Vacsora Katáéknál
– Anya. – lépett be az ajtón Zsu.
– A szobámban vagyok. – hangzott a válasz.
– Anya, – nyitott ajtót Zsu. – találkoztam, a nyaralók tulajdonosának a lányával, Katával, és meghívott vacsorára hozzájuk, elmehetek? – kérdezte Zsu, háta mögött összekulcsolt ujjakkal.
– Ha Apád megengedi, akkor elmehetsz. – mondta Anya.
– És Apát hól találom?
– Kint van a kertben, az öcséddel gyűjtenek bogarakat, a legújabb kísérletekhez.
– Köszi.
– Apa!!! – kiabált Zsu.
– Itt vagyok hátul, a kertben.
– Már látlak. – futott Zsu, Apa felé.
– Mondjad Kicsim, figyelek.
– Találkoztam egy lánnyal, és áthívott magához vacsorára, átmehetnék?
– Ha Anya megengedi, akkor igen.
– Anya már megengedte, meg most Te is, úgyhogy, átmegyek. – örvendett Zsu.
– Rendben. – kiabált Apa, az addigra messze járó Zsu után.
– Kipp – kopp.
– Szia Zsu! – mosolygott Kata, az ajtóban állva.
– Szia.
– Gyere, bemutatlak a szüleimnek. – mondta Kata, és kézen fogva Húzta maga után Zsu – t. – Anya, Apa, ő itt Zsu.
– Szia, Lakatos Melinda vagyok, de tegezzél nyugodtan.
– Szia, Tót Zsuzsa.
– Szia, Lakatos Előd.
– Szia, Tót Zsuzsa.
– Gyere. – fogta meg Kata, Zsu kezét ismét, és maga után húzta. – Az illem, úgy tartja, hogy az öcsémet is mutassam be neked.
– Kipp – kopp.
– Mi van már megint? – Kiabált egy fiú hang.
– Csak Én vagyok, és szeretnék neked bemutatni valakit. – kiabált vissza Kata.
– Ok. – mondta a fiú, és kinyitotta az ajtót. Végig mérte Zsu – t, és így szólt. – Jobban nézel ki, mint délután, de még mindig nem vagy az esetem. – majd Zoli becsapta az ajtót.
– Ti már találkoztatok? – ámult el Kata.
– Igen, délután egymásnak ütköztünk, a tóban. – motyogta Zsu az orra alatt.
– Aha. És mit mondtál neki? – kérdezősködött Kata.
– Azt, hogy „Bocsi, nem láttalak.” – ismételte meg magát Zsu.
– Erre Ő mit mondott?
– Csak ennyit „Meg van bocsátva.” – utánozta Zsu, Zoli hangját.
– És aztán?
– Bemutatkoztam.
– És???
– Ő is, és tovább ment.
– Mást nem is mondott?
– De.
– Mit?
– Hogy nem vagyunk barátok.
– Anyám… – egyik ámulatból a másikba esett Kata. – Ennyit még soha nem beszélt, egyetlen lánnyal sem.
– Hurrá… – mondta Zsu, letörve.
– Nem kell vele foglalkozni, mindig is ilyen volt.
– Hogy – hogy?
– Anya szerint, mindig én voltam, az, aki a nagyobb helyet foglalta. – magyarázta Kata.
– Ez meg hogy lehet? – értetlenkedett Zsu.
– Mi ikertestvérek vagyunk. – magyarázta Kata.
– Gyerekek, gyertek segíteni. – kiabált fel Magdi az emeletre.
– Megyünk. – kiabált vissza Kata.
– Gyerünk. – csapódott ki Zoli ajtaja.
– Utolsó a záptojás!!! – ordította Kata, ahogy a torkán kifért, és mindenki elkezdett futni.
A vacsora elkészítésében mindenki segített, és még a hangulat is jó volt. Zsu jobban megismerte Katát, és megtudott, még pár dolgot, miközben Zolival beszélgetett. Az is kiderült, hogy Magdi nem volt mindig egy otthon ülő típus, és hogy Előd egy nagy vállalatot vezető üzletember.
A vacsora után, még megnéztek néhány családi képet, és valakinek mindegyik képről eszébe jutott, egy édes kis történet.
Zsu, úgy érezte magát, mint aki, régi barátoknál vacsorázott, és régóta ismeri, mindegyik történetet.
Este Zsu fáradtan ment haza, és amilyen gyorsan, csak tehette, lefeküdt aludni…