Tragikus szerelem…

Marina, 21 éves egyetemista lány. Most tart ott, hogy nem tudja mit is kezdjen az életével. Nehéz döntés előtt áll. Egyrészt: ott az egyetem, jönnek a záró vizsgák, tanulnia, készülnie kell rájuk. Másrészt: amióta megismerte Juan-t, azóta megváltozott az élete. Juan egy spanyol származású flamenco táncos. Egy hónappal ezelőtt érkezett a városba a tánccsoportjával, hogy megismertesse a városiakat a flamenco gyönyöreivel.

Amikor találkoztak, mind a ketten zavarban voltak, bár Juan ezt meglepően nem is palástolta. Épp a flamenco est vette kezdetét, amikor Marina belépett a bálterembe barátnőivel. Nem tudták hogy a tánclecke most kicsit mást fog jelenteni, vendégtáncos van a köreikben. Juan elkezdte a bemutatót, mindenkinek elakadt a lélegzete a táncolási stílusától.

A flamenco a vidámság zajos kifejezésével (jaleo), énekkel (cante), ritmikus tapssal (palmas), mely sokszor a közönséget is bevonja az előadásba, magas feszültséggel és dinamikával van tele. Erős keleti és mór hatással bír. A flamenco-t, mint szólótáncot alapvetően négy különböző módon táncolják: melankolikusan (baile grande), tragikusan (baile jondo), kissé visszafogottan (baile intermedio) és egyfajta gondtalan vidámsággal (baile chico). Nyíltsága, tempója és drámai kifejező ereje miatt a flamenco a legtöbb néző számára befogadható, érthető és elérhető stílus.

Nos, Juan gondtalan vidámsággal táncolta ezt a táncot. Felszabadultan, mégis szenvedéllyel táncolt. Mikor vége lett a bemutatónak, odament Marinához, és felkérte táncolni. Marina félénken csak a fejét rázta, nem akart felsülni, tudta hogy ő még soha nem táncolt flamenco-t, szerinte nem menne. Juan erre csak annyit mondott, hogy kövesse őt, minden rendben lesz.

Így is volt. Csodálatosan táncoltak együtt. Marinát mintha elvarázsolták volna, felszabadultan táncolt, és csak a partnerére figyelt. Hosszú fekete haja lobogott a forgásoknál, de most még ez se zavarta. Élvezte a táncot, és a partnere közelségét, azt kívánta, hogy ez a pillanat bárcsak örökké tartana. Az óra, és a tánc végeztével Juan-nal megbeszélték, hogy másnap találkoznak, és egy pár órát táncolnak, úgymond táncleckéket vesz Marina.

Egy hónap eltelt, a táncleckék megvoltak, s közben a lány és a srác között is alakulni látszottak a dolgok. Bár a lány a tanulmányai miatt nem tudott olyan sok időt Juan-nal tölteni, mint amennyit szerettek volna, boldogok voltak. Marinának az egyetem jól ment, s Juan is egész jól elvolt a városiakkal. Délutánonként amíg Marina tanult, Juan táncot tanított a városi művelődési központban. Esténként megvacsoráztak, sokszor sétával, tánccal mulatták az időt.

Egy nap azonban Juan-t felkérték, hogy vegyen részt egy turnén, ahol bemutathatja országszerte a flamenco gyönyöreit. Juannak ez életre szóló lehetőség, s ezt ő is tudta. Mégse akarta magára hagyni Marinát, így nemet mondott. Partnernője viszont ezt nem bírta elviselni, így mindent elmondott Marinának. A lány tudta, hogy Catalina-nak igaza van, és azt is, hogy Juan nem hagyhatja ki ezt a lehetőséget, mert örökre megbánná. Így aztán este, mikor a fiú érte ment hogy vacsorázni menjenek, szóba hozta a turné ötletét. Juan hiába mondta, hogy a szerelmük fontosabb, a lány hajthatatlan volt. Közölte Juan-nal, hogy muszáj mennie, mert nem akarja, hogy elszalasszon egy ilyen lehetőséget.

Eljött az indulás napja, ami egybe esett a záró vizsgák időpontjával is. Marina tudta, hogy ki kellene kísérnie Juan-t az állomásra, és elbúcsúznia, ugyanakkor azt is, hogy ha most nem megy be vizsgázni, elveszítheti az ösztöndíját, valamint évet kell ismételnie. Juan felhívta az állomásról, és sok szerencsét kívánt neki a vizsgához.

Marina a vizsgadolgozat megírása után kiviharzott a teremből. Futott az autójához, hogy még kiérjen az állomásra. Mindenképpen elakart búcsúzni szerelmétől. Épp akkor ért oda a vonathoz, mikor Juan felszállni készült. Odarohant hozzá, a nyakába ugrott, és szorosan átölelte. Sokáig búcsúzkodtak, s a fiú megígérte, hogy amint odaér, telefonál. Tudták, hogy reménytelen a kapcsolatuk, egy év nagy idő az ilyen rövid ideje tartó kapcsolatoknál, és ez idő alatt bármi történhet. Erre azonban nem akartak gondolni. Szerették egymást, és csak ez volt a fontos. Juan felszállt a vonatra, és búcsút intett szerelmének. Ekkor még egyikük se gondolta volna, hogy most látják egymást utoljára. Tele voltak álmokkal, elképzelésekkel a jövőjüket illetően, amit közösen terveztek.

Sokáig leveleztek, telefonáltak, Juan mindannyiszor elmondta Marinának spanyolul, hogy mit is érez. Minden levél, minden sms végén ez állt: me faltas mucho (= hiányzol nagyon).
Fél év után azonban hirtelen Juan eltűnt. Nem hallottak róla semmit. Nem érkezett több válasz a levelekre, telefonon se tudták elérni. Marina azt hitte hogy Juan elfelejtette, hogy a nagy szerelem egy oldalú volt, és öngyilkosságot követett el.
Egy hét múlva egy New York-i kórházban tolókocsin tolták ki a taxihoz Juant. Balesete volt két héttel azelőtt, magatehetetlenül feküdt két hétig. Most mikor kiengedték, első gondolata Marina volt. Mikor a szállásra ért, feltárcsázta a jól ismert számot, s ekkor közölték vele, hogy Marina meghalt. Juan nem értette hogy miért vetett véget Marina az életének, és hogy miért nem bízott a szerelmükben. A mérhetetlen fájdalom amit Juan érzett, annyira elemésztette a férfit, hogy mély depresszióba süllyedt, és 3 hónap után követte szerelmét a halálba.