Az előbb ittam egy korty pálinkát. Elgémberedett a lábam, sötétbe mentem, s már bőven világos volt, nyolc is elmúlt, mire egy vödör nyers kutyakajával tértem haza. Elsőnek kiengedtem az ólból a 19 jércét, most melegítek nekik vizet, hogy ne a jéghideget igyák. Aztán megmosom, megfőzöm a belső szerveket, a tüdőt a nyelőcsövekkel, a májat, s egyéb macskaszájnak is ízletes darabokat. Pár napra elég lesz, ez az egy vödörnyi élelem. Így takarékoskodom. Közben begyújtok. Mosogatnom is kell, mert holnap ismét 240 km utazom a könyvbemutatóra.
Szeretem ezt a falusi életet, itt vagyok honos. Ide gyökereztem. Virágot más tájakon bontottam. S gyümölcsöt is máshol teremtem. De a gyökereim nem bírtak kiszakadni. Nem volt sikeres az átültetés. A hely szelleme újra átjár és fogva tart. S én, megadom magam neki. Az egyetlen rabság, ami örömmel tölt el. Olyan, amelyben szabadnak érzem magam.
Kedvenc helyem a Bélmegyeri temető. Szeretek kószálni benne. Olyan a vágyam iránta, mint a felébredő szomjúság, amit csak ott, azon a helyen tudok csillapítani. Szaturnuszi hely. Gyermekkoromban egyedül is jártam itt, többször, az élővilág órára lepkéket gyűjteni. Nem tudom, meddig tarthatott ez az időszakom, de hogy a jelentősége nagy volt, az biztos.
Sok, kék, és más színű pillangó szálldogált a sírok között. Szinte már hírmondójuk sincs. Szerettem őket nézegetni. Magamba szívtam a látványt, a zöldet, a kéket, a sokféle színű virágot, a csendet, a nyugalmat. Templomban szoktam érezni hasonlót. A temetőben ritkán találkozom valakivel. S ez jólesik. Megyek a sírok között, olvasom a neveket a fejfákon, s lelki füleimmel hallom, ahogy apukám
hangját, ahogy kiejti őket.
Mindig is vonzottak a sírhelyek, a kripták, a Fás-pusztai kastély melletti erdőben eldugott grófi sírok, amiket eltakarnak a fák. Sosem tudtam, hol vannak pontosan, de valahogy, ha akartam, mindig odataláltam.
Én, nem félek a haláltól. Ha eljön az én időm, hazamegyek. Oda, ahol képzeletem szárnyra kap, ahol rejtett átjárók vannak, s ahonnan egyenes út vezet a koromfekete éjszakán át a csillagokig.
Nem keresem a helyem, mert nincs a temetőben. Örök átutazó vagyok. De szívesen lennék a temető tündére, ha kellenék, ha még nincs neki.
22 hozzászólás
Tetszik az írásod. Műfaja szerint vallomás-féle. Minden mondat pont annyi, amennyi kell. Ahogy a világot látod magad körül, már az egy jellemrajz is.
Üdv: Kati
Köszönöm, Kedves Kati,
az olvasást, az elismerő szavakat!
Kíváncsivá tettél, hogy milyennek látod a jellemem.
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!
Az írásod alapján nagyon önálló vagy önállóságra kényszerülő ember lehetsz, aki azonban ebben az élethelyzetben is megállja a helyét. Néha lázadó, a külvilággal vitába szálló, de belül érzékeny, aki "tudja, hogy az életet a halálra ráadásul kapja". Ami különösen tetszett, hogy egy embert látunk magunk előtt, nem férfit, nem nőt. Ha nem tudnánk, hogy egy Ildikó írta, lehetne János vagy István is az író.
Szeretettel: Kati
Kedves Ildikó!
Ritkán olvastam tőled ilyen kiegyensúlyozott írást ami te vagy ill. ez is te vagy!
Megható! elgondoloktató, nekem is vannak hasonló képzeteim.
Szeretettel ölellek: Ica
Kedves Ica! Oroszlánom!
Hát, akkor nem véletlen a szimpátia köztünk, azt kell hogy mondjam!
Akkor, már nem vagyunk egyedül, ezzel sem. S ez nagyon jó! 🙂
Köszönöm az olvasást, a hozzászólásodat, az eddigieket, mindent!
Szeretettel:
Ildikó
Szia!
Megérintett ez az írásod. Az egyedüllét a temetőben, a jó itt sétálni érzés, a gondolkodás a halálról., a feliratok böngészése..- tetszett. Légy te a temető tündére majd, majd egyszer. Én azért tartok a haláltól, az ismeretlentől…
üdv hundido
Kedves hundido!
Megörültem, mikor megláttam a neved a hozzászólások között.
Rögtön tudtam, írtam, "valamit"! 🙂
Ha kicsit tartasz tőle, akkor neked írtam.
Igazából, nem a haláltól félünk, hanem attól, amilyennek elképzeljük, s legtöbben rossznak képzelik el.
