VIII. fejezet
Norton fogságban
Norton felébredt. Sötétedett. Ránézett a párra. A lány halkan szuszogott, míg a fiú átölelte. Nem tetszett neki az idill, indulni, meg úgysem tudtak még. Úgy döntött, elmegy szokásos esti sétájára. Kanyarított egy levelet, és elindult. A megszokott úton ment, és gondolkozott. Még a biztonsági előírásairól is megfeledkezett, amikor egyszer csak egy szakasz katonával találta szemben magát, amikor kilépett a szabadba. Azonnal leugrott, és rohant lélekszakadva. Hirtelen csönd lett. Behúzódott egy sarokba, és három órát kuporgott. Akkor úgy gondolta, már biztonságban van. Visszafelé ment, hogy figyelmeztesse vendégeit. Befordult egy sarkon, és most tíz KT-s állt vele szemben. Ismét rohanni kezdett. Végig a nyomában voltak. Most jött rá, hogy mit tesz. Pontosan ráhozza azokra a bajt, akiket keresnek. Nem tehetett már mást. Parányi otthonának ajtaját becsukva találta. Rá se nézett, elfutott az alagút végéig. Tudta: Ez már zsákutca. Nincs tovább. Megállt és felemelte a kezét. Megfordult. Egy katona odament hozzá, a földre lökte.
– Hol van a Barrakuda lánya? – Hangja kemény volt és követelő. Úgy gondolta, ha szegény hajléktalannak állítja be magát, talán nem foglalkoznak vele.
– Nem tudom. Nem tehetek semmiről, nem csináltam semmit. Kiüldöztek a felszínről, még ezt a sötét lukat is elvennék tőlem? – Próbálta a lehető legaffektálósabb hangját elővenni. Megütötték. Érezte a vér ízét a szájában és a kemény kérdést is hallotta.
– Hol vannak? – Most már határozottabb hangot ütött meg.
– Nem tudom. Itt csak egyedül vagyok. – Még egy ütés. Érezte a szúró fájdalmat a halántékán, és elsötétült körülötte a világ.
Mikor fölébredt egy gyér lámpával félhomályosan megvilágított teremben volt rácsok mögött. Előtte az asztalnál egy őr cigarettázott, lábát a bútorra fölrakva. Előtte vodkásüveg. Még nem volt felbontva. Az őr hájas volt és őszült. Nortonnak kóválygott a feje. Mennyi ideig lehetett ájult. Odaszólt a katonának.
– Hány óra van? – Az megfordult, végigmérte, majd válaszolt.
– Negyedhárom. – Tehát félórája volt őrségváltás. Valami halk sziszegést hallott a tetőn. Ahogy odahúzódott a falhoz, halk suttogást hallott, de nem tudta kivenni a szavakat. Tudta, cselekednie kell. Jó hangosan odaszólt a katonának.
– Tudna adni egy cigarettát? – Az odajött, és nyújtott egy szálat. „Tisztességes ember lenne. Kár, hogy most meg fogom ölni.” Gondolta magában. Szájába vette a szálat. – Tüze is van?
– Persze. – Egy lépéssel hátrébb lépett. Az őr benyúlt a rácsokon öngyújtójával. Ősöreg benzines Zippo volt. Ez az ember egy régiséggyűjtő lehet. Elkapta a karját, odarántotta a rácsokhoz, majd vékony karjait átdugva a vasrudak között a bilinccsel megfojtotta az őrt. Elvette az öngyújtóját. Meggyújtotta a cigarettát. A dohány száraz volt és keserű, de sokkal jobb minőségű, mint amivel valaha találkozott. Mély slukkokat szívott, majd munkához látott. Letépte a biztonsági kártyát a katona nyakából, és kinyitotta a cellát. Odament az asztalhoz. Ránézett az üvegre. Eredeti 2078-as orosz vodka volt. Belekortyolt. Hát ilyet a második körben nem lehetett kapni. Valami gazdag ember lehetett az öreg. De akkor hogy-hogy csak őrmesterségig jutott. Gyorsan túltette magát a problémán. Átkutatta. Még egy teljes karton cigarettát talált, ugyanabból a relikvia sorozatból. Egy pisztolyt. Hozzá öt tár töltényt. Ez is kuriózum volt. 45-ös ívtáras, modulálható félautomata revolver. Nem gyártottak ilyet a XXI. Század közepe óta. Az ajtó mellett álló kártyaolvasón a vörös jelzés zöldre váltott. Letette az asztalra a füstölő cigarettát és az üveget, két kézre fogta a fegyvert. Kinyílt az ajtó. Egy KT egyenruhás ember lépett be. Épp meg akarta húzni a ravaszt, amikor felismerte Skullt. Mögötte Beni állt. Elmosolyodott.
– Indulhatunk? – Leengedte a fegyvert, odasétált a falhoz. Oda volt támasztva az elkobzott fegyvere. Felemelte, megnézte. Semmi bántódása nem esett. Nem voltak épp műértőek a katonák, nem is vették szemügyre. Vállára vette és megfordult. Skull ekkor szólalt csak meg.
– Addig még van dolgunk. – Odament az őrhöz és lecibálta a ruháját, majd odadobta Nortonnak. – Vedd fel!
– Dehogy veszem fel. – Skull rosszallóan nézett rá.
– Ha velünk akarsz jönni, vagy csak ki akarsz innen jutni, felveszed. Van egy tervem, de ahhoz minekünk is át kell mennünk KT-snak. – Morcos volt, de engedelmeskedett. Szívből gyűlölte a katonákat, és még érezte az állában a kis szúró fájdalmat, a pár órával ezelőtti ütés emlékét.
1 hozzászólás
"…át kell mennünk KT-snak." > át kell mennünk KT-ba nem?:)
Megyek a következő fejezethez.
Az jó volt hogy Norton szemszögéből is bemutattad a fogságba esést.