The City XVII. Fejezet

Skull Gotárdot kereste szemével, ahogy felébredt, de az már elindult a City felé. Egy szakaszt kapott a legedzettebbekből. Tizenhét ember. Colost vidáman köszöntötte. Annak most is a kezében volt a vadászpuska, amivel az életüket mentette meg. A többiek ismeretlenek voltak Skull számára, de látszott rajtuk, hogy mind a legjobbak közül valók. Egy vékony kis emberke viszont erősen elütött a többitől. Fiatalabb, vékonyabb és alacsonyabb volt a többinél. Különös látvány volt a nagyra nőtt erdei vadászok között.
– Hát te ki vagy? – Kérdezte Skull. A fiú felhúzott orral rácsapott a kezében tartott magnum márkájú távcsöves puskájára.
– Harmon vagyok. Mesterlövész és hegyivadász. – Skull nevetett, de annyiban hagyta a dolgot. A fiú sértődötten húzta fel az orrát. A többiek láthatóan ismerték a kölyköt, ők csak lenéztek az apróságra, és megértően bólogattak. Lassan az egész tábor útra kelt. Bardó utolsó utasításait osztotta, majd ő is elindult egy szakasz élén. A tábor kiürült, csak az elásott tábortűz nyoma tanúskodott egy század táborhelyéről. Skull szakasza hang nélkül siklott az apró ösvényeken, de aznap nem láttak senkit. Éjszakára nem verték fel a tábort, csak a földre feküdtek le egy füves tisztáson. Az őrök kétóránként váltották egymást, de semmit nem észleltek. Másnap erős menettempóban indultak tovább. Estére elérték a City körzetének határát. Az éjszaka szintén eseménytelenül telt, mint az előző. Skull már hajnalban elindította a szakaszt. Mire a nap felkelt, jó tíz kilométert megtettek. A fiú éjszakára letáboroztatta a szakaszt, kiállította az őröket, és egyedül indult felderíteni. Hajnalban tért vissza. Sáros volt, és morcos. Innentől már lassan, óvatosan mentek tovább, dél körül megálltak. Egy KT felderítő szakasz volt a közelükben. Mindössze tizenkét ember. Egy hegytetőről jó előre észrevették, mielőtt azok egyáltalán megsejtették volna, hogy ott vannak. Egy betonozott mellékúton mentek, mely egykor autópálya lehetett, mert elég széles volt, de mára felverte a gaz, és csak a jobb oldali sávban lehetett járni rajta, mert a másikon sűrű bokorszövevény magasodott másfél-két méter magasságba. Skull ide helyezte el az embereit. Amikor végzett, vártak. A KT szakasz nagy zajjal, trappoló bakancsokkal menetelt. Mindenkinek a vállán volt a puska, láthatólag nem készültek rá, hogy nekik harcolni is kell. Az első két ember már túljutott a Vadon lakók búvóhelyén, amikor az őket vezető altiszt nyakába egy kés vágódott. Skullék kiugrottak a bokrok közül. Egyetlen lövés se dördült. Tizenöt másodperccel később nem volt a felderítő szakaszból senki életben. A halottakat behordták a bokrok közé. Skull megnézte a parancsnok igazolványát. Egy jelentéktelen kis hadnagy. Nem elit szakasz. Nem is veterán. Egyszerű besorozott. A fegyverek is a KT legjelentéktelenebb egységeinek járó automata géppisztolyok. Nem volt kihívás ez a társaság. A City falai már közel voltak. Ott magasodtak előttük alig néhány kilométerre. Tudta, hogy itt már lassan kiérnek a nyílt területre a fal körül. Ezt az egy kilométeres sávot mindig karbantartották, hogy tiszta terep legyen az őröknek. Viszont szándékosan jött kelet felől. Tudta, hogy ezen a részen hiába voltak a terepmunkák, Hatalmas gödrök maradtak és kisebb sárkupacok, melyek megfelelő fedezéket nyújthattak. Felnézett az égre. Szikrázóan tűzött a nap, de benne volt a levegőben az a száraz nyomás, ami mindig megelőzte a vihart. A Vadon szakaszt bevezette az erdőbe és tábort veretett. Ő maga ismét eltűnt. A táborban feszültség uralkodott. Mindenki tudta, nekik mi a dolguk. Nem verték fel a sátrakat, tüzet sem gyújtottak. Nyugodtan üldögéltek és cigarettáztak. Fegyvereiket tisztogatták. Az őrök felmásztak a legmagasabb fákra és álcázták magukat. Jól ismerték már a dolgukat. Ha egy verébnél nagyobb dolog megmozdult a táboruk körüli három-négy kilométer széles körben, azt nekik észre kellett venniük. De nem történt semmi. Egy-két erdei állat kivételével semmi mozgás nem látszott. Gyanúsan nagy volt a csönd.