A szellemileg iskolázatlan, beteg ember, nagyon nagy fájdalmakat élhet át előtte, minek utána elveszíti az öntudatát. A halál pillanatát nem érzékeli. Lekapcsol a "biztosíték".
Én, úgy gondolok a halálra, mint a születésre. Túl leszek rajta! 🙂
Szia Ildikó! Én úgy tudom, tündérnek lenni nagyon kiváltságos dolog, jól vigyázz tehát arra, mit csinálsz, miket mondasz:) De sztem van rá esélyed, h majd egyszer…..Szeretettel üdvözöllek és gratulálok írásodhoz! -én
Köszönöm, Kedves Bödön, vigyázó szavaid. :-)))
Igazad lehet, ha valaki jó tündérnek készül, s én annak készülök. Már, tettem is lépéseket.:-)
És, örömmel tölt el, hogy újra találkoztunk!
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!
Nagyon tetszik a mű alapgondolata, és a kidolgozása is. Csodálatos a gyökér-virág-gyümölcs hasonlat. Egyetlen mondatrészt nem érzek a szövegbe illőnek: "… de, hogy a jelentősége nagy volt, az biztos." Ezt én elhagynám. A szövegkörnyezetből világosan következik a jelentősége.
Nagyszerű írás, örülök, hogy olvashattam tőled egy ilyet is.
Szeretettel: laca
Kedves Laca Barátom!
Boldoggá tesz, hogy neked is tetszett a művem. 🙂 Igazad lehet az elhagyást illetően. S tényleg, mintha magam is éreztem volna. Az életem "visszaköszönő" dolgaira utaltam vele, azokra gondoltam közben, vagyis arra a jelenségre. De, az egy "másik történet".
Egy szuszra, lélekből, nagy belső békével, nyugalommal írtam, s örömmel látom, hogy ez számodra is, az Olvasó számára is érzékelhető.
Szeretettel:
Ildikó
Köszönöm a jellemzést, kedves Kati!
Még, ilyen szépet és jót, azt hiszem nem kaptam.
Legalábbis, aminek ennyire örülnék. 🙂
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!
Tetszik ez az őszinte kitárulkozás. Szépen bontottad ki a korty pálinkától kiindulva a temető tündérévé lenni. Én hiszem azt, ha szívesen lennél s egyszer sor kerülhet rá, el fogod tudni intézni. A legjobbakat!
Szeretettel,
Ida
Köszönöm, Kedves Ida!
Örülök Neked, és jól eső a szavaidnak!
Szeretettel:
Ildikó
Szia Ildikó! 🙂
Örülök, hogy ebben a formában is megnyilvánultál.
Ami a gyökereket illeti, át tudom érezni, hogy mit jelent az indulás, és tartozni valahová, ahonnan származunk.
A temetőről szóló rész különösen tetszett, mert egy kicsit magamra ismertem. Gimis koromban én is érdeklődtem a sírok iránt, úgyhogy elég sűrűn jártam a közeli sírkertbe, és – hozzád hasonlóan – olvasgattam a fejfákra írt adatokat, elképzeltem hozzájuk történeteket.
Kicsit később a Fiumei úti temető volt a kedvenc helyem, mert ott találkozhattam híres emberek szellemével. Mindegyiknél megálltam, végiggondoltam, amit tudok róluk. Utánanéztem néhány olyan személynek, akinek tetszett az emlékműve, de nem tudtam pontosan, hogy kicsodák.
Ezek voltak az én nyugalmas, magányos történelmi és egyéb tanulmányaim…
A cím is nagyon tetszett, és a benne rejlő üzenet, amit a zárásban megerősítettél.
Tündéreskedj csak, de még az életben. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm Kankalin, kedves megszólalásodat, s örülök annak hogy nem vagyok egyedül ezzel a témával.
Sőt, még csak nem is ketten vagyunk!
Tetszik, hogy történeteket is kitaláltál, és utána néztél dolgoknak, s az is, amit a híres emberek szellemeiről írsz.
Köszönöm a bátorítást, a véleményedet!
Szeretettel láttalak:
Ildikó
Szia!
Örülök, hogy felfedeztem ezt az írásod, amint bóklásztam erre fele. Nagy ritkán. 🙁
Valahogy úgy vagyok, hogy ehhez a prózához semmit nem kell már hozzá tenni, de semmit nem lehet belőle elvenni se.
szeretettel: túlparti
Kedves vagy, Túlparti!
Nagyon kedves!
Köszönöm szépen!
Kedves Ildikó!
Nagyon érdekes volt olvasni eme különleges történetet. Ki gondolta volna, hogy
ilyenben kellemesen létezel. Főleg az a mondat tetszett. ami így kezdődik:
"Ha eljön az én időm…"
Szépen megírt írásodat szeretettel olvastam:
Kata
Köszönöm szépen, kedves Kata!
Örülök, hogy itt jártál, és hogy tetszett amit olvastál tőlem.
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!
Köszönöm szépen ezt sz írásod, annyira kedves, szelíd, békés, tisztán emberi.
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm szépen,
Kedves Szabolcs!
Szeretettel: Ildikó