Történetek Cserdiből 5

Voltak disznóink is. Csak így bele, in medias res. Mert disznók feltétlen kellenek egy városi embernek, ha a világ végén telket szerez. Egy környékbeli etette, ganézta a röfiket. E módon könnyű jószágot tartani. Cserébe az ötből az egyik az övé lehetett. A legkisebb, mert apám ügyvéd volt.

A malackák ólja és kifutója a hátsó telken lévő présházhoz vezető út mellett épült. Ennek folyományaként, a szó szoros értelmében, az udvarkájukról kihányt gané, így népies ízzel forgatva a szavakat, szintúgy az ösvény mellett tornyosult. Halmozódván a trágya, a súlya pont nyári időszakra, mikorra lenn-tartózkodást kezdtünk meg, eléggé megnőtt a belső levek kipréseléséhez.

Elfelejtettem szólni, nem könnyed villásreggeli mellé szántam a történetet, a társalkodónő felolvasásában. Mindegy is már, benne járunk a lényegben. A sűrű, sárgásbarna lé a talaj enyhe lejtése által megkereste és kivájta a maga medrét, egyenest a gyalogösvényünkön keresztbe. Egyre nagyobban kellett lépni, hogy ne gázoljunk bele, sötétben pedig egyre nagyobb szitkok hangzottak, mikor mégis.

Anyám mindinkább morgott, csinálni kellene vele valamit. Úgy sejtem, arra gondolhatott, apámmal és öcsémmel ássunk egy csatornát a lének, esetleg készítsünk a trágyának karámot, netán szikkasztó gödröt. Gondolataival egyedül maradt.

Ehelyett apám szerzett vastag deszkákat, s pár lécet. Átal fektettük a buzogó folyamon, kis korlátot eszkábáltunk rá, le is festettük lilára, mert épp olyan festék maradt valahonnan. A közepén, mint erős pillér, egy nagy, besüllyesztett kő is stabilizálta, arra az esetre, ha vihar miatti áradás özöne zúdulna le. Majd átjött néhány szomszéd, s ünnepélyes keretek, no meg a felnőttek borozgatása mellett felavattuk.

Jött anyám, mi ez itt? Mi lenne? Most már hivatalosan is Híd a Kwai folyón. S elfütyültük neki a híres dalt.