Trend a lelke mindennek

Akinek nem inge,… ne vegye magára. Életünk legnagyobb részében nem csak simán élünk, hanem előítélünk. Hiába, hogy sok jó ember kis helyen is eltér, kell egy norma, amiben elvegyül a sok hasonló forma. S felkerül a lelkünkre a smink. Púder foltjainkra. Gennyes gondolatainkra. Aztán addig jár a korsó a pultra, amíg el nem mossák. Élni a látszatnak. Közben lerészegedni saját szobrunk társaságában. Aki még csak koccintani sem hajlandó. Ilyenkor nem látni a mától a leendőt. Elborul a táj, mint a festékes vödör. De kell valami a jelenkornak, amitől szenvedhet. Honnan merítene erőt a boldogsághoz, ha nem fájdalommal csurig öntött vermeiből. Csörgedező csodák partján utána játszhat nimfák mosolyával. De mindig eszembe juttatják a kasszánál, hogy nyugtával dícsérd a napot. Miután megvettem hihetetlen PR-on a dzsekit. Igazol a dzseki engem? Meg kell jelenni. Tetszeni kell. Jól kell kinézni. Imáskönyv helyett imázskönyv és apródörzsölés, valamint érmenyelés térdepelve. Automata-szopás, ejakuláció, fizetés táján… Hát így élünk mi. Diplomatikusan, lediplomázva hazugságból. Mindent lehet, csak takarni kell. Nemsokára a mosolyt is kilóra, mint a lisztet. Társaságot vacsoráért. Ahány ház, annyi lopás. Igaz, a kosztpénz nem vész el, de nem azért élünk, hogy vegyünk, hanem azért veszünk, hogy éljünk. Ember tömj, és hízva hízzál! S vigyázz, mert nemakarásnak szökés a vége. Különböző jóléti társadalmakba. Csak az a baj, hogy kukából nem lesz csatorna, és hiába bort iszol, ha szennyvizet prédikálsz. Na de szóból is megárt a sok. S hiába van a jónak verslába, mégis megbotlik.