Olimpia okos lány volt. Tanítói diplomát szerzett és tanított, de nem csak az eszével, a lelkével is. Alacsony, vékony termetével sok munkára és mégtöbb szeretetre volt képes.
Tanult és tanított. Sorra tette le a fokozati vizsgákat, míg el nem érte a legmagasabbat, az első fokozatot. Mindezt szótlan kitartással, amelyet végtelen szerénységgel ötvözött.
Ha barátot akartál, Olimpiánál hűségesebbet nem találtál! Ha segítségre volt szükséged, ő volt a megtestesült készség! Olvasottsága, műveltsége és kedves modora a legjobb társasági lénnyé tették. A társalgásokat bájos humorával fűszerezte.
Azonban, ha férjhezmenetelről szólt valaki, mosolyogva hárította el a kényelmetlen kérdéseket… Csoda-e, ha a rossznyelvek azt suttogták: Olimpia válogat!
Olimpia nem válogatott. Féltett gonddal védte sértett lelkét egy újabb bántódástól. Titka volt, melyet a családján kívül senki más nem ismert. Még a tanítóképző éveiben megszeretett egy nála pár évvel idősebb férfit. Olimpia hitt és keservesen csalódott. Elhagyták. Szülei és testvérei tiszteletben tartották érzelmeit, döntéseit.
Teltek az évek: tanulás, tanítás, továbbképzés.
Egy esős őszi napon mégis, mégis körbejárt a hír, hogy a „Molnár lány” férjhezmegy.
Kihez?….Kihez?….Kihez? Keringett a kérdés, mint egy kerge visszhang. A család őrizte a titkot, de egy idő múlva újra megszólaltak a mindentudók : Tanár!…Tanár!…Tanár! – adták szájról-szájra. Púpos!…Púpos!…Púpos! – terjesztették máskor. Púpos?! – Kapta el a szót egy szörnyülködő – na , ezért kár volt negyven évig várni! De művelt úriember… – próbált lazítani a hurkon az egyik. Na és, kit érdekel? A púpos az csak púpos! – eresztette ki fullánkját az előbbi.
A polgári esküvőn tolongtak a kíváncsiskodók. Látni akarták az ífjú párt, de különösen a vőlegény külalakja fúrta az oldalukat.
Megjelent a menyasszony a vőlegénnyel. Karonfogva jöttek. Ünnepélyes tartással álltak meg a nemzetiszínű szalagot viselő hivatalnok asztala előtt. A szájtátók egyvelegében halk moraj hullámzott végig. Érződött benne a csalódás. Ügyes ember… mit számít az a kicsi púp a hátán… attól még lehet férfi a talpán! És kaján mosollyal kacsintottak össze, miközben véget ért a ceremónia.
Olimpia férje házába költözött. Mosott, főzött, takarított, tanított. Hogy házaséletük milyen volt, csak ők tudhatták. Vagy mégsem? Egy idő múlva újra szájról – szájra suttogták, hogy Veri az ura!… Veri az ura! Veri az ura?! – kapta szája elé a kezét egy vészmadár – Na, ugye megmondtam! Tudni való volt, hogy ennek a házasságnak nem lesz jó vége! Hallgass már asszony! Mit huhogsz, mint egy bagoly? – szólt rá egyik – másikra az ura – rágjátok szegény asszonykát, mint a kutya a csontot!
És Olimpia olvadt, mint a fogyó Hold.
Mióta köhög? – érdeklődött az akupunkturás orvos. Egy pár hete. Kezeltek is de nem múlt el… Most a hátam fáj, azért jöttem Önhöz. Menjen haza, és kezelje ki a köhögését – szólt az orvos szárazon – majd azután visszajöhet!
Olimpiát beutalták a tüdőkórházba.
Nemsokára ismét rákezdett a suttogók kara: Rák!…Rák!…Rák! Rák?! Na ennek se lesz jó vége! – ítélkeztek a tudálékosok.
