The City VI. Fejezet

VI. fejezet
A megfigyelő század

Bardó Levente százados lakájos kis sátrában várta a jelentéseket a Várostól délkeletre. Egy kis tisztáson rendezte be a századparancsnokságot. Egy fiatal szakaszvezető lépett be. Nem lehetett több tizenkilenc évesnél. A százados csak látásból ismerte. A legújabb északról jött légióval érkezett. Feszesen vigyázzba vágta magát.
– Gotárd Gyula szakaszvezető jelentkezem! – a százados végignézett rajta.
– Igen? – Kérdezte várakozó hangsúllyal.
– Engedélyt kérek jelentést tenni. – Mondta a szakaszvezető
– Ne engedélyeket kérjél, hanem mondjad! Mi a fene történik odakint? – A fiatal altiszt kicsit megrökönyödött a válaszon, de válaszolt.
– A falon megtízszerezték a védelmet, de semmi más nem történt. Innen kintről nem látni semmiféle csapatmozdulatokat. Semmi nem utal offenzívára. Valamitől belülről védik magukat. A folyón csak néhány járőr szálingózik. Valaki nagyon elszabadulhatott odabent. Folyamatosan ellenőrizzük falat. Egy hangya nem jut rajta keresztül, hogy azt mi észre ne vegyük. – A parancsnok csendben figyelte a jelentést, majd mintha kicsit elkalandozott volna a tekintete.
– Hány éves maga?
– Húsz éves vagyok.
– Hol kapta azokat a kis csíkokat ott az egyenruháján? – A fiú szemében minta egy kis büszkeség csillogott volna.
– Két évvel ezelőtt volt egy áttörés a hegyekben, ott megmentettem a századomat azzal, hogy három KT hadosztályra rárobbantottam egy kőfalat.
– Szép. Látom maguknál erősebb volt a katonai fegyelem, de nálunk elég, ha pihenj állásban jelent. Nyugodtan parancs nélkül is leengedhet. Ha kint vagyunk a sátorból, egyáltalán nem is tiszteleg, vagy áll vigyázzba. A mi feladatunk, hogy szemmel tartsuk a Város déli határait, és ezt a lehető legközelebbről tegyük, ahová csak eljuthatunk, anélkül, hogy észrevennének. Mára végzett. Szóljon egy futárnak, hogy várom.

Colos, aki jó két fejjel volt magasabb a társainál, most kint ült egy fán. Fiatal arcát barnára cserzette a nap. Nyugodtan figyelte a Várost harminc méter magas leséről. Kezében nagy felbontású digitális távcső volt. Egyszer csak egy kúszó alakon akadt meg a tekintete. A házak tetején mászott macskaügyességgel, és mintha pont őt szemlélte volna. A lencsén keresztül közelebb hozott fiú szinte nyílegyenesen szembenézett vele. Kezében hosszú vadászpuska volt. Egy pár pillanatig mintha farkasszemet néztek volna, aztán a háztetőtőről eltűnt a fiú. Mindez nem tartott húsz másodpercig, de Colosnak egy örökkévalóságnak érződött, ahogy vége lett, mintha véget ért volna minden. A rádiója után nyúlt, aztán meggondolta magát. Majd személyesen jelenti a parancsnokának. Vagy személyesen sem. Nem tudta eldönteni még.