megtanulni a magyart.
Tankönyvével a kezében vitte át Annát a kisszobába, betakargatta, előkészítve a terepet a meseolvasáshoz.
Édesanyjuk azonban hiába olvasta el a Fehérlófiát, Anna utána sírásban tört ki.
– Nem akarok lefeküdni! – hüppögte. – Nem akarok… Szörny van az ágyam alatt!
Apja bekukkantott a finom fenyőbútor alá, de az ágy alja teljesen üres volt. Az egyetlen dolog, amit talált Tomi plüsszsiráfja volt, de a kamaszfiú valószínűleg ma már szégyellte a régen imádott figurát.
– Nincs ott semmi, Annácska – simogatta meg a kislány szőke buksiját. Úgy látszott, Anna megnyugodott, de amint leoltották a lámpát, újra sírásban tört ki.
Mielőtt azonban szülei bemehettek volna lecsillapítani, Tomi félretolta őket.
Apja már majdnem visszaküldte tanulni, ám a fiú olyan átható, kék pillantást vetett rá, hogy a férfi visszarettent. Senkinek nem volt olyan kék szeme, mit Tamásnak, a nagyanyját kivéve, akivel azonban egyik gyerek sem találkozott, mert meghalt, mielőtt megszülettek volna. Soha nem meséltek a nagymamáról, Tomi mégis mindent tudott róla.
A fiú lekucorodott húga ágya mellé, és addig mesélt Annának mindenféle óvó, őt őrző angyalokról, tündérekről, míg a halk duruzsolásra mindketten álomba nem szenderedtek.
***
Sikoltásra ébredt a ház.
Az anya zokogva, megdermedve állt Tamás holtteste felett. A fiú vérben, és tollakban feküdt, arcán különös békével, mosolyogva. A vértócsák és az elhullajtott tollak Anna szobájából indultak, a kislány tágra meredt szemmel kerülgette őket.
– Szörny volt az ágyam alatt – mondta megszeppenten. – Tomi azt mondta, hogy az őrangyalom elkergeti.
Anyja könnyfüggönyén át látta, amint Anna letérdel a fiú mellé, egyik kezével magához vonta a Tamás hideg tenyerét, a másikkal pedig kisimított a fiú hajából néhány vörös-fehér tollat. A nőre nézett, sírva-mosolyogva.
– Ne sírj, anya. Tomi most már angyal, és örökre vigyázni fog ránk – s ahogy a kislány szeméből megindultak a könnyek, kimosták belőlük a zöld csillogást, kékké varázsolva az íriszét.