Telihold

Nehezen halássza ki a papucsát az ágy alól. Nem akar villanyt kapcsolni, a Hold elég fényt ad a szobában. Így is úgy érzi fáj a szeme. A sok kép, ami, csak úgy pergett előtte, mint a gyors vonatból a táj. Minden cselt bevetett, számolta a bárányokat, lassan vette a levegőt, és még is, azon kapta magát, csapongva járnak gondolatai, szinte zihál. Fel kell kelnem.- A gondolatát tett követi. -Csak az az átkozott papucs.- Na végre.

Megerőltetve szemeit, úgy kutatja az óramutató állását. Úgy érzi, hosszú-hosszú órák óta hánykolódott az ágyában. Tíz perccel múlt éjfél. Az ajtóig tapogatózik, ott mellette a fogas, arra akasztja esténként a vékony házikabátját. Kéznél van, amikor éjszaka ki kell mennie rákiabálni a szomszéd kutyákra. Sokszor olyan éktelenül ugatnak, mint akik arra hivatottak, kötelező felverni az éjszakai csendet. Olyankor kiállt rájuk egy nagyot, és pár pillanat múlva a csend veszi át a karmesterpálcát.

Ma éjjel csend van. A korpás kenyér , és a bögre tej, ami a gyomrát telítette el este, már kiürült, és jelezte képes lenne befogadni újabb ételt. A konyhába érve felkapcsolja a lámpát, a kenyértartóból elővesz egy sercnit, amit este levágott, a bádogbögréből kanalazik egy kis aranysárga kacsazsírt, rákeni a kenyérre, ami ahogy olvad, úgy csillant meg, mint ha kacsintana felé egy csillag az égen.

Az utolsó kacsát vágta le. Megtépázva találta a minap. Még mozgott, nem lehelte ki teljesen a lelkét. A kutyák tépázták meg. Éhesek nem igen lehettek, hiszen a szomszédjai jóra való emberek lévén, táplálták tisztességgel az állatokat. Izmos, egészséges testük árulkodott erről. Bundájuk fénye, szemük tisztasága minden jelét mutatta annak, hogy jó soruk van. Nincs kizárva jobb, mint az övé.

Könnyeivel küszködve tette fel akkor a vizet, miután elvágta a nyakát. Még folyt belőle vér is, bár fáradtan csurgott, nem volt az állatban elég erő ahhoz, hogy pumpálja kifelé. Tudta azt is, hogy nem fogja jóízűen elfogyasztani, ráadásul, még egyáltalán nem gondolt arra, hogy levágja. Ünnepnapokra tartogatta, ünnepi éteknek számított. Tejjel párolva meg, frissen, ropogósan, pirosra sütve.

Most pedig a zsírját keni szét a kenyéren, közben nagyot nyel. Az első a keserű gondolat szülte kín miatt, a második azért, mert összegyűlt a nyál a szájában. Kettősség. A minden rosszban van valami jó, kettőssége. Tenyerébe fogja a karéjnak nevezett sercnit, elfordítja a zárban a kulcsot, és letelepedik a verandán árválkodó fonott székre. Belátja az egész kertet, és a Telihold üdvözöl mindenkit maga körül, megmutatva hatalmát, mert ilyenkor többen küszködnek azzal, hogy nem jön álom a szemekre.
Beleharap a kenyérbe, forgatja puhítja a szájában, amikor megpillantja a közeledő kutyákat.

Egy pillanat alatt nyugalma elszáll, és valami megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába. Valami olyasmi, amikor azt érzi az ember kirabolták, megfosztották attól, ami sokat jelent számára. Ez az érzés megrázza egész testét, érzi, újból szaporább a légzése, gyorsabban ver a szíve.
A kutyák jönnek, közelebb, egyre közelebb. Egészen közel, már az orra előtt áll az egyik, egészen az arcába hajolva. Érezi bűzös lehelletét, látja, ahogy csorog le a pofáján a nyál. A kenyeret feléje dobja ijedtében, érzi fél. Ráveti magát a kenyérre az egyik eb, és szinte egy falatként nyeli le. Majd hirtelen megfordul, és újból felveszi azt a pozíciót, amelyet az előbb.

Széttárt karokkal hadonászva akarja tudtukra adni, hogy nincs, nincs több.- Nem volt még elég?

Ez lett a végzetes mozdulat. A szemek elborulnak, vérbe forognak, fogak villannak ki a szájakból, és a morgás jelezi. Támadás.
A kacsa illata a halál felé vezető út első lépése lett.

A Hold egy felhő mögé bújik, mint aki nem akar részt venni ebben az eszeveszett játszmában. A csillagok mit sem sejtve csillannak meg, mint a kacsazsír a kenyéren.