Abban az évben nehezen érkezett meg a tavasz. Mintha vonakodott volna elhozni a megújulást. De végül aztán csak kivirult a rét, az erdő, a mező. Az embereket hajtotta a jó idő, munkába temetkeztek, megfeledkezvén a mások bajáról. Aztán a tavaszra nyár jött, hogy befejezze, amit elkezdett szeszélyes elődje…
Olimpia behunyt szemmel feküdt kórházi ágyán. Gyenge volt, mint egy korán hervadó virágszál. Akkor menjünk asszonyom, ha szeretné látni a naplementét – szólt hozzá a belépő nővér – itt az ideje! Tolószékbe segítette és kivitte a kertbe az öreg hársfa alá. Ő leült a mellette lévő padra. Nézték, amint a Nap vörös korongja eltűnik a dombok mögött. Még üldögéltek egy pár percig, aztán a nővér szólt, hogy kezd hűvösödni. Bevitte, lefektette a fehér ágyra. Amikor a takarót rá akarta tenni, fél úton megállt a keze…, majd rutinos mozdulattal lecsukta a halott szemét. Pár pillanatig összekulcsolt kézzel állott az ágy mellett, aztán ráhúzta a lepedőt az arcára, az ágy elé húzta a függönyt, majd sietős léptekkel kiment a kórteremből.
10 hozzászólás
Kedves Katalin!
Szomorú történet… remélem, nincs valós alapja… Remekül kifiguráztad a pletykás szomszédokat:) Pár apróság: "…társasági lénnyé vértezte" A "vértez" szó itt szerintem nem helyénvaló, hiszen nem arról van szó, hogy Olimpia (ön)védelemből lett volna kedves, művelt, stb. A másik: a nálánál helytelen, hiszen a "nála" már tartalmazza a -nál, -nél ragot, tehát felesleges kétszer ragozni. És végül a "milyenlét" nem létező szó, helyette talán a milyensége (bár inkább a kinézete, külseje) lenne jó.
Üdv: Borostyán
Köszönöm, Borostyán! Tökéletesen igazad van! Bizony az én barátnőmről van szó. Sajnos így igaz minden, ahogy megírtam! Mégegyszer köszönöm segítő szándékodat.
Még annyit, hogy a "nálánál" kifejezést itt nálunk használják és elkerülte a figyelmemet.Szeretettel üdvözöllek, Katalin
Szomorú történet. Így fogy el egy élet anélkül, hogy megismerte volna a boldogságot.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm , Rozália, hogy olvastad. Sajnos valós történet, amit leírtam. Üdvözöllek, Katalin
Nagyon tetszik, amit írtál. Először zavart egy kicsit, hogy olyan kevés betekintést adtál Olimpia életébe, aztán rájöttem, hogy így jó. Megmaradt a sejtelmesség, a titokzatosság, ami miatt az olvasóban olthatatlan kíváncsiság ébred, hogy még többet tudhasson meg erről az asszonyról. Amit eleinte hiánynak éreztem, másodszori olvasásra az tette kerekké az egészet.
Kedves Arany!
Megtisztelő hozzászólásod nagy örömet szerzett nekem. Köszönöm! Szeretettel üdvözöllek: Katalin
Kedves Virágének!
Ez szenzációs! Mármint a stílus, ahogyan ábrázoltad Olimpia életét. Tele van szebbnél szebb mondatokkal! Nagyszerű írás!
A történet persze szomorú, mint minden aminek a halál vet véget.
Gratulálok!
Kedves eszesg! Köstönöm, hogy olvastad. Véleményed sokat jelent nekem! Üdv. Katalin
Sajnálom, hogy valós történeten alapul. Olyan kár, hogy az ilyen embereket, akik valóban értékesek, nem ismeri senki. Csak szerényen meghúzódnak valahol hátul, miközben emberfeletti tetteket hajtanak végre… Egy igaz hétköznap hős 🙂
Üdv.: Phoenix
Kedves Phoenix! Hálás vagyok, hogy érdeklődéssel olvastad írásomat! Véleményedet értékelem. Köszönöm! Katalin