Születésnapi meglepetés

Sir Edward Spock élete első ejtőernyős ugrására készült.
Megborotválkozott, felcsatolta golyóálló pelenkanadrágját, és hallókészülékét farzsebébe csúsztatta (mert hallani sem akart arról, hogy süketsége, nemkülönben születésnapi jégkrémtortája napvilágra kerüljön). Születésnapi ajándékként felesége fizette be erre a kalandra, amiért Sir Edward Spock őszintén sajnálta, hogy 40 generációval ezelőtt anyósa családját mégsem égették el a keresztes lovagok.
Szóval hogy-hogynem, csendes polgári életét szüneteltetvén egyszer csak egy repülőgépen volt.
A lépcsőn eszeveszett félelem vett rajta erőt, ezért megállt a gép nyitott ajtajában, hogy a személyzet nem bírta volna bevonszolni. Végül a pilóta hátulról térdével jó erősen belerúgott. Ettől a beszállás némileg felgyorsult, Sir Edward Spocknak pedig kiújult a térdiszonya. Kínjában úgy döntött, viszonyt kezd az egyik stewardessel. Ettől a döntéstől viszonylag jobban érezte magát. Szolidan a hölgy kezét simogatta, mire az bátorítólag megszólalt:
– Most csinál ilyet először?
– Nem, már régóta nős vagyok. . .
– ??? Nem lesz gond. Meglátja, kinyílik az ajtó, a huzat kitépi a gépből, és már repül is!
Sir Edward Spockot ördög tudja, miért, ez a szöveg előző munkahelyére emlékeztette.
Pár perc elteltével tényleg az ajtónál volt. Kezében a zsinór, egy hirtelen lökés, a gép megbillent, ő pedig kibukfencezett az ajtón keresztül a lent tátongó ijesztő mélységbe.
Szép lazán, mint a kismadarak . . . – gondolta, és már repült is kecsesen, akár egy gorilla.

A kis gépen a pilóták éppen kávézáshoz készülődtek.
– 2 cukorral. A kockacukor a piros hátizsákomban van, a kekszesdoboz és az esőkabátom között.
– Nem látok pirosat, csak egy skótkockásat, olyat, mint azé az Edward Spocké.
Sir Edward Spock közvetlen a zsinór meghúzása után gyanút fogott, a zsinór ugyanis mindössze 20 centis volt. Immáron kétsége sem volt afelől, hogy ő húzta a rövidebbet. 80 generációra visszamenőleg elátkozta felesége családfáját, miközben kómába esett a fejére hulló kockacukros doboztól. (Lehet, hogy cukorbeteg volt, csak az orvosok nem vették időben észre!?)
Szemüvege, majd maga Sir Edward Spock is szép lassan repült a föld felé.
Alatta a tájat egy II. világháborúban felrobbantott családi WC és egy nádfedeles bennszülött palota színesítette.
Szemüvege a kéményen keresztül a kemencére pattant, s hangos csobbanás kíséretében a családfő levesében talált végső menedéket.
A feleség – ahogy jó háziasszonyhoz illik – kivette a levesből, villájával döfködni kezdte, majd miután a sokadik szurkálásra sem reagált, összetörte, és levesével együtt bekanalazta a rendkívüli finomságot.
Sir Edward Spock a család vályogházának tetején ért földet. A nádtetőt beszakítva pár percig leselejtezett marionett-figuraként lógott az ebédlőasztal felett, mivel kabátja beleakadt a tetőn egy szögbe.
– Jó esést kívánok! Nem látták a szemüvegemet?
– SZTK keret volt?
– Igen, sötétített barna üveggel.
– Parancsol egy kis levest?
– Nem, köszönöm, nem vagyok éhes. Inkább a szemüvegemet szeretném…
– Attól tartok, ez lehetetlen. A feleségem öt perce megette, aztán kirohant a bokorhoz, azóta dioptriásat… produkál.
Sir Edward Spock meglepetten vette tudomásul, hogy a hirtelen sokktól visszatért a hallása, és cserére szorult a pelenkanadrágja.
A ház asszonya közben belibegett az ebédlőbe. Kecses léptei nyomán megremegtek a falak, Sir Edward Spock csaknem leesett a szögről.
– Jó ez a szemüveg, sokkal élesebb lett a székletem! Ugye beugrik máskor is? Magát az ég küldte!
Hősünk lassan lemászott a plafonról, majd óvatosan tapogatózva lábbal belecsobbant az alatta fekvő leveses fazékba, és azon gondolkodott, szemüveg nélkül hogy talál haza?
A pilóták a fedélzeten akcióba léptek:
– . . . igen, jól értette, egy feltűnően lapos fickó, a hátán piros hátizsákkal. A kannibálok földjén ért földet . . . Nem, nem látunk fentről ember nagyságú krátert, sem csontokat.
Sir Edward Spockot lent éppen egy fához kötözték, és megsütéséhez hatalmas tüzet raktak.
Mrs. Edward Spock miután értesült férje eltűnéséről, először az öngyilkosság, illetve a kolostorba vonulás esélyeit latolgatta. Később győzött a józanész és úgy döntött, nem adja meg férjének ezt az örömöt, persze ez csak arra az esetre vonatkozik, ha Sir Edward Spock túlélte a születésnapi ajándékát. Úgy döntött, legközelebb a maratoni futásra, vagy egy túlélési versenyre fogja benevezni.
