Találkozás

Mesélek kicsit. (Nektek.) Kivételesen igaz a történet.
Nnna szóval, vendégeink voltak a minap. Unokahúgom párjával. Nagyon bírom az unokahúgom, szuper rendes, családszerető rokonunk. A párja villanyszerelő (volt), rendes pasi, de nem egy IQ-bajnok – finoman szólva. Véleményem illusztrálva, egy alkalommal érte kellett mennem kocsival, mikor egy garázsban villanyt szerelt, magyarán maszekolt. Némileg megdöbbentem látván, hogy a vezetéket egy a garázs falához támasztott létra fokain keresztül vezette keresztül. Mindegy, ez (is) egy másik történet.
Szóval beszélgettünk, felelevenítettük a régi közös emlékeket, meg azt, hogy „Ki mit tud” közülünk a „régiekről”. Aztán – sajna szokásos ez idősebb körökben – rátértünk betegségeinkre, az öregkori nyavalyákra. Mert volt ott annyi minden: agyműtét, prosztata műtét, immunológiai vizsgálatok. No meg diobetelógia. Mert kurva fejlett lett már az orvostudomány napjainkban!
Ezért hát jómagam se akartam lemaradni; valójában a vastagbél-tükrözéseim nem akartam ecsetelni – van még azért némi jó ízlésem. (Különben is vacsora közben jöttek elő a dolgok.)
Közbevetőleg társaságunk mind a négy tagja némileg süket volt. (Kivéve kislányom, aki szerintem motyog, ezért sem igen hallom hozzám intézett intelmeit.)
Nnna szóval, némileg azért én is vázoltam helyzetem. Elvégre nem maradhatok ki a társalgásból. Nehezemre esik a járás ugyanis. Kimutatásra került: a talpamban, és a sarkamban meszesednek csontjaim. És azok az apró, nyughatatlan, pofátlan tüskeszilánkok fokozzák járás közben az „élvezetet”. (Ezért is járok esetenként úgy, mint egy Kinder-Pingvin, de azért nyugodtan nevethettek rajtam.)
Mindegy, gondosan vázoltam bajaim, mondván: „különös baj van a sarkammal”! A villanyszerelő rokon erre felkiáltott:
– Jaj, barátom, szóval gond van a farkaddal? Nem kell szégyenkezned emiatt öreg harcos, ez a korunkkal jár!
Kissé lefagyott a társalgás, lett némi csönd. Aztán jöttek sorra a reakciók. E sorok írójának – mármint nekem – némileg leesett az álla. Édes párom – némileg tapintatosan, köszönet érte – elmosolyodott. Kislányom vihogott. Unokahúgom felháborodott, dörgedelmes szózatot intézett párjához, emígyen:
– Te nem csak süket vagy, de hülye is!
– Na ne már! Semmi okunk arra, hogy eltitkoljuk egymás előtt betegségeink. Úgy is minden a családban marad.
Szóval ez volt a helyzet. Amúgy e sorok írója megjegyezhette volna, hogy potenciájára vonatkozó reklamáció eddig még sehonnan sem érkezett! Persze csak köztudott nagyképűsége mondatja ezt vele….