Tengerparti életkép

Csodálatos július közepi idő volt. Szikrázóan ragyogott a nap, halkan morajlott a tenger, sirályok szálltak a magasban sajátos hangokat hallatva. A part zsúfolásig megtelt nyaralókkal, heringekként szorongtak napernyőik alatt. Gyékényeiken, matracaikon elnyúlva várták, hogy színük barnává változzon, és hazatérve eldicsekedhessenek, hogy a tengernél töltötték szabadságukat. A hűtőtáskákból hideg üdítők, gyümölcsök kerültek elő. A homokban kisgyermekek játszadoztak, homokvárat építettek, melyet egy-egy nagyobb hullám romba döntött. Ilyenkor sikongatva szaladtak a szárazföld felé, de amint beljebb húzódott a víz, újra nekiláttak a várépítésnek. Nagyobbacska lányok kagylókat gyűjtöttek apró vödreikbe, közben mohó oldalpillantással bámulták a röplabdázó fiúkat. Valójában a kagylószedés csak ürügyül szolgált, hogy minél közelebb kerüljenek a labdázókhoz. Az egyik fiú hirtelen elvétette a játékot, nem sikerült elkapnia a labdát, így az kiröpült a pályáról, egyenesen neki az egyik lány vödrének. A vödör kiesett a leányzó kezéből, a kagylók széthulltak a puha fövenyen.
– Ne haragudj- mondta a gyorsan odasiető fiú a saját anyanyelvén. A lány értetlenkedő pillantására angolra váltott:
– Sorry, I help you to collect them again./1/
A lány csábosan mosolygott a fiúra, szerencséjére pontosan az a fiú szólította meg, aki a legjobban tetszett. Azt pedig, hogy felajánlotta a segítségét, különösen hízelgőnek találta.
– What's your name?/2/ -kérdezte a fiú.
A lány megmondta a nevét, és a fiú is elárulta a sajátját. Lehajoltak, hogy összeszedjék a kagylókat, ám a heves mozdulattól összekoccant a fejük, mire nevetve kértek egymástól bocsánatot.
A fiú társai azonban türelmetlenkedni kezdtek, hiszen folytatni szerették volna a játékot. Ezért aztán pergő ritmusú nyelvükön odakiáltottak a fiúnak, aki felállt, és így szólt:
– I have to go, but shall we meet later?/3/
Természetesen igenlő választ kapott.
Egy ernyő alatt lihegő, de boldog kutya szemlélte a körülötte lévő nyüzsgést. Gazdája vizet öntött tányérkájába, az állat boldogan lefetyelte a hűsítő nedűt. Hófehér bőrű lány tűrte megadóan, amint barátja vastagon bekeni napozókrémmel, hogy megóvja a leégéstől. Nagy pocakú férfi ült nyugágyán, kezében hatalmas szendvics, hősiesen küzdött, hogy becsületét megóvja, és uzsonnáját az utolsó morzsáig eltüntesse. Élete párja mellette szintén egy megtermett kenyérrel vívta harcát. A tengerpartot kettéválasztó szikla árnyékában vad kártyacsata dúlt, csak úgy csattogtak az indulat hevében lecsapott lapok. A gondolkodás szünetében, jólesett memóriaserkentés gyanánt meghúzni a sörösüveget. Távolabb a tengerben hullámlovasok próbálták meglovagolni vízparipájukat.
Éva becsukta könyvét, napszemüvegét gyékényszatyrára tette, majd elégedett sóhajtással keresztrejtvényt fejtő férjéhez fordult:
– Milyen csodálatos ma minden. Bárcsak itt maradhatnánk örökké, és sosem érne véget a szabadságunk.
Férje felnézett:
– De még milyen jó lenne. El tudnám viselni így az egész életemet.
– Nem kellene többet abban a hülye hivatalban raboskodnom. És neked sem kellene a főnököddel veszekedned.
Férje feltérdelt, kedvesen felesége vállára helyezte a kezét, és gyengéden válaszolta:
– Tudod, ha mindig csak a jó dolgokban lenne részünk, nem tudnánk igazán értékelni. Nem éreznénk például ennek a nyaralásnak a különlegességét, ha állandóan itt volnánk. Így azonban egész télen erre várunk, és elviseljük a hideget, dolgozunk, mint az állat, mert nyáron cserébe a sok szenvedésért pár hétre kiruccanhatunk a hétköznapok rabságából.
– Azt hiszem, igazad van. Élvezzük hát ki minden egyes percét, amíg még lehet. Én most megyek is úszni.
És hatalmas csobbanással a habokba vetette magát.

/1./Bocsáss meg, segítek neked újra összeszedni.
/2./Hogy hívnak?
/3./ Mennem kell, de találkozhatnánk később?