Sir Edward Spock kezdte szűknek érezni pelenkanadrágját, a szája kiszáradt, homlokán verítékcseppek gyöngyöztek. Hátsó zsebéből a gyerekek előhúzták a hallókészüléket, de őt már ez sem érdekelte. Pár szál haja kócosan simult ráncos homlokára, feje jobb vállára billent, nyelve szárazon lógott ki sáros cipőjéből.
Inge bal zsebéből kihalásztak egy szappant, amit szakszerű darabolás után néhány percen belül a család összes tagja habozás nélkül elfogyasztott.
A távolból erősödő berregés hangját lehetett felfedezni.
A bennszülöttek újabb ejtőernyősök érkezésében reménykedtek. Szent meggyőződésük volt, hogy az ENSZ, vagy a Vörös Kereszt küld nekik rendszeresen élelmiszer-szállítmányt.
– Igen, látom őket. Leszállok.
A helikopter óriási porfelhő közepette leszállt a viskó melletti tisztáson.
Sir Edward Spock immár biztosan tudta, megmenekült.
A pilóta kipattant a gépből és átadta a családfőnek a múlt hónapban megrendelt „Szárnyasok és frissensültek”, valamint „Vadételek szabadtűzön” című könyveket. Megmutatta kedvenc receptjeit, majd helikopterhalálában elviharzott a helyszínről.
Sir Edward Spock szomorúan vette tudomásul, hogy semmiképp sem kerülheti el ezt a fejlett nyugati kultúra és gasztronómia ellen tervezett bűncselekményt. Gyorsan végigpörgette lelki szemei előtt életének dicső és kevésbé dicső pillanatait, és elátkozta azt a percet, amikor a múlt évben – eléggé el nem ítélhető módon – kirúgott egymás után három életbiztosításokkal házaló ügynököt.
Hirtelen ötlettől vezérelve nagy levegőt vett, és magas fejhangon elkezdett operaáriákat énekelni.
A bennszülöttek tanácstalanul néztek egymásra. A kultúra ilyen magas szintje félelemmel vegyes csodálatot ébresztett szívükben.
Egyikük hirtelen megtántorodott, vonaglani kezdett a földön, és habzó szájjal a közeli hat fából álló dzsungelbe vetette magát, ahol a jaguár is lakott. Ezt a jólszituált ágyékkötős úriembert aztán pár perces időközökkel a család egy-egy újabb tagja követte, a végeláthatatlan dzsungelbe.
A jaguár – teljes nevén Jaguár Alfréd, – a család magánvarázslója, aki nevét az arcán található temérdek piros foltról kapta, éppen függőágyában aludt. Pálinkás butykosa élettelenül hevert a homokban.
Kicsivel később, az első bennszülött érkezésekor hatalmasat üvöltött (ugyanis világéletében idegesítette, ha váratlanul felébresztették).
Aztán meglátta, hogy közel s távol nincs semmi veszély, nők, víz, mosdódézsa, vagy ehhez hasonlók. Az a néhány habzószájú bennszülött meg magától is összeesett a homokban.
Sir Edward Spockot őszintén meglepte sorsának ilyetén alakulása. Igazából az óvodai énekkarból már a második foglalkozáson kirúgták, így ezeknek
a civilizálatlan embereknek az extatikus őrjöngése a könnyekig meghatotta. Sosem gondolta volna, hogy fémlemez-fűrészeléshez hasonló hangja ilyen fantasztikus hatást tud gyakorolni valakire.
A felriasztott jaguár közben magához tért, felhívta ütött-kopott rádióján a hegyimentőket, mert a bennszülöttek körében rohamosan terjedő ragályos fertőzésre gyanakodott. A fertőzésektől pedig mindig kirázta a hideg.
A hegyimentők másnap hajnalra az egész törzset karanténba vágták, Sir Edward Spockot pedig hazaszállították. A történtek kivizsgálására nemzetközi orvosi konzíliumot hívtak össze.
– Magam sem értem, mi történhetett. A törzs minden egyes tagjának gyomra teljesen baktériummentes, csupán az asszony vastagbelét fúrta át egy apró fémcsavar itt, ezen a helyen. Ugyanakkor a vizsgálatokat megelőzően többen arra panaszkodtak, hogy virágillatú a székletük.
A bennszülötteket végül két hét tünetmentesség után hazaengedték.
Megmenekülését megünneplendő Sir Edward Spock rá egy évre felesége unszolására elindult a „Vasember” kommandós túlélési versenyen.
Mrs. Edward Spock otthon, kertjük biztonságos rejtekében napozott és éppen bekapcsolta vadonatúj rádióját:
„. . . Külföldi hírek:
Sajnálatos baleset érte Sir Edward Spockot, aki a híres „Vasember” versenyen nyomtalanul eltűnt a trópusi ejtőernyős ugrás közben. A mentőalakulatok 3 nap elteltével befejezték a túlélő utáni kutatást . . .”
Sir Edward Spock eközben a jaguár tenyerébe csapott, aki a jövő héten veheti át a kedvezményezettként nevére szóló Spock által kötött életbiztosítás összegét.