[IG_KITOLT]
A picinyke újszülött és anyukája, a vajúdás gyötrelmeitől kifáradva, végigaludták az első éjszakát. A bábaasszony tanácsára, az első huszonnégy órán át, a kicsit csak langyos teával itatgatták, így reggelre a kismamának csordulásig gyűlt a teje. Nyöszörgött a kislány is, eljött hát az ideje az első szoptatásnak. Nagy pillanat ez minden új anya életében! Ölébe vette a mocorgó csöppséget, hogy megszoptassa, aki ösztönszerűen bekapta az emlőbimbót és mohón szívni kezdte az életadó nedűt. A fiatalasszony testét tetőtől- talpig jóleső bizsergés járta át. Szeretettel simogatta a picike arcot és gondolatban hálás volt a pillanatnak, amelyben megfogant gyermeke, és amelyet íme világra hozott, mint egy csodát! A kicsi kitolta szájából a mellbimbót és mély álomba zuhant. Anyukája csodálattal nézte egy ideig alvó angyalkáját, aztán boldog mosollyal arcán ő is elszundított.
Először a kislány nyitotta ki szemét. Mozgolódására az anyja is felébredt, de érezte, hogy valami nincs rendben. Ólomfáradt tagjait láz perzselte, teste remegett, a hideg rázta. Istenem, mi bajom van? – gondolta és felállt, hogy a kicsit áttegye ágyacskájába. Abban a pillanatban forróság öntötte el. Vére folyt, mint a patak. Azonnal orvost hívtak, aki megállapította: gyermekágyi láz. Fertőzés – mondta – a bábaasszony súlyosan befertőzte, és szemével az újszülöttet kereste. Szólt, hogy meg szeretné nézni a gyemeket is! Megvizsgálta alaposan. A kis csöppség reszketett, teste lázban égett. Az orvos rosszallóan csóválgatta a fejét. Nincs vesztegetni való idő, azonnal kórházba kell vinni őket, mindkettőjük élete veszélyben forog ! – sürgette a körülötte állókat – értesítsék a férjet !
Jött is ő, gyorsabban a szélvésznél. Száguldott a mentőautó, szirénájának hangja vészjelzően harsogott. A kórházban sürgés-forgás, kezelték a két beteget, mindennel, ami a háborús körülmények között akkoriban rendelkezésükre állott. Három nap múlva az anya helyzete kezdett javulni. Úgy látszott fiatal szervezete legyűri a lázat okozó fertőzést. Éledező erejével, csak kislányát kereste, felőle kérdezte a személyzetet. Meg fog gyógyulni, mondták, de nem szaporították a szót. Eltelt még két nap, de kicsinyét nem engedték látni. Hiába szaladgált orvostól orvosig, nővértől nővérig, elutasították, hogy még nem lehet.
Egyik reggel, amikor orvosa megállt ágya amellett, szomorú tekintetéből tragédiát olvasott ki. Sajnálom – mondta – a kicsit nem tudtuk megmenteni. Fogadja őszinte részvétemet!
Beborult a tavaszi ég a gyászoló anya számára… Elsőszülött gyermekük aprócska koporsójára almavirág sziromleveleket szórt a májusi szél.
(Folytatása